A drag show műfajának színházi és performatív aspektusai

A jelenkor egy újkeletű, egyes aspektusait tekintve azonban régmúltra visszatekintő előadóművészeti műfaja a drag show, melyben a fellépők ellenkező neműnek adják ki magukat. A műfaj növekő népszerűsége ellenére a hazai szakirodalom elvétve foglalkozik csak a drag show összetett jelenségével. Jelen írásomban arra teszek kísérletet, hogy összegyűjtsem, milyen szempontok és elemek hozzák a drag show-t a populáris és posztmodern színház horizontjaihoz közel. Hipotézisem szerint mindez két, a színházművészet számára kulcsfontosságú terminus, az alakoskodás és a performativitás fogalma mentén hajtható végre.

A Világirodalmi lexikon az alakoskodásról így ír: „népszokás, melynek keretében az alakoskodók álöltözet, esetleg álarc segítségével valakit vagy valamit megjelenítenek, formáznak”.[1] A Magyar néprajzi lexikon az alábbival egészíti ki ezt a fogalommeghatározást: „a színjátszó tevékenység előfokának tekinthető”.[2] Azonban Patrice Pavis szerint az alakoskodás nem csupán a színjátszás előfoka, hanem a színház alaphelyzete, amelyben az álöltözet a teatralitás jele.[3] Ha feltételezzük, hogy ez a megállapítás helytálló, és a színházat Peter Brook vagy Eric Bentley minimál definíciójával határozzuk meg, úgy a drag showra – melynek esztétikai és tartalmi lényegét az alakoskodás maga képezi – tekinthetünk színházi eseményként.[4]

A nyugati színháztörténetben nem ismeretlen a cross-dressing jelensége, vagyis amikor a színészek az ellenkező nem ruháit viselik, ezzel összefüggésben pedig ellenkező nemű szerepeket játszanak el, sőt hosszú időn keresztül – még az Erzsébet-korabeli színjátszás során is – a női szerepeket férfiak formálták meg. Ugyan nem koncepcionális szinten, de a drag show műfaja a színjátszás ősi gyökereihez talál vissza bizonyos értelemben. Fellelhető egy másik párhuzam, mely a populáris színházi műfajok hagyományaihoz kapcsolja a drag showt, ez pedig a színészkultusz. Példának okáért a 19. századi magyar hivatásos színjátszás befogadói oldaláról olyan mértékben meghatározó volt ez a jelenség, hogy sokkalta inkább gondolt a kor kultúrafogyasztója színészközpontú színházra, mint rendezőközpontú színházra, ha az éppen diskurzus részét képezte. Ez hasonlóan így van a drag show esetében is, elég csak RuPaul nevére gondolni, aki rövid időn belül ikonja lett a műfajnak.

Emellett a jelenetezéstechnika, a gagekre építkezés, a műsorszámjelleg és a felkonferálások egyfelől a stand-up, másfelől a színházi kabaré műfajával mutatnak rokonságot, mely előadóművészeti műfajok maguk is elsődlegesen a kommerciális színházhoz és a teatralitás jelenségéhez kapcsolhatóak leginkább. Mindezen összetevők mellet fontos megemlíteni a pantomim és a playback műfaját, melyek még meghatározó elemei egy-egy ilyen előadásnak, és amelyek szintén valamilyen szerepfelvétellel, egyfajta „eljátszás” által válnak reprezentációs kísérletekké.[5]

Ennek az alapvetően szórakoztató műfajnak a negyedik fal áttörésére tett kísérletei értelmezhetők posztdramatikus vonásokként: mikor a drag queen/drag king kiszól a közönség egy tagjának, esetleg felhívja maga mellé a színpadra, majd provokálni kezdi, az addig relatív befogadói passzivitásban ülő néző hirtelen aktív résztvevőjévé válik az eseménynek. Csakúgy mint a performansz, a drag show is előhív a szemlélőkből más befogadási módozatokat a műélvezeten túl azáltal, hogy kényelmetlen, bizonytalan, irritáló és kínos helyzetekbe helyezi őket. Érvényesnek látszik a drag show műfaja esetében is Fischer-Lichte állítása a performanszról, miszerint „művek helyett […] események jönnek létre”.[6] Ezeken az eseményeken pedig „a néző nem megérti, hanem megtapasztalja a performanszot”.[7]

A drag show magán hordozza a body art egyes jellegeit is. A saját test mint művészi anyag, akár a szobrász által megművelt alkotás képe van jelen a műsor ideje alatt. Nem csupán egy képet láthatunk általa magunk előtt, hanem egy olyan képet, amely önmagán túlmenően felmutatja önmaga keletkezését is. „A drag eltávolítja a testet attól, amit jelent vagy aminek lennie kellene. A test csak van” – fogalmazza meg gondolatait Serena Lin egy drag show elemzése kapcsán.[8] A drag show tehát mindenekelőtt a test egyfajta „lemeztelenítését” hajtja végre, mely folyamatban a test elengedheti a rá vonatkozó normákat. Ezután a felszabadított testet mint tiszta matériát innentől nem a konvenciók öltöztetik fel, hanem a lehetőségek túlburjánzása. Így a drag show mint body art egyfajta dekonstrukciós eljárásként is értelmezhető, hiszen alapját a megkérdőjelezés és az újraértelmezés dinamikája képezi. Továbbá a saját testtel folytatott antropomorfizációs játék a body art azon jellemzőjéhez hasonlatos, mely a saját test határainak feszegetésére tesz kísérletet, és amely szintén meghatározó tényezője a performansz fogalmának.

Még a divat szakmáján belül sem túl gyakran használatos kifejezés a „ruhaköltemény”, a drag showra alkalmazva a szó azonban többletjelentéssel bír. A drag nem csupán elénk tár egy divatvilágot, hanem a megmutatás aktusában felkavarja azt. A színkavalkád, a pompa, a túldíszítettség, amelyet prezentál nem az öncélúság megvalósítása, hanem az önirónia eszköze. Ilyeténmódon az, amit a drag a divatvilágról megfogalmaz, nem a giccs szó pejoratív értelmével tárható fel, hanem a camp fogalmával járható körül, melyet Susan Sontag „öntudatos, önmagát felvállaló giccs”-nek nevez, amely „mindent idézőjelben lát”.[9] A drag mint divat-performansz sajátos belső merénylet, mely azáltal leplezi le a divatot, hogy végletekig magára ölti azt.

Judith Butler értelmezésében a gender – vagyis a társadalmi nem, azon tanult viselkedésmódok összessége, melyet a társadalom biológiai neme alapján az egyéntől elvár – „csak annyira valóságos, amennyire előadják”.[10]  Ennek értelmében a gender reality fogalma nem különbözteti meg a valóságot a performativitástól, hanem a terminus szerint a társadalmi nem valósága maga performatív. A drag show éppen a gender fogalmának ezzel paradox jellegével játszik, hiszen párhuzamosan mutatja fel magát valóságként és ugyanannak a valóságnak az eljátszásaként. A drag show abban is rokonítható a performansz hagyományos értelemben vett fogalmával, valamint a politikai színház egyes aspektusaival, hogy az általa színpadra helyezett egyszerre megmutatás és felmutatás. Megmutatása annak, amin a közönség jól szórakozik és felmutatása annak, amiben a polgárpukkasztás, a konvenciók és/vagy társadalmi normák feltörése, az aktuálpolitikához való kritikai hozzáállás, az önreflexivitás, illetve szerep és társadalom kapcsolatának kérdésköre realizálódik. A drag illusztratív és performatív „reprezentációja” a gendernek azzal a céllal, hogy a hatalmi hierarchiákat összezavarja és az önidentifikáció merész kísérletének imitatív ábrázolásával éljen.[11]

 Elmondható tehát, hogy a drag show a mainstream színházi műfajok szórakoztató aspektusait vegyíti a posztdramatikus színházi formák performatív jellegeivel. Mindennek magja az alakoskodás, mely által a felöltött én valódi énként való elhitetése megvalósul. A drag show műfaji különlegessége pedig abban áll, hogy benne a szórakozás és a kritikus attitűd nem relációkkal és viszonyítások mentén képzelhető el, hanem a szórakozás maga a kritikus attitűd.

Maros Márk


[1] Szerdahelyi István (szerk.), Világirodalmi lexikon 1. A–Cal, Budapest, Akadémiai, 1970, 146.

[2] Ortutay Gyula (szerk.), Magyar néprajzi lexikon 1. kötet, A-E, Budapest, Akadémiai, 1977, 58.

[3] Patrice Pavis, Színházi szótár, ford. Gulyás Adrienn, Molnár Zsófia, Rideg Zsófia, Sepsi Enikő, Budapest, L’Harmattan, 2006, 39.

[4] Előbbi megtalálható itt: Peter Brook, Az üres tér. ford. Koós Anna, Budapest, Európa, 1999, 5. Utóbbi megtalálható itt: Eric Bentley, A dráma élete ford. Földényi F. László, Pécs, Jelenkor, 2005, 123.

[5] Fontosnak tartom kiemelni, hogy a bekezdésben említett műfajok a jelenkori előadóművészeti szférában egyáltalán nem zárt struktúrák, hanem folyamatos fluiditás jellemzi őket. Az egyes műfajok között fennálnak átmenetek, egy-egy műfaji aspektus felbukkanhat egy másik elemeként (pl. a színházi kabaréban megjelenhet a stand-up és a viccmesélés, ugyanakkor a nézők mellette találkozhatnak sanzonokkal, kuplékkal stb.) A drag show jellemzőinek feltárása érdekében azonban indokoltnak láttam ezekre különálló egységekként hivatkozni.

[6] Erika Fischer-Lichte, A ​performativitás esztétikája, ford. Kiss Gabriella, Budapest, Balassi, 2009, 19.

[7] Uő., 16.

[8] Serena Lin, Body Politics. Jovanni Cabanas navigates identity, embodiment, and a flawed drag performance scene, saját fordítás, The New Journal, 2022. május 17. Online forrás: https://thenewjournalatyale.com/2022/05/body-politics-2/ [Utolsó elérés: 2023.01.14.]

[9] Susan Sontag, Notes On “Camp”, saját fordítás, Interglacial, 1964. Online forrás: https://interglacial.com/~sburke/pub/prose/Susan_Sontag_-_Notes_on_Camp.html [Utolsó elérés: 2022.01.14.]

[10] Judith Butler, Performative Acts and Gender Constitution: An Essay in Phenomenology and Feminist Theory, saját fordítás = Sue-Ellen Case (ed.), Performing Feminisms: Feminist Critical Theory and Theatre, Baltimore, Johns Hopkins UP, 1990, 278.

[11] Lauren Cummerlander, Drag Kings: Performing Masculinity, saját fordítás, Joyce Durham Essay Contest in Women’s and Gender Studies. 6., 2012, 1.