Mindenki ismer olyan fanatikust, aki már akkor elkezd folyamatosan beszélni egy ünnepről, amikor még a közelében sem vagyunk, de november helyett már december 1-et ír a naptár. Ilyen vagyok én is, csak nem a Karácsonnyal, hanem mondhatni szöges ellentétével, a halloweenel. Mind tudjuk, hogy “Magyarországon Mindenszentek van”, viszont ez az angolszász szokás (amely angoltanári hivatásomnál fogva még közelebb áll hozzám) úgy belopta magát a lelkembe, hogy ott más ünnepnek helye nincs (vagy csak alig). Ebben a szellemiségben össze is gyűjtöttem nektek néhány programot, amire érdemes ellátogatni, hogy ha ti is szeretnétek bevinni egy kis borzongást a hosszúhétvégétekbe.

Ünnepeld a Halloween-t a szabadban

Október 28-án egy, a BTK-hoz igen közel álló létesítményben, a Füvészkertben kerül megrendezésre az első program. A Halloween a Füvészkertben címet viselő délután/este során megrendezésre kerül tök-szépségverseny (amire már az otthon elkészített tököt tudjátok benevezni), boszorkány és varázslóseprű verseny, boszorkányteák kóstolója és még sok más rémisztő program is. Érdemes ide ellátogatni mindazoknak, akik szeretnék megtapasztalni a sötétedés utáni Füvészkert varázslatos hangulatát. Az eseményről bővebb információkat itt találtok.

Ugyanezen a pénteki napon a Budapesti Állatkert is beáll a sorba és megtartja szokásos halloweeni nyílt napját, ám ez nem a szokásos nyitvatartási időben kerül majd megrendezésre: az esti programokat főként gyerekeknek találták ki, azonban én tavalyi részvételem tapasztalatai alapján „felnőtt fejjel” is élvezetes ez a nem mindennapi túra. A jelentkezésről és jegyvételről az állatkert hivatalos oldalán tudtok tájékozódni.

Szerelem és borzongás a moziban

Nem tudom, hogy más halloween-kedvelőknek mi a szokásos rítus az ünnep előtti hétvégén, de nálam minden évben a listára kerülnek Tim Burton filmjei. 28-án a Bem Mozi is csatlakozik a halloweeni filmes hagyományhoz, pénteken a Hallott menyasszony című klasszikust lehet megtekinteni. A film ajánlott azoknak, akik szeretik a borzongást, de nem csak ezért csodálatos: van benne szó szerelemről, arról, hogyan legyünk hűek önmagunkhoz és ne adjuk be a derekunkat csak azért, mert a társadalom mást vár tőlünk. A film rövid szinopszisát és egyéb fontos információkat a vetítéssel kapcsolatban az esemény leírásában találhatjátok. 

Szép lett a tök? Mutasd meg!

Szombatra két olyan programot ajánlok, amelyeken az előző években pont a Halloween kapcsán részt vettem és így bizton állítom, hogy idén is lesz móka és borzongás! Délelőtt kerül megrendezésre a Czakó piac, ami ismerős lehet számotokra, ha gyakran jártok Budán. A főként kistermelők által belakott Czakó most még érdekesebb lesz: a méltán híres gőzgombóc mellett halloweeni fotósarokkal, kézfestéssel és arcfestéssel – szigorúan nem csak kicsinek – készülnek mindazoknak, akik szeretnék a hétvégi vásárlás mellett átélni az ünnep hangulatát. Ha érdekelnek a kiállítók vagy az esemény pontos leírása, itt tudtok utána nézni a dolgoknak.

A Hősök terét szombaton kifaragott tökök fogják belakni. A Budapest Töklámpás Fesztiválra ugyanúgy, mint a Füvészkertbe már az elkészült munkákkal lehet érkezni és bemutatni őket a nagyközönségnek, azonban ez a megmozdulás mélyebb tartalommal bír: a fesztivál szervezői minden látogató figyelmét felhívják, hogy amennyiben lehetőségük van rá hozzanak magukkal néhány konzervet a rászoruló családok javára. Nem is beszélhetnénk az ünnep és jótékonyság ennél szebb ötvözéséről, egyedül talán a karácsonyi cipősdoboz megmozdulás vetekszik vele. Nézz ki, érezd jól magad, és ha megteheted, segíts azoknak, akiknek nagy szükségük van rá. Az esemény bővebb leírását itt találod

Vissza a Bembe

Végül, de nem utolsósorban essen szó egy másik személyes kedvencemről, amely mindig megmelengeti a szívemet. A Beetlejuice című film pár évvel ezelőtt egy divathullám kimagasló szereplője lett. Világszerte kezdték el újranézni ezt az ízig-vérig halloweeni filmet, köszönhetően a sikeres Broadway darabnak. Október 30-án, vasárnap a már említett Bem Moziban nektek is lehetőségek nyílik majd újra átélni azt a varázslatos történetet, amelyet 1988-ban, azaz közel 35 éve mutattak be először a mozikban. A vetítéssel kapcsolatos információkat itt találhatjátok meg.