A Kelet-Nyugat Alkotóműhely december 19-én tartotta premier előadását, Csillag a máglyán című Sütő András-drámából. Létmányi Attila rendezése a darab modernizálása mellett megőrizte annak örökérvényű mondanivalóját a saját gyermekeit felfaló forradalmakról.

A darab abból a valós történelmi tényből indul ki, hogy Kálvin János nyomására 1553. október 27-én Genfben megégették Szervét Mihály (Miguel Serveto) spanyol orvost és vallásreformátort, mint szentháromság-tagadó eretneket. Sütő András ugyanakkor dramaturgiai megfontolásokból a valóságtól eltérő változtatásokkal teremtette meg a két reformátor tragédiáját. A dráma jegyzetében az író meg is említi, hogy a valóságban „Szervét nem sorolható Kálvin ifjúkori barátai közé”, holott a dráma elején a két ifjú 1533-ban Kálvin párizsi lakásában vitatják meg a formálódó reformációról vallott nézeteiket és jövőbeli terveiket. A kettejük kapcsolata egyszerre épül a szellemi rokonszenvre, de ugyanakkor az elvbeli különbözőségekből fakadó állandó versengésre és vitára is. A két főszereplő, Kálvin János (Gaál Attila Csaba) és Szervét Mihály (Szabó Sebestyén László) brománca a kezdeti almadobálással érzékeltetett szópingpongból egy tragikus ívet leírva torkollik az eretnekégetésig elfajuló hitvitába. Párizsban még összejátszanak az ellenük küldött hitnyomozó, De la Fontaine (Székhelyi Dániel) átverésére: álneveket és szellemi fölényüket bevetve igyekeznek elkerülni az inkvizíciót, sikertelenül. Aztán két évtizeddel később Kálvin már Genf szellemi vezetőjeként ugyanazon zsarnoki módszereket alkalmazza – besúgóhálózat, a hívőkön vasszigorral számonkért vallási magatartásminták, a tévelygők és kétkedők megkínzatása -, amelyek ellen ifjúkorában felszólalt. Gaál Attila Csaba valódi beleéléssel, könnyeket és verejtéket nem sajnálva formálta meg Kálvin saját korábbi önmagát megtagadó karakterét. Nem kisebb teljesítmény az ellenpólust képviselő Szabó Sebestyén László alakítása sem, hiszen neki az elveiért még az életét is feláldozó mártírszerep mélységeit és méltóságát sikerül megjelenítenie.

Rákosy-Létmányi Anikó

Sütő András dinamikus nyelvezetét mondani és hallgatni is koncentrációt igénylő szellemi kihívás. A színészek mégis érzékletesen és hitelesen beszélik ezt a régies, körmondatokban bővelkedő és sűrű nyelvet. Kiemelkedik Rákosy-Létmányi Anikó, aki az adaptációhoz hozzáírt „Figura” nevű karaktert alakítja. A „Figura” nem szerves része a történet valóságának, inkább kontextust ad, és kommentárt fűz a cselekményhez. Az előadás nyitányában például teleshoppos üzletasszonyként tukmálja a közönségre a búcsúcédulát. Illetve hol a felvonásközökben tart teológiai felzárkóztatót Szervét gondolataiból, hol pedig a háttérben ír latin szöveget a templomablakokra emlékeztető, fehér táblákra. Emlékezetes még Pável Réka (Ory főinkvizítor) és Márton Csaba Marcell (Fárel) alakítása is. Előbbi egy kegyetlen és játszmázó alter-Harkonnen báróként falatozza végig Szervét franciaországi kihallgatását. Míg utóbbit az teszi igazán félelmetessé, hogy az időskori Kálvin elvakult, hitbuzgó és ájtatos segítőjeként végig abban a tudatban munkálkodik Szervét és követői ellen Genfben, hogy a református eszme nevében zsarnoki módszereket bevetni, és eretnekséget kiáltani bárkire, aki egy kicsit is máshogy gondolkodik tiszta és haladó kereszténység. 

Az adaptáció a darab azon vonulatát domborítja ki, miszerint a haladók és a haladóbbak képtelenek összefogni a közös ügy érdekében. Szervét még tovább kíván lépni a reformációban Christianismi restitutio (A kereszténység helyreállítása) című könyvével, ami szándékos anakronizmusként kortárs kiadásban is megjelenik a színpadon, mintegy jelezve, hogy a máglyakritika nem volt képes megsemmisíteni ezen ideákat. Kálvin ellenben nem enged a saját maga által felállított tanokból, és pont azt a toleranciát tagadja meg diákkori barátjától, amit annak idején ő maga is követelt a katolikus egyháztól. A lázadóból lett zsarnok figurája viszont nem végletesen, hanem azonosulhatóan van megjelenítve, amitől a Szervéttel való vitája, valódi téttel bíró konfliktussá növi ki magát. Az időskori Kálvin következetesen el akarja kerülni a Szervéttel való találkozást, mert tudja, hogy hitelvei szerint eretnekséggel kell vádolnia egykori barátját, és a hitvitában a bírák úgyis Szervét ellen szavaznak majd. Bár ezen vitára végül Fárel ármánykodása miatt nem kerül sor, a börtönben ülő Szervét és a szószéken álló Kálvin a térbeli távolság ellenére mégis összecsapnak. Ötletes színpadi megoldással az éppen beszélő fél elveszi arca elől azt a fehér maszkot, ami az előadásban fel-felbukkan a fanatikus tömeget megjelenítendő. Visszatérő elem még a Rabszolgák kórusa című dal felcsendülése, ezt énekli Szervét a börtönben, és erre keringőznek a fehérmaszkosok, miközben Kálvin ellenfél nélkül szónokol.

balról jobbra maszk nélkül: Szabó Sebestyén László, Ágh Barbara, Szilvai Balázs, Márton Csaba Marcell

Az előadásban több elem is irányult a nézők bevonására, amellyel helyénvaló lehet amennyiben hozzátesz a darab élményéhez. Például az egy jól sikerült geg, amikor Szervét a nézők között osztogatja a Restitutio handoutjait, majd ezeket a fejünkhöz is vágja, később pedig Fárel szedi őket vissza, mintegy érvénytelenítve azokat. Viszont azt már indokolatlannak éreztem, amikor Kálvin a nézők közül kért magánvádlót, aki bevonul helyette a börtönbe (ugyanis a korabeli genfi törvények értelmében annak, aki megvádol valakit a vádlottal együtt börtönbe kellett vonulnia, mivel, ha alaptalannak bizonyulnak a vádak, akkor a vádlottat ítélik el, továbbá a vádló felkérhet valakit, aki bevonul helyette a börtönbe). A nézők soraiból jelentkezett is egy bizonyos Takáts (Takács?) Máté, akit viszont a bírák nem fogadtak el, így végül a darab szerint predesztinált De la Fontaine vonult a börtönbe. Ja, hogyha ez a kálvini eleve elrendeltetést hivatott szimbolizálni, akkor viszont zseni ötlet. Vagy, ha akarom, akár áldemokrácia működéseként is értelmezhető ez a gesztus, vagyis, hogy senki más nem válthatja ki Kálvint csak la Fontaine, de a közönség, a nép legalább formálisan meg lett kérdezve. Székhelyi Dániel De la Fontaine-je a darab egésze alatt szélkakasként forgott a különböző hatalmak között, kifelé öntudatosságot, befelé azonban kétkedést és ármánykodást mutatva.

Szervét Mihály utolsó szavai az előadás után még sokáig visszhangoztak a fülemben: „Nyitott szemmel aludjatok, jó emberek. Mint a viaszbabák. Mint a játékbabák. Jó éjszakát.” A Kelet-Nyugati Alkotóműhely egy igazán intenzív élményben részesített, főleg, hogy nem féltek felfedezni a darab és a téma időnként indokolt humorát sem. Az újonnan kapott harmadik Pfizerrel a szervezetemben és a gyér levegőjű Déryné központban magam is kicsit elégtem a máglyán, a szellemem viszont mint a fecske, repült messze földre…