Szabadság híd
szereplők:
AMBRUS
PÉTER
Napsütéses tavaszi idő van, a Fővám téren kutyát sétáltató párok, sütkérező idősek lézengenek.
Két fiatal srác áll a Szabadság híd pesti sarkánál. Péter baseballsapkában, mellényben, egy rajztáblára csíptetett lappal, kezében szénceruza, elmélyülten rajzol. Ambrus mellette melegítőben áll, és hunyorogva fordul a napsugarak felé, kezében rögbilabda, azzal játszik.
AMBRUS: De jó végre újra itt lenni. Nem bírtam már a bezártságot.
PÉTER: Aha.
Ambrus egyhelyben toporog, cipőjével Péter cipőjét bökdösi. A labdát dobálja fel magának ráérősen, és mindig akkor kapja el, mielőtt földet érne. Néha feltekint a hídra, majd újra a nap felé fordul. Aztán közelebb lép Péter rajzához, és rámutat a közepére.
AMBRUS: Az a Szabadság híd?
PÉTER: Igen.
AMBRUS: Nem furcsa ebből a szögből rajzolni?
PÉTER: Ezt hogy érted?
AMBRUS: Hát szemből. Így nem látszik, hogy milyen hosszú a híd.
PÉTER: Nem is az a lényeg. Nézd, itt lent a Duna, ez a Gellért hegy… és fent a felhők.
Péter magyarázat közben mutatja a rajzán a vázlatos vonalakat.
AMBRUS: De így nem látszik, hogy ez most akkor a túloldalon van, vagy egy helyen? Ha odébb rajzolnál, látszódna, ahogy a híd összeköti az oldalakat…
PÉTER: Lehet, de nekem tetszik, hogy így egy képre kerül az ég és a föld. Magasság és mélység…
Csend. Mindketten gondolkodnak. Péter tovább rajzol, Ambrus a labdát dobálja egyik kezéből a másikba, a járókelőket nézi.
AMBRUS: Különös, hogy ezt mondod. Erre én így nem gondoltam. Ha lerajzolnám a Szabadság hidat, biztosan úgy csinálnám, hogy látszódjon a pesti és a budai oldal is a két szélén.
Hóna alá veszi a labdát, habozik. Mély levegőt vesz és bizonytalan, szinte suttogó hangon folytatja:
AMBRUS: Ezért is akartam kijönni… Hogy átmenjünk Budára. Hogy összekössem a két oldalt. Tavaly óta nem jártam odaát…
PÉTER: Tényleg? Mondhattad volna, mielőtt elkezdem innen rajzolni.
AMBRUS: Ja, nem baj, jó innen is. Szép meg minden.
Csend.
PÉTER: De át akarsz menni?
AMBRUS: Azt hiszem igen. De olyan rég jártam a túloldalt, hogy kicsit ijesztő is… Nem tudom.
Péter töprengve tovább rajzol. Ambrus megböki Péter vállát a labdával.
AMBRUS: Te nem akarsz átmenni? Kipróbálni?
PÉTER: Én szerintem nem a két oldalt akarom összekötni.
Felnéz az égre, majd lepillant a vízre. Aztán Ambrusba karolva folytatja.
PÉTER: Nézd, mennyire hasonlít a folyó habja, és a felhők az égen. Egész szimmetrikus így a kép, nem?
AMBRUS: De, persze, nagyon szép.
PÉTER: Látod, hogy a rajzomon a híd nem Budát és Pestet köti össze? Hanem az eget és a folyót. Talán mégsem furcsa, hogy ezt a perspektívát választottam.
Péter kérdőn mosolyog Ambrusra. Ambrus nézi a képet, csendben töpreng és átnéz a túloldalra. Közben eltűnik a nap egy felhő mögött. Végül újra megszólal.
AMBRUS: Azért én mégis átmennék. Érdekel, milyen érzés.
PÉTER: Mi milyen érzés? Átmenni vagy átérni?
AMBRUS: Mindkettő.
Péter leengedi a rajztáblát és úgy figyeli Ambrusba karolva a hidat.
PÉTER: Ha átmennénk, – kezdi lassan, elgondolkodva – megállnék középen és lenéznék, aztán fel. Lehet, hogy onnan nézve is rajzolhatnék egy képet. – aztán hozzáteszi – Ha madár lennék, akkor biztos felülről rajzolnék meg mindent.
Csend. Mindketten a hidat nézik.
AMBRUS: Ha én átmennék, biztos nem állnék meg. Ha már egyszer elhatároztam, csak mennék.
PÉTER: Nem? Nem gondolkodnál el középen, hogy merre tovább?
AMBRUS: Hogy érted, hogy merre? Nem fordulnék vissza.
PÉTER: Nem feltétlen vissza. De továbbmennél? Vagy leugranál?
Ambrus ijedten néz Péterre.
AMBRUS: Te leugranál?
PÉTER: Nem azt mondom, hogy leugranék, csak azt mondom, hogy elgondolkodnék rajta. Téged nem foglalkoztat kicsit? Hogy ha ugranál… akkor zuhannál, vagy repülnél?
Kállay Krisztina az ELTE-n tanul magyar és történelem tanári szakon, jelenleg hosszú tanítási
gyakorlatát végzi Budapesten.
Leave a Reply