Ruben Östlund legújabb, 2022-ben megjelent alkotása felborzolja a kedélyeket. A rendező első angol nyelvű filmje, A szomorúság háromszöge egy tűpontos szatíra, fekete komédia, amit mindenkinek látnia kell. Nem lehet véletlen, hogy Cannes-ban Arany Pálma-díjat zsebelt be, hiszen rég lehettünk szemtanúi hasonló volumenű vígjátéknak.

A film plakátja
Forrás: Wikipédia

A film egy hosszúra nyúlt castingjelenettel indít, ami már az első perctől kezdve tagadhatatlanul vicces. Itt ismerhetjük meg Carl-t (Harris Dickinson), majd nem sokkal később Yaya-t (Charlbi Dean) is. Mind a ketten modellként dolgoznak, a lány, Yaya emellett még influenszerként is plusz bevételhez jut, tehát többet keres, mint a férfi. A film első konfliktusa a nemi szerepek ezen alaphelyzetéből indul, ugyanis a vacsoránál el kell dönteniük, ki is fog fizetni. Ez egy meglehetősen elnyújtott jelenet, de mindenképpen fontos kiindulási pont és a szereplők attitűdjének szempontjából.

Az étteremben játszódó nyitójelenet után a következő helyszín egy luxusjacht, ahová a két modell együtt érkezik. Hamar ráébredünk, hogy ebben a közegben ők a legkevésbé befolyásos emberek, hiszen orosz oligarchák és fegyverkereskedő nyugdíjasok között találják magukat, de sok más furcsa és kőgazdag karaktert is megismerhetünk az úton. A jachton töltött idő a csütörtök esti kapitányi vacsorában csúcsosodik ki. A spoilerezés szándéka nélkül jelzem: ez a rész nem fog kedvezni a gyenge idegzetű nézőknek.

A film egyik legfontosabb motívuma az amerikai kapitány és a dúsgazdag orosz közötti diskurzus. Ők a két pólusát képezik a történetnek. Az újgazdagokból kiábrándult, megcsömörlött kapitány, aki inkább a marxista nézeteket részesíti előnyben, holott (vagy talán pont azért, mert) egy mélyen kapitalista országból származik , valamint ennek a szöges ellentétét képező orosz milliárdos, aki megrögzötten kapitalista. Ez a kettősség végigkíséri az egész filmet, de a csütörtök esti vacsorajelenetben csúcsosodik ki igazán, mikor ez a két karakter szembekerül egymással.

Yaya (Charlbi Dean) és Carl (Harris Dickinson)

Mindezek után erős fordulat következik be: a jachton tartózkodók hajótörést szenvednek, és a megritkult szereplőgárda egyik pillanatról a másikra egy szigeten találja magát. Itt minden felcserélődik és megváltozik, a rendkívüli iróniát pedig mi sem bizonyíthaná jobban, hogy a jachton vécépucolással foglalkozó nőt nevezik ki kapitánynak, mert neki van egyedül fogalma arról, hogyan is maradhatnának életben.

Östlund rengeteg fontos témát vet fel és dolgoz ki ebben a filmben. A legdominánsabbak a társadalmi egyenlőtlenségek és különbségek változásai, vagy hogy létezik-e egyáltalán egyenlőség egy olyan világban, ahol ekkora életmódbeli különbségek mutatkoznak meg. A férfi-női szerepek kérdésköre is folyton visszatérő elem. Figyelemreméltó összemérni a szereplők kezdeti elvárásait a történet alakulásának folyamatában. A humor és rengeteg groteszk jelenet között viszont nem kapunk egyértelmű választ egyik problémafelvetésre sem, habár az üzenet magától értetődő lehet. Viszont mindenképpen érdemes elgondolkodni ezeken a témákon, ahogy azon is, vajon mit jelent a munka fogalma a XXI. században.