A legnagyobb problémát egy kritika esetében nem feltétlen maga a könyv, és annak megvalósulása jelenti, hanem – ahogy jelen esetben is – a könyv meghatározhatatlan célja. Nem feltétlen arról beszélek, hogy valamit „mond” a könyv, hanem hogy adott szöveget bármelyik tetszőleges olvasó képes besorolni adott kategóriába, pl. adott regény realista szépirodalom, tanulmánykötet, szürrealista sci-fi stb. A Tízig aludni esetében ott kezdődik a probléma, hogy több ellentmondással találkozunk, mikor ilyen címkéket próbálunk ráaggatni a szövegre.

A Tízig aludni egy fiataloknak szánt novella-antológia a Tilos az Á sorozat újabb részeként, amely az iskolai kánonnal ellentétben egy sokkal természetesebb és befogadhatóbb formában tárja a fiatalok elé a magyar prózairodalom néhány kortárs és kortalan írójának alkotását. A novellák fő szervező elve – ahogyan a könyv hátoldalán olvashatjuk, illetve maga a szerkesztő Péczely Dóra is kifejtette a kötetbemutató során –, hogy a kötetben szereplő szövegek az adott írók 35 éves koruk előtt született művei. Továbbá maguk a fejezetek mind egy-egy fő tematika köré szerveződnek, amelyeknek a dialógusteremtésen kívül az érzékenyítés az egyik fő célja. Már itt is láthatjuk, anélkül, hogy egy szöveget is elolvastunk volna, hogy a kötet koncepciója konstruktívan szervezi meg a fiatalok megszólítását.

A kötetben szereplő öt fejezet egy adott szöveg idézetét viseli címként, így csak címszavakban összefoglalva fogok ezekre utalni, azon hívószavak alapján, amelyek az adott fejezetet szervezik. Így az öt fejezet sorrendben: női-férfi kapcsolatok, apa, anya, természet, elfogadás. Amely talán ebből a felosztásból kitűnik, az az utolsó, elfogadás-tematikájú fejezet, ennek eredeti címe: „Az élet nem igazságos”; talán ez az egyetlen fejezet, amely a többivel ellentétben nem egy motívum vagy motívumok köré szerveződik – mint a nemiség, archetípusok, környezet –, hanem egy tágabb hívószó köré. Bár mindegyik fejezetben kellő minőségű és mennyiségű szöveget találunk – megfelelő arányban a kortárs és klasszikus írókkal –, mégis ebben a fejezetben van legjobban elengedve az olvasó keze (vagy szeme). A szakasz nem követel meg egy központi olvasási elvet, és maga a fejezetcím csupán az általános műfaji jegyekre hívja fel a figyelmünket (csattanó, értékszembesítés), így megteremtve az olvasó számára is a motívumalkotás és értelmezés lehetőségét a szövegek értelmezése közben. Bár nehéz igazságot tenni, hogy a hozzáférhető olvasás (motívumokra épülő fejezetek) vagy a konstruktív, Barthes-féle újraírás tekintendő fontosabbnak a fiatalok számára; kétségtelen, hogy több ilyen jellegű fejezet is elfért volna a kötetben.

A tematikus felosztás egyszerre tűnik előnynek és hátránynak, ugyanis az egy központi irányvonal alapján való olvasás túlságosan lehatárolhatja egy-egy szöveg értelmezési lehetőségeit, viszont ugyanezt a problémát érthetjük úgy is, hogy kevésbé gyakorlott olvasók esetében megkönnyíti a befogadás folyamatát. Ezt illetőleg erős olvasási stratégiák kerülnek szembe egymással akár egy fejezeten belül is, mivel ilyen a kortárs és klasszikus ilyen szorosan egyesítése megmutatja – többek között magamon is észrevettem –, hogy más-más olvasási folyamatot képvisel egy Örkény vagy egy Moesko novella. Természetesen ez nem feltétlen hibaként értendő, de mindenképpen egy olyan rétege a tematikus szerveződésnek, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindemellett egy elhivatott, gyakorlott, vagy kellő segítséggel rendelkező (szülő, tanár) gyerek esetében ezek a látszólagos ellentmondások egy fejlett és átfogó olvasástapasztalat kialakulásához vezethetnek.

A fejezetek esetében azért is fontos az érzékenyítő jelző, mivel az első (női-férfi kapcsolatok) és az utolsó előtti (természet) fejezetben erős az áthallás a kortárs gender és biopoétikai irodalmi trendekkel kapcsolatban. Bár egyik sem kifejezetten magát a trendet képviseli; a női-férfi kapcsolatok inkább a szexualitás és nemiség tapasztalatát mutatja be – amely kellőképpen árnyaltnak mutatkozik a tinédzserek irányába, taglalva távkapcsolattól kezdve a féltékenységen át a megcsalásig mindent –; a természet-fejezet pedig a környezetre és az antropomorfizációra helyezi a hangsúlyt. Utóbbi fejezettel kapcsolatban már kevésbé érezhető a konstrukció, ugyanis a kortárs antropocén irodalom – még ha olyan kis trendnek tűnik is – kevéssé kerül kiaknázásra, egyedül Papp-Zakor Ilka A Nagyanya története című novellája tűnik kiemelkedőnek ebből a szempontból. Viszont ugyanebben a fejezetben Hajnóczy A tücsök és a hangya című fabulája, a melyben az antropomorfizáció ugyan megjelenik, de csak a műfaj kifigurázásaként válik relevánssá, ettől elvonatkoztatva (vagy adott esetben ennek a tudásnak hiányában), csak egy „szellemes” csattanóként marad meg az emberben. A Hajnóczy életműből méltatlanul a legismertebb novella, de a kötet esetében pusztán Hajnóczy akaratlagos beemelésének tűnik, és kevésbé a tematika tudatos építésének, árnyalásának. Viszont átlagosan nézve kétségtelen, hogy a szövegek kiemelkedőek, és adott fejezetben árnyaltan szervezik a tematikát – ilyen például a második szakaszban, ahol Moesko Péter és Harag Anita szövegei az anya archetípusával kapcsolatban –, ilyen esetben elvitathatatlan, hogy a szövegek minősége és a szerkesztői szem pontossága kreatív kohéziót alkot.

Az illusztrációk kivitelezése szellemes és kreatív, maga a stílus letisztult, de nem leegyszerűsített, kevés színt használ, de nem válik unalmassá. A kötetbemutató során Jásdi Juli – az illusztrátor – említette, hogy általános tapasztalata, hogy a grafikáit gyerekesnek, leegyszerűsítettnek minősítik. Attól függetlenül, hogy tinédzserek, fiatal felnőttek számára készült a kötet az illusztrációk alapján egyáltalán nem minősíthetőek „gyerekesnek”. Magával az illusztráció intézményével szemben ugyan szkeptikus vagyok – egy regény/verseskötet/antológia esetében a grafika mindig alárendelt szerepben van, csak kiegészítés, így kérdéses a jelentősége –, de a grafikák minősége és stílusa kiemelkedőnek mondható.

A könyvet környékező probléma egy azon túlmutató szakmai kérdés: hogyan határoljuk be az ifijúsági irodalmat, és egyáltalán értelmezhető-e a young adult kategória a magyar irodalmon belül? A könyv fiatalokat – tizenéveseket vagy tinédzsereket – jelöl ki célcsoportjául, ahogy a sorozat előző darabjai is. Ehhez hűen a szövegek is így szerveződnek fejezetekbe, azokat feldobó, kiegészítő illusztrációkkal. A könyvet behatároló ifijúsági irodalom címke miatt ezt egy fiatal felnőtt (young adult) nem feltétlen venné a kezébe, mint olvasmányt, ugyanis vélhetőleg már rendelkezik olyan olvasási stratégiákkal és ismeretekkel, amiket ez a könyv megteremteni kíván. Feltehetőleg (legalábbis azon fiatalok közül, akik a gimnáziumot követően is aktívan olvasnak), ez a könyv számukra már túlságosan könnyű olvasmány, továbbá az illusztrációk (általam feltételezett) célja, hogy fiatalabb olvasók számára is imponáljon, már kevésbé rendelkezik jelentőséggel. A könyv témáit tekintve ez egy nyilvánvalóan young adult kötet, amely a (kb.) 15-20 éves korosztály főbb problémáit dolgozza fel egy iskolai kánonhoz közeli formában, de attól konstruktívan elszakadva.

Összeségében a Tízig aludni egy kiváló kezdeményezés, ahogyan a sorozat megelőző darabjai is, és talán ez is működőképesnek bizonyul – a Szívlapát mintájára – mint oktatási segédanyag. Az ifijúsági irodalom szakmai homályai miatt ugyan nem vállal túl nagy kockázatot és minden fiatal címke alá tartozó korcsoportot igyekszik lefedni. Többek között felvillantja a gender és az antropocén irodalom problémáját, de az érzékenyítés halvány lehetőségén nem lép túl. Továbbá más egyéb fontos érzékenyítő tematikát sem taglal, mint a homoszexualitás és a rassz kérdése (értsük ide akár a cigány-/romairodalmat). Azonban attól függetlenül, hogy tárgyalt témái konzervatívnak bizonyulnak, kiemelkedő, hogy az olvasásfejlesztés és a kánon-megkérdőjelezés motivációja jelentősen érvényesül a kötet során. Mindezt teszi úgy, hogy szépen mutatja be a (fiatal) kortárs magyar irodalom jelentős szerzőit, több szellemes illusztrációval ellátva, és a kortalan klasszikusokat sem elfeledve, a központi – problémafelvető – tematikákban árnyaltan körbejárva a mai és mindenkori fiatalok problémáit.

Szabolcsi Alexander