Lassú, megnyugtató, de közben rendkívül nyomasztó és kilátástalan – ezekkel a jelzőkkel lehet legjobban jellemezni A Sziget szellemeit, egy filmet a mérgező emberi kapcsolatokról, egy zárt közösségről és az élet egyszerűségéről.

Elnyomható? Manipulálható? Naiv? Vagy inkább annyira erős a főszereplő, Pádraic, hogy sok mindent el tud viselni annak a reményében, hogy a másik még keresi az útját és több időbe telik rájönnie mire is vágyik, mire van szüksége igazán. Talán pont az elnyomónak tartott ember van elveszve, csak az irányítás mániával próbálja meg elfedni maga elől ezt a bizonytalanságot. 

Inisherin – egy sziget Írországban, ahol egy zárt közösség él a polgárháború idején. Központi és talán egyetlen társasági helye a kocsma, ahova óta minden nap pontban kettőkor jár le Pádraic és Colm, két helyi lakos. Majd egyszer csak Colm úgy dönt, hogy elege van már legjobb barátjából és megmondja neki, hogy többé ne keresse a társaságát. Idővel kiderülnek az okok is: Colm elkezdett elmélkedni a halálról, egyre öregebb lesz, de ő nem tett le semmi értékeset az asztalra: ha meghal, nem lesz hagyatéka és elfelejtik. Ez megbénítja, és barátját okolja, pontosabban a rápazarolt időt, ami helyett több zeneművet írhatott volna. A férfi ugyanis hegedül, és szeretné a további életét a zenélésnek szentelni, elmondása szerint békére és csendre vágyik.

Pádraic ezt nem fogadja el, vagyis inkább nem mond le ilyen könnyen a kettejük kapcsolatáról. Colm teljesen az őrületbe kergeti, nem szokás Insherin szigetén az érzelmekről beszélni, de idővel utoléri a depresszió. Tisztában van vele, hogy szánalmas, amit művel, hogy folyton üldözi barátját. Ha magától nem is jött volna rá, a környezetében élő emberek többször elmondták neki, felszólították, hogy hagyja magára Colmot, mert nem ér ennyit a flúgos hegedűs. Mégis Pádraic tovább küzdött, nem akart lemondani egy számára fontos emberről, még ha ezért minden egyes napot szenvedéssel is kellett eltöltenie.

Néha Colm is rosszul érezte magát, azt mondta, hogy nem akar ártani volt barátjának, de a saját boldogságát fontosabbnak tartja kettejük kapcsolatánál. Csak arra nem jött rá időben, hogy valójában pont attól a kapcsolattól boldog, legalábbis a Pádraic-kel folytatott beszélgetései húzták ki a borongósabb időszakaiból.  Néha elgyengült és kisegítette korábbi cimboráját a bajból, még le is ült vele beszélgetni, de megtartotta a távolságot. Aztán végleg elege lett és azzal fenyegetőzött, hogy levágja a saját ujját, ha még egyszer hozzászól. Pádraic hozzászólt.

Bár a fő szála a filmnek az emberi kapcsolatnak és annak fontosságának nyers bemutatása, de a kontextus is lényeges. Egy olyan szigeten élnek az emberek, ahol a legtöbb ingertől meg vannak fosztva. Nincs kilátás izgalmas életet élni, a legtöbben állattenyésztéssel foglalkoznak, esetleg boltot vezetnek vagy rendőrök. Néhányan nem elégszenek meg ezzel, van, aki az öngyilkosságot választja, de azért megjelennek kevésbé tragikus életutak is. Pádraic a könyvmoly húgával él a szigeten. Érdekes, hogy míg mindenki jellegtelen, barnás vagy kékes ruhában van, addig a lány színes, sárga és piros darabokat visel. Talán ez annak a szimbóluma, hogy ő az egyedüli, aki kitört ebből a zárt közösségből és könyvtáros lett egy nagyobb városban. Testvérét is magával akarta vinni, de ő elkeseredésében inkább a magányt választotta. Colm a fényes jövőtől is megfosztotta.

Tudott elnyomó lenni, csak nem akart. És igaza is lett. Van, hogy elhal egy kapcsolat, vagy nincs benne annyi, hogy érdemes legyen energiát szánni rá, de itt nem erről volt szó. Valószínűleg megijesztette Colmot a tudat, hogy a számára legfontosabb ember nem az, aki papíron hozzá illene: nem zenész, nem hallott még Mozartról, a banális dolgok is foglalkoztatják, ha részeg, akkor néha bolondosan viselkedik. Colm gyáva volt és nem fogadta el a valóságot. De a végtelenségig Pádraic sem tűrt, egy bizonyos pontig tudta kezelni azt a sok elviselhetetlen dolgot, amit tettek vele, mert ő tényleg szerette a zenészt, de, amikor Colm újabb őrültsége miatt meghalt a számára nagyon fontos szamara, Jenny, akkor elege lett és már ő akarta kizárni életéből a mérgező társat. Ezt a film tetőpontján meg is tette. Természetesen, amint felmerült, hogy elvesztheti legjobb barátját, hirtelen rájött, hogy Pádraic volt az egyik legértékesebb dolog az életében, újra megkedvelte, de ekkor már késő volt. A hegedűs a sziget legkedvesebb emberét olyan tettekre késztette, amelyek megfosztották ettől a jelzőtől.