Sokan nem tudják, de a nemzeti ünnepeken és bizonyos, a múzeumok által egyénileg kijelölt napokon ingyenesen látogathatóak egyes állandó (és néha időszakos) kiállítások. Összeszedtük, mely múzeumok mikor nyílnak meg teljesen ingyen: lássuk hát a listát!

Egy múzeumlátogatás mindig remek program, kiváltképp ilyen borongós, hűvös tavaszi időjárásban, azonban vitathatatlan, hogy nem olcsó mulatság: egy múzeumbelépő mára sokezer forintba is kerülhet, amihez, ha az egésznapos étkezést, ruhatárat, utazást stb. is hozzászámoljuk, igen borsos összegekkel találjuk szemben magunkat, így hamar elmehet a kedvünk a kulturálódástól. De ne csüggedjünk, hiszen szerencsére van megoldás: az ingyenes múzeumlátogatási lehetőséggel a programköltségeken már nem kell aggódni – ily módon a randevú, a családi vagy baráti kirándulás is jóval pénztárcabarátabbá válik.

Azzal általában tisztában szokás lenni, hogy 6 éves kor alatt, illetve 70 éves kor felett a múzeumi belépés a legtöbb esetben díjtalan – ezzel is támogatva a legkisebbek és a ”legnagyobbak” kulturálódását, kimozdulását és szórakozását. Azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy nemzeti ünnepeinken (március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án) sok múzeum tárlata ingyenesen megtekinthető, azt viszont, hogy 2011 óta a 26 év alattiak, illetve a 18 év alatti kiskorúak legfeljebb két hozzátartozójukkal sok múzeum kiállítását (általában az állandókat, és nem az időszakosakat!) ingyenesen nézhetik meg, már elenyészően kevesen tudják – cikkünk ezt a problémát hivatott kezelni, és elindítani a kulturálódni vágyókat egy olyan úton, amely tágítja világlátásukat, színesíti kulturális életüket, miközben több bankót hagy a pénztárcájukban.

Magyar Nemzeti Múzeum. A kép forrása: Wikipédia

Az ingyenes belépésre jogosító dátumok kapcsán fontos még megjegyezni, hogy a nemzeti ünnepeken kívül sokszor a Magyar Kultúra Napján (január 22.) és a Kulturális Örökség Napjain (szeptember 22-23.) is találkozhatunk ingyenes múzeumlátogatási lehetőségekkel, továbbá sok esetben a múzeumok egyénileg jelölik ki, mely napokon tekintik díjtalannak a belépést. Az itt összegyűjtött információk, az „ingyenes napok” pontos időpontjai gyorsan változhatnak, szóval az erre a listára való kizárólagos korlátozódást csak fenntartásokkal ajánljuk: a múzeumlátogatás előtt mindenképpen érdemes a múzeumok honlapjairól tájékozódni a belépés feltételeit és költségét illetően!

Lássuk tehát végre, mikor és melyik múzeum várja (a már fentebb említett, 26 éves kor alatti vagy „családos” jegyet váltó) látogatóit – teljesen ingyen. A lista bizonyosan bővíthető, továbbá még egyszer bátorítanánk olvasóinkat arra, hogy informálódjanak a számukra szimpatikus múzeum vagy galéria honlapján is az esetleges ingyenes belépési lehetőségekről – jó eséllyel meg fognak lepődni, hogy ott is van ingyenes látogatás, ahol máskülönben sosem gondolták volna.

Ingyenesen látogathatóak minden hónap első hétvégéjén:

  • Minden hónap első szombatja:
    • Óbudai Múzeum (óbudai lakosoknak mindig ingyenes)
    • Szentendrei Skanzen
  • Minden hónap első vasárnapja:
    • Természettudományi Múzeum,
    • Terror Háza,
    • Hetedhét Játékmúzeum (Székesfehérvár)
  • Minden hónap első hétvégéje:
    • Magyar Földrajzi Múzeum

Ingyenesen látogathatóak minden hónap harmadik hétvégéjén:

  • Minden hónap harmadik szombatja:
    • Néprajzi Múzeum
    • Magyar Nemzeti Múzeum
    • Magyar Nemzeti Galéria
    • Szépművészeti Múzeum
    • Ráth György-villa
    • Iparművészeti Múzeum
    • Nagytétényi Kastélymúzeum
    • Vasarely Múzeum
  • Minden hónap harmadik vasárnapja:
    • Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Ingyenesen látogathatóak minden hónap utolsó hétvégéjén:

  • Minden hónap utolsó szombatja:
    • Budapesti Történeti Múzeum
    • Kiscelli Múzeum
    • Aquincumi Múzeum
    • Budapest Galéria
    • Vármúzeum
    • Petőfi Irodalmi Múzeum

  • Minden hónap utolsó vasárnapja:
    • Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
    • Hadtörténeti Múzeum
    • Ludwig Múzeum
A kép forrása: Pixabay.com

A Mezőgazdasági Múzeum a nemzeti ünnepeken kívül április 30-án és május 28-án látogatható ingyenesen, szombatonként délután háromkor pedig egy-egy állandó kiállításukon keresztül ingyenes tárlatvezetésben részesítik az odalátogatókat.

Reméljük, ezzel a kis összeállítással felébresztettük bennetek a vágyat, hogy múzeumba menjetek (ráadásul ingyen), és minél többetek insta sztorijában találkozunk majd múzeumokból becsekkoló képekkel. Jó múzeumlátogatást mindenkinek, és ne felejtsétek el becsukni a szátokat, amikor fizetés nélkül elmasíroztok a jegypénztárosok orra előtt a kiállítótermek felé. 🙂

Makádi Fanni