Nincs is annál tudathasadásosabb állapot, mint amikor fél lábbal kint vagy az egyetemről, és tanárképzős hallgatóként már inkább tanárként funkcionálsz és gondolsz magadra, ugyanakkor még hallgató is vagy. A tanárképzős hallgatók a negyedik és az ötödik egyetemi évükben abszolválják a rövid tanítási gyakorlatukat, aminek a legfontosabb része 15 óra tanítása az adott intézményben. Emellett pedig még néhány órányi óramegfigyelést és más tevékenységet is végig kell csinálni a gyakorlat során. Sok lenne? Nem igazán. Sok munkával jár? Annál inkább!
Többünkkel megtörtént, hogy akkor sem tudjuk kikapcsolni a tanár énünket, amikor nem kellene készenlétben állnunk. Ilyen az, amikor a nagyobb baráti társaság létszámát folyamatosan ellenőrizzük és számoljuk. Egyetemi óráink alatt feladatötletetek jegyzetelünk, tanácsokat kérünk egymástól, ki hogyan oldana meg egy bonyolultabb szituációt, amivel szembetalálta magát aznap tanítás során. Nem egyszerű ennyi gondolatot elkülöníteni, nem is csoda, amikor olyan tüneteket veszünk észre magunkon, hogy két óra közti szünetben még a KK-ban kávézva is egy félévi konferenciát rögtönöztünk a barátainkkal megbeszélve az aznapi tapasztalatokat. Az ilyen és ehhez hasonló szívmelengető pillanatok inspiráltak arra, hogy összegyűjtsem, miért szeretjük csinálni.
Petinek ez volt az első rövid tanítási gyakorlata: “Személy szerint nagyon tartottam a tanítási gyakorlattól, ugyanis semmi tapasztalatom nem volt ezelőtt. Szerencsére hamar elengedhettem a félelmem, mert nagyon aranyos 11. osztályos diákokat kaptam. Ha visszaemlékszem, az a legpozitívabb emlékem, amikor időben kicsit megcsúsztam a feladatokkal, az utolsóra pedig nem maradt időm, épp hogy belekezdtünk. Amikor kicsengettek épp azt magyaráztam nekik, mit fogunk csinálni, majd mondtam, hogy akkor ezt hagyjuk, menjenek nyugodtan szünetre. Ekkor jött az, amire nem számítottam: egy emberként skandálták, hogy ők biztosan nem mennek szünetre, hanem fejezzük be a feladatot. Hosszas győzködés után sikerült megértetnem velük, hogy a 10 perces szünetre nekik is szükségük van (és nekem is).”
“Nekem a rövid gyakorlat kapcsán 2 kiemelkedően jó élményem van. Az egyik a sok megfigyeléssel eltöltött idő utáni első tanítási óra. Körülbelül az óra 35. percében voltam, amikor felszólítottam egy fiút, és amíg beszélt engem elért a felismerés, hogy most én tanítok, ezt most én csinálom, én döntöttem. Olyan ‘na végre, erre készülök lassan 5 éve!’- érzésem volt. A második pedig a szaktársaimhoz kötődik. Az egyetemi baráti körünk minden tagja most csinálja a rövid gyakorlatot és jó diákokhoz híven minden szabadidőnkben a középiskolákban tartott óráinkra készültünk. Számtalanszor alkottunk spontán tanári szobába illő megbeszéléseket, segítettünk egymásnak, véleményeztünk óraterveket, utána olvastunk szabályoknak. Király dolog volt ezt így együtt megélni, és ezekből éppen annyit tanultam, mint saját tanítási óráimból a gimnáziumban.” (Veronika)
Anna leginkább annak örült, hogy jó jegyeket adhatott a diákjainak, sőt még azoknak is, akik nem igazán érdeklődtek az angol nyelv iránt. Jól tudott együttműködni velük, és a diákok hiányolni fogják őt. Különféle feladatokat próbálhatott végig, ami rengeteg tapasztalattal gazdagította.
A rövid gyakorlat egyik meghatározó eleme a mentortanár hozzáállása. Nagy önbizalmat tud adni, ha a mentortanár támogató, ugyanakkor hagy, hogy a saját utadat is kitaposd, de utánad nyúl mielőtt elmerülnél a mélyben.
Balázs kitért arra is, hogy egy-egy óraterv megírása nem mindenkinek megy azonnal és gyorsan, ami nagyon fontos szempont, hiszen most tanuljuk mit, hogyan érdemes csinálni: “A szaktárgyi tanítási gyakorlat végéhez közeledve nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindez egy hatalmas energialöket volt számomra. Még elég frissek a tapasztalataim, de óráról-órára egyre közelebbinek érzem magamhoz a tanári hivatást. Már nem olyan furcsa érzés a táblánál állni becsöngetéskor vagy a tanári szoba „állandó vendégének” lenni. Számomra relatíve sok időbe telik egy 45 perces tanórára való felkészülés, de a vezetőtanárom eddig minden egyes alkalommal a rendelkezésemre állt, és számos jó tanáccsal látott el az órák felépítésével, illetve a kiadott feladatok és számonkérések összeállításával kapcsolatban. Mindemellett a tanulócsoportom diákjai fegyelmezettek és érdeklődőek, könnyű velük dolgozni. Szinte minden órán van kérdés vagy megjegyzés az elhangzottak kapcsán, aminek pedig kifejezetten örülök az az, hogy a szövegértelmezési feladatokkal is nagyon jól boldogulnak.”
Anna több osztályban is tanított más hallgatótársaival együtt, ezáltal sok különböző tapasztalata és élménye lett ezalatt a pár hét alatt. “A 9. osztályban például azt mondták a gyerekek, hogy már most azt számolgatták, ha végzünk az egyetemmel, még pont vissza tudunk menni tanítani őket, és remélik, hogy ennyire kedves és laza tanárokat fognak majd kapni a jövőben, mint amilyenek mi vagyunk. Utolsó órán pedig meglepetéssel készültek nekünk; hiába csak kezdő csoport volt az övéké, utánanéztek, hogyan tudnának jókívánságokat írni nekünk (németül) egy kis általuk készített plakátra, ami mellé még bonbont is vettek, és ezzel együtt megköszönték az addigi munkánkat, és azt mondták menjük vissza minél többször látogatni őket, mert nagyon szeretnek minket.”
Danica tapasztalataival biztosan többen egyetértünk. Első alkalommal még magyarul is izgulva beszélünk, nemhogy az adott idegen nyelven. “Az én élményem egyrészt szólt magamról és a diákokról is. Idegen nyelvből csináltam a gyakorlatomat és elég korán megtudtam, hogy az elvárás az idegen nyelvű óravezetés. Elsőre megijesztett a gondolat, de amikor elkezdtem csinálni, akkor rájöttem, hogy mennyire megy. Egyrészt saját magamat leptem meg, hogy hogyan oldottam meg és aztán lassan kiderült, hogy a diákok mindent értettek is.”
Folytatás következik…