2021 egy remek év volt a mozi szempontjából  – rengeteg olyan film került bemutatásra idén, amikre alig bírtuk ki a várakozást. Ilyen film volt Wes Anderson legújabb remeke a The French Dispatch, azaz A Francia Kiadás is. A film egyébként már egy évvel ezelőtt elkészült, de a rendező megvárta az idei Cannes-i Filmfesztivált A Francia Kiadás debütálásával.

A rendezőtől megszokott, szemet gyönyörködtető látványvilág csak egyike a film sikerességének, de azért természetesen nem mehetünk el szó nélkül emellett a téma mellett sem. Hiszen, ha valaki kiejti Wes Anderson nevét, ez az egyik első dolog, ami eszünkbe jut. A jellegzetes színvilág: élénk és pasztell paletta, az oly megnyugtató hajszálpontos szimmetria, és összességében minden részlet finomra hangolása. Wes Anderson rendezői attitűdjéről mindig az a gondolat jut eszembe, hogy amennyiben valami funkcionális, nem jelenti azt, hogy emellett ne tölthetne be esztétikai szerepet is. A filmjeiben az alkotó különösképpen odafigyel  minden apró részletre – nem lehet találni olyan tárgyat például, ami ne illene bele az általa elképzelt vízióba. A Francia Kiadás természetesen ilyen módon illeszkedik a rendező eddigi filmjeihez, ám akadnak benne újító részek is. Többek között tartalmaz egy rövid animációs részt is, a fekete-fehér jelenetek mellett. A film megnézése előtt valamiért az a prekoncepcióm volt, hogy az egész film fekete-fehérben fog játszódni – ez nem így történt, de rendkívül jól működött ez a kontraszt.

Továbbá fontos megemlíteni a kivételes szereplőgárdát, amit felsorakoztatott a film. A rendező eddigi filmjeihez mérten ez szintén nem meglepő, ugyanis mindig nagyon elismert színészeket alkalmaz. Aki több Wes Anderson filmet is látott, tisztában van azzal, hogy rengeteg visszatérő színészt is alkalmaz. Gyakran dolgozik együtt Edward Nortonnal, Tilda Swintonnal, Bill Murray-vel, Owen Wilsonnal, Saoirse Ronannal, Jason Schwartzmannal, William Dafoe-val és Adrian Brody-val,  akik mind szerepeltek A Francia Kiadásban is. Ám mellettük még találkozhattunk a közkedvelt Timothée Chalamet-vel, Léa Seydoux-val, Frances McDormanddel, Christoph Waltzcal, és még rengeteg neves színésszel. Igazi parádénak mondható a film ebből a szempontból, és mindig nagyon megörültem, amikor egy újabb kedvencem bukkant fel, akiről nem tudtam, hogy játszik A Francia Kiadásban.

Külön dicséretet érdemel még a zene is, hiszen tökéletesen illeszkedett mind a jelenetek jellegéhez, mind a film atmoszférájához. Igazán elkapta a klasszikus francia hangulatot anélkül, hogy túlzottan klisés, vagy ódivatú lett volna.

Végül, de nem utolsósorban, magáról a történetvezetésről, illetve a történetről írnék pár szót. Az alaptörténet egy kiadóról szól, ezen belül pedig három apró történet kerül elmesélésre, amik tartalmilag külön egységet képeznek. Az alapsztori ügyesen átszövi a három kis történetet, anélkül, hogy töredezett lenne a végeredmény. Ez a kissé mozaikos felosztás egyébként szerintem egy nagyon okos megoldás a néző lekötésére is – hiszen egyre nagyobb problémát jelent az egyre rövidülő koncentrációs képesség. A rövidebb történetek újabb és újabb impulzusokat szolgáltatnak, így akik inkább a sorozatozáshoz vannak hozzászokva, azoknak is befogadhatóbbá válik ilyen módon ez a film. Számomra egyébként egyértelműen az első történet vitte a prímet – Léa Seydoux központi szerepet kapott benne, úgyhogy lehet, hogy emiatt kicsit elfogult is vagyok. A történetek egyébként mind szívszorítóak, és kedvesek, amellett, hogy rendkívül okos humorral vannak megfűszerezve. 

A filmet mindenképpen ajánlanám azoknak, akik kedvelik a rendező munkásságát, hiszen az eddigi életművébe tökéletesen beleilleszkedik ez az alkotás is. Hangulatilag hogy mikor lenne érdemes megnézni – véleményem szerint ez egy könnyedebben ‘emészthető’ film, és még csak nem is hosszú. Nem szükséges kifejezetten rákészülni- komorabb és vidámabb hangulatban is megtekinthető, és garantáltan fel tudja tölteni a nézőt. Ha egy nem túl megterhelő, de igényes szórakozásra vágyik valaki, akkor mindenképpen irány a mozi!