Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Március 10-én került sor az ELTE Média által megrendezett „Az orosz jelen” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésre. Az esemény meghívott vendégei közt volt Kira Jarmis, Alekszej Navalnij sajtótitkára, akinek most jelent meg “Zárka” című könyve, Krekó Péter szociálpszichológus, politológus, a Political Capital igazgatója, és Polyák Gábor jogász, kommunikációs szakember, az ELTE Média tanszékvezetője. Szó volt többek közt az orosz ellenzék lehetőségeiről, Navalnij helyzetéről, a sajtószabadságról és természetesen az Ukrajnában zajló háború is szóba került.

A beszélgetést, mely angol nyelven zajlott, Kira JarmisZárka” című művének megjelenése apropóján szervezték meg. A magyar nyelven 10-én bemutatott könyvében nyíltan kritizálja a putyini rendszert és belsőségesen mutatja be a politikai foglyok mindennapjait. Hangsúlyozta, hogy a történet fikció, azonban bizonyos elemei saját tapasztalaton alapszanak. Ellenzékiként saját bőrén érezheti az autokratikus rendszer minden nehézségét. 24 napot kellett a büntetés-végrehajtási központban töltenie, mert egy posztjában protestálásra szólította fel polgártársait. Itt ültette a fülébe Navalnij a gondolatot, hogy könyvet kéne írnia. Jelenleg koholt vádak miatt házi őrizetben kellene lennie, azonban úgy nem lenne hozzáférése se internethez, se telefonhoz. Emiatt hozta meg azt a döntést, hogy elhagyja hazáját, szerinte kívülről tudja leginkább segíteni Alekszejt és támogatóit.

A sajtószabadság rohamosan romlik az Orosz Föderációban. A DW német portálon jelent meg februárban egy írás arról, hogy a Press Freedom Index, vagyis a sajtószabadságot elemző felmérés alapján Oroszország a 180 vizsgált országból a 150. helyen áll, az ottani média helyzetét a „rossz” jelzővel értékelték. Putyin hatalomra kerülése óta fellép a független sajtó ellen, a médiapiac nagy része már az állam befolyása alá került. Jelenleg az országban börtönbüntetés jár annak, aki háborúként hivatkozik az ukrajnai helyzetre, a független sajtót különböző módokon hallgattatják el, van, hogy egyszerűen letiltják weboldalukat. Kira elmondása szerint fő célja, hogy terjessze az igaz információkat. Munkatársaival jelenleg a YouTube-on próbálnak beszámolni a háborúról és a valós hírekről.

Érdekes volt egy olyan személy véleményét meghallgatni Ukrajna ostromáról, akit bár az agresszor oldaláról, de közvetlenül érintenek az események. Igaz jelenleg nem tartózkodik szülőföldjen, de ismerősei révén első kézből értesül a fejleményekről. A sajtótitkár szerint „az ukrajnai háború a Putyin rezsim végét okozza majd”. Ezt azzal indokolta, hogy az orosz elnök nem lát tisztán, azt hitte, hogy Ukrajnában majd örvendezve fogják fogadni, amiért megmenti a népet a neonáci vezetéstől. Nem számított ekkora ellenállásra. Kira elmondta, hogy természetesen az ukránok a valódi elszenvedői a helyzetnek, de az oroszoknak sem könnyű jelenleg, gazdaságilag összeomlóban van az ország. A vezetők dezinformálnak, ezt a jelenséget Krekó Péter részletezte. Hazudnak arról, hogy hány katona vesztette életét az ütközetekben, így a hozzátartozók nem is fognak értesülni arról, ha családtagjuk elesett a fronton.

Az írónőnek sűrű estéje volt, a médiás rendezvény után sietett könyvének hivatalos bemutatójára, de azért a beszélgetés végén válaszolt pár nézői kérdésre. Arra, hogy fél-e azt felelte, hogy: „Nem vagyok naiv, nyilván félek, de nem lehet a félelem árnyékában élni.” A rettegés helyett folyamatosan küzd céljáért, szeretné lerövidíteni Navalnij börtönben töltött idejét, és hisz a változásban. Az unatkozás számára szóba sem jöhet, mert az örök optimista és tenni akaró főnöke ügyvédjein keresztül ellátja feladatokkal és folyton új kihívások elé állítja. Bízik benne, hogy Alekszej Navalnij lesz az Orosz Föderáció következő elnöke.