Folytatódik a sorozat a tanárszakosok élményeiről, amiben múlt héten már olvashattatok néhány lelkes vagy éppen elvetemült személyről, akik otthon sem tudnak NEM tanárként viselkedni. Vannak, akik észre sem veszik és vannak, akiknek a környezete jelzi, hogy most már elég lesz „tanárnő”, természetesen a lehető legtöbb empátiával és szarkazmussal megfűszerezve. Hiszen mindannyian érett, komoly és egyáltalán nem szórakozott tanárjelöltek vagyunk. Hadd szóljon!

Rékában még nagyon frissen élnek a rövid tanítási gyakorlatának emlékei, ahol megtanították neki, hogy ne eldöntendő kérdéseket tegyen fel, hanem inkább kifejtős, gondolkodósakat. „Mostanában azt veszem észre, hogy úgy beszélgetek másokkal, mintha egy tanórán kérdezgetnék. Például ilyeneket: ki tudnád ezt fejteni bővebben? Ezt pontosan, hogy érted? Illetve sugalmazom a választ. Pl.: Szerinted jó ez a kávé? És ha nem, miért nem?”

Talán nem túlzok, ha azt írom, mindenki szeretne legalább feleakkora nyugalommal kezelni élethelyzeteket, mint Attila. Amikor nem az osztályban sétálgatva magyaráz, akkor az ismerősei helyesírási hibáit javítgatja, legyen az magyarul, vagy angolul.  Elmondása alapján nem lát fejlődést másoknál a nyelv helyes használatában, ellenben egyre kevesebb barátja van.

Bianka ugyan osztódni még nem tud, de már keresi a megoldást erre. Ez pont olyan alkalom volt, amikor mégsem tudott két helyen teljes egészében ott lenni. Egyszerre jelen lenni egy online szemináriumon és korrepetálást tartani azt jelenti, hogy ha nem kapcsolod ki a mikrofonod, akkor nemes egyszerűséggel közlöd a szemináriumi tanároddal, hogy most már térjetek át a következő feladatra. Még jó, hogy nem tette hozzá, hogy milyen ügyesen, hiba nélkül megoldotta az előzőt…

Ha Balázzsal beszélgetünk, mindig nagyon résen kell lenni (akár egy 45 perces tanórán…), mert sose tudhatjuk, hogy mikor fogja nagyon cselesen beleszőni a beszélgetésbe Ferenc Józsefet, egy olyan német kancellárt, akiről még életünkben nem hallottunk, vagy éppen az ipari forradalom egyik vívmányát. Váratlan, akárcsak egy röpdolgozat.

Annának a környezete jelezte már néhány alkalommal, hogy nem sikerült ‘letenni a krétát’ az osztályban. „Már hallottam többször órán kívül barátoktól, hogy “jól van, tanárnő”. De ilyen alapvető dolgok miatt…figyelek, hogy mindenki átérjen a zebrán, ha kell, sürgetem az embereket, meg jellemzően én koordinálom a feladatokat, ha többen megyünk valahova. Sokszor alkalmazkodom is mindenkihez, szóval egyszerre vagyok főszerepben, meg abszolút háttérben.”

Ugyanakkor van olyan Anna is, aki kicsit máshogy látja a tanári énjét, de egy nagyon jellemző jelenséget is megemlített. Ha valaki nyelvszakos, akkor a környezete számára automatikusan egy két lábon járó szótár is. „Inkább az a nehézkes, hogy a munkában ne legyek olyan, mint a való életben. Sajnos szoktam trágár kifejezéseket használni, (melyikünk nem? Na jó, van aki csak magában…-a szerk.) és nagyon szórakozott vagyok igazából, úgyhogy amikor bemegyek az osztályterembe, vagy magánóráim vannak, akkor kell inkább jobban odafigyelnem arra, hogy hozzam a szokásos szigorú és fegyelmezett formámat. Otthon abban ütközik ki, hogy tanár vagyok, hogy családtagjaim folyamatosan kérdezgetnek engem, ha látnak egy ismeretlen szót, én meg ahelyett, hogy elmondanám mit jelent, azt mondom, hogy először próbálják meg kitalálni a jelentést a kontextus alapján.”

Adél eleinte bizonytalankodott, hogy mennyire fog tudni helytállni az osztályteremben, de nagyon hamar kiderült, hogy kár volt emiatt aggódnia. Ami pedig a tanári személyiségjegyeket illeti?

“Eddig sem hiányoztak belőlem a tanárokat meghatározó jellemvonások, csak eddig nem tudtam, hogy ezek azok. Például sokszor hajlamos vagyok egy-egy dolgot többször, többféleképpen, részletesen elmagyarázni, hogy az illető biztosan felfogja a felé áramló információt irányomból, lehet ez akár egy barátnőm, a nagymamám vagy a párom.

Mostanában egyre többször azon kaptam magam, hogy egy tök egyszerű, hétköznapi dolgot úgy magyarázok, mintha legalább 10-15 gyerek ülne velem szemben és nekik kéne elmondanom. Általában vissza is szoktam kérdezni a páromtól, hogy biztos megjegyezted, melyik macskaeledelt kell megvenni? A márkára is emlékszel?

A másik ilyen dolog, az a „mindent is felírok nehogy elfelejtsem” hozzáállás. Erre szokta apa mindig azt mondani, hogy „akinek nincs esze, legyen notesze”. Nekem van noteszem, naptáram, post-itek tömkelege, telefonos naptár, jegyzetek, emlékeztetők, szóval minden lehetséges csatornát felhasználok arra, hogy minden fel legyen írva, a helyén legyen, időben el legyen intézve és végezve is.”

A mindent is felírok hozzáállás azt hiszem nagyon erős tanári jellemvonás, legalábbis én minden tanáromra úgy emlékszem, hogy vastagabb, vékonyabb füzetekkel, határidőnaplókkal, volt, hogy egyszerre kettővel is rohangáltak óráról órára. Sőt, számomra a legvonzóbb papírköteg a tanári napló volt, amikor még nem (csak) online formában létezett és az oldalak lapozgatásából és annak suhogásából tudtuk, hogy azon az oldalon melyikünk neve szerepel.

Jövő héten egy következő témát járok körül, addig is olvassátok el a többi cikkünket is!