Krusovszky Dénes József Attila-díjas költő, író, kritikus. A Magvető Könyvkiadónál 2018-ban megjelent regénye, az Akik már nem leszünk sosem 2019-ben elnyerte a Libri-díj közönségdíját. Krusovszky írása az emlékezetpolitika és önmegismerés témaköreinek összeolvadása.
A könyv egyik központi témája a kapunyitási pánik, amely a húszéves olvasókat beszippantja, egzisztenciális krízisbe sodorja, majd szerencsésebb esetben a végére meg is nyugtatja. “A kapunyitási pánik alatt azt az állapotot értjük, amikor a fiatalok nehezen találják saját útjukat, nem tudják, hogyan válhatnának azzá az önálló felnőtté, akivé vélt vagy valós, külső és/vagy belső elvárások alapján szeretnének” – olvasható a HR Portálon, de ez akár a főszereplő, Lente Bálint leírása is lehetne. Krusovszky Dénes több olyan történeten keresztül mutatja be ezt a bonyolult folyamatot, amelyek olyan hétköznapiak, hogy könnyedén lehet hozzájuk kapcsolódni. Bálint munkahelye válságba kerül, a párkapcsolata is szétesőben van és közben egy esküvő miatt haza kell utaznia Hajdúvágásra, arra a helyre, ahonnan nagy erőfeszítések árán próbált elszakadni.
A cselekmény maga nem ennyire hétköznapi, ugyanis Bálint életének bemutatása közé beékelődnek fejezetek a nyolcvanas évekből, amelyek bevezetnek egy tüdőgondozó mindennapjaiba és bemutatják, hogy az ötvenhatos események hogyan érintették Hajdúvágást. Ez a történetszál a csernobili katasztrófa idején játszódik 1986-ban, amelynek hatása említésre kerül a könyvben: a szanatórium ápolója munkába menet azt látja, hogy munkások egy óvoda udvaráról a homokot egy teherautóra lapátolják, attól tartva, hogy a homok esetleg magába gyűjtheti a sugárzást. Az 1956-os forradalomról Aszalós mesél – az egyik vastüdőre kapcsolt légzésbénult- ő is az 1950-es évek gyermekbénulásos járványának életben maradt áldozata. Ez talán a legmegrendítőbb cselekményszála a regénynek. Ezek a látszólag nem kapcsolódó részek, a mai korban játszódó események közé is besomfordálnak, kis szimbólumokon, párbeszédeken és monumentumokon keresztül.
A fordulatos történések ellenére a fő cselekményszál csak lassan indul be. Az első fejezet egy erőteljes eseménysorozattal indít, amihez kevés kontextust kapunk, ezért a lapozás után valamiféle magyarázatot vagy folytatást lehetne várni, de ennek ellenére egy sokkal másabb, nyugodtabb leírás veszi kezdetét. Ez kizökkentheti az olvasót, de igazán akkor enyhül az írás tempója, amikor előkerül a tüdőgondozó története. Ennek az lehet az egyik oka, hogy hirtelen rengeteg új karakter mutatkozik be, a személyiségük és a kapcsolati hálójuk kirajzolódása több időt vesz igénybe. Illetve az olvasó inkább kapcsolódik Bálinthoz és a környezetében élő emberekhez, mint a gondozó különleges élethelyzetben lévő lakóihoz. Ezzel az író is játszik: amikor igazán kíváncsiak leszünk, hogyan dönt a főszereplő, akkor hirtelen átvált a nyomasztó 80-as évekre. Dramaturgiailag ravasz szerkesztés, azonban az olvashatóságot és követhetőséget nagyban befolyásolja.
A második rész viszont többszörösen is kárpótol: innentől lehetetlen letenni a regényt, pörögnek az események, az olvasó csak kapkodja a fejét. Olyan léptékű váratlan fordulatok jönnek, amelyekbe könnyen bele lehet szédülni. Ha elmegyünk otthonról, alig várjuk, hogy hazaérhessünk és folytassuk Aszalós és Bálint életének megismerését. Persze utazás közben is lehet olvasni, de a maga 539 oldalával és kemény borítójával talán egy kicsit vaskos olvasmány ahhoz, hogy csak úgy bevágja az ember a táskájába.
A könyv címe többször is felbukkan, a könyv elején és végén is. Nem csak a lehetőségek hiánya, de a túl sok választási alternatíva is megbéníthatja az embert, többször kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor el kell döntenünk, hogy melyik utat választjuk, többek között erről is szól az Akik már nem leszünk sosem. Kik lennénk ma, ha egyszer, egy sorsdöntő pillanatban más döntést hozunk?
Leave a Reply