2024 november kilencedike. Egy napsütötte, mégis hűvös, szombati nap. Sokaknak teljesen átlagos. Későn kelnek és bekuckózva, otthonuk melegében töltik a hétvégét. Számomra viszont egy olyan nappá vált, melynek élményei, egész életemre, kiemelik a többi nap közül.

Ma 80 éve halt meg Radnóti Miklós.

Ezért döntök úgy, hogy a Csönd ül szívemen című, Radnóti-napi programsorozattal szeretnék méltóképpen visszaemlékezni rá. Neki szeretném szentelni a napomat.

Juhász Anna irodalmi sétája, a „mindig rohantam az uccán“, az apropója annak, hogy a Jászai Mari téren sok mosolygós ember társaságában állhatok én is, információkra vágyó, csillogó szemekkel. Rajtam kívül, idős házaspárok, szülők gyermekeikkel és egyetemisták népesítik be a területet.

Elkezdődik a séta és visszarepülünk az időben. Mellettünk a Pozsony utcai Radnóti lakás és egy emléktábla: „E házban élt és alkotott Raóédnóti Miklós“ Meghallom a fülesemben Száraz Dénes színművész megnyugtató hangját, ahogy különböző naplórészleteket olvas fel. A csapattal elzárjuk az utat a járdán továbbhaladó emberek előtt, többen dühösen odaszólnak, de én csak bámulok felfelé a második emelet erkélyére. Ez a lakás az, amelynek ajtaján ötven évig ott függött Dr. Radnóti Miklós névtáblája. Tovább indulunk és a felolvasott emlékezések és érdekességek segítenek abban, hogy a különböző modern boltok kereszttüzében meglássuk a száz évvel ezelőtti Budapest épületeit. Több emlékmű látszik, még az utcatáblán is Radnóti neve díszeleg. Juhász Anna, úgy beszél Miklósról, mintha régi barátja lenne.

Megtudom többek között azt is, hogy mennyi párhuzam húzódik József Attila és Radnóti Miklós magánélete között. Mindketten hamar elvesztették édesanyjukat, Szegeden jártak egyetemre és kis időbeli eltéréssel rótták Párizs utcáit. Egy levélrészlet felolvasása közben, arra is fény derül, hogy a rivalizálásukon túl, mennyire mélyen tisztelték egymást.

Elérünk a RaM Colosseumhoz. Meleg, nyitott szívvel fogadják a körülbelül nyolcvan fős csoportunkat, ahogy belépünk az épületbe. Itt megcsodáljuk Miklós korhűen berendezett szobáját. Egyszobás lakásban laktak Gyarmati Fannival, de a Duna gyönyörű látképe, mégis kárpótolta őket, tudhatom meg. 

Gyarmati Fanni személye is egyre közelebb kerül hozzánk. A nő, aki kilenc évig tartó házasságuk után, hetven évig hűséges maradt a férjéhez és magában hordozta, általa Miknek becézett szerelme emlékét. Hiába árnyékolta be házasságukat Miklós lelki és testi viszonya Beck Judit festőművésszel, mégis legjobb barátjaként és testvéreként támogatta őt. Száraz Dénes a Két karodban című verset szavalja és szavazunk, hogy Radnóti, Fanninüak vagy Juditnak írhatta, de a színész szerint mindegy is, mert ez minden nő verse, aki magáénak érzi és ebben egyetértünk.  A városban egyre messzebb haladva, örömmel tölt el, hogy azt látom, többen is Radnóti sétákat tartanak és a mellettünk elhaladó emberekkel gyakran összemosolygunk. Van valami a levegőben, ami mindünket összetart. A trolihoz futunk és kedves vezető megvárja, amíg az egész csoport felszáll. A járművön is folytatódnak az érdekes, meghökkentő vagy akár vicces anekdoták. Az éppen utazó emberek csodálattal figyelnek és ha csak egy régi irodalomóra halvány emléke végig oson a gondolataikon, már megérte, hogy halló fülekkel járnak a világban. Kezd mindenki fáradni, ezért megpihenünk a Víg Szalonban és váratlan meglepetésként, Mik kedvenc édességét, egy minyont kapunk, hogy legyen ereje testünknek is. Juhász Anna már előre felkészít minket, hogy a séta egyik legmegrázóbb része következik. Miklós szülőházához érve, a következő részletet halljuk az Ikrek havából:

„– Hogy halt meg anya? – kérdeztem három év múlva egy alkonyatkor a nénit.

– Tanulj és ne kérdezz butaságokat! Meghalt!

– Hogy halt meg? miért halt meg? – a hangom megijeszthette, mert felém fordult és összekulcsolta a kezét.

– A szíve nem bírta, ikerszülés volt.

– Ikerszülés volt? – mondtam ámulva utána.

– Mi mindent rejtegetnek ezek még! – csikordítottam össze a fogam, s a kezem ökölbeszaladt…

Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél!

– Hol az ikertestvérem? – támadtam a nénire gyanakodva.

– Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt.

– És?

– Mit és?

– És… és anya azért halt meg, mert ikergyerekei lettek?

– Azért – törölt ki gyorsan egy könnyet a szeméből a néni –, de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess, és különben sem való ilyesmiről beszélgetni. Szégyelld magad!

– Dehogyisnem való! – dühöngtem. – És apa?

– Hát nem hagysz békén? Apád nem volt Pesten, egy órával később érkezett meg. Tanulj és hagyj békén!

Egy nagy lélegzettel visszanyeltem torkomból a szívemet.

– Huszonnyolc éves volt akkor szegény Ilona – sírta hirtelen a néni és kiment a konyhába. Rányitottam, de visszanyomta az ajtót és megfordította a kulcsot a zárban a konyha felől. – Tanulj és hagyj békén – kiabálta nedves hangon.

– Én a falhoz vágtam volna apa helyébe azt a kölyköt, tudja? – ordítottam az ajtón át.

– Bolond vagy? Milyen kölyköt? – nyílt ki hirtelen az ajtó.

– Engem – sziszegtem összeszorított szájjal –, mindenki meghalt neki, csak én maradtam! És most azt se lehet tudni, hogy én haltam-é meg, vagy a testvérem. Ha ikergyerekek vannak, honnan lehet azt tudni?!

– Megbolondultál? – akadtak el a néni könnyei. – Gyere, elmegyünk a moziba!

– Nem megyek a moziba! – tomboltam –, nem kellett volna engedni, hogy gyerekei legyenek anyának, ki volt az a hülye orvos, aki hagyta? Majd megölöm! – rúgtam bele a dívány sarkába s az utcára rohantam.

S akkor elkezdődött valami, amiről csak verset lehet írni“

Száraz Dénes, akkora beleéléssel adja elő a szöveget, hogy körbenézve könnyes tekinteteket látok. Sírtam én is.

A Nagykörúton a kávéházak nyomait keressük. Az egykori Bucsinszky kávéház helyét, hiába váltotta fel egy lemezbolt, a visszaemlékezések vele kapcsolatban mégsem változnak. Megtudom, hogy a javítós kávé trükkjével, hány író, költő és nagyobb művész személyiség alkotott itt naphosszat. A hely tulajdonos vizzel felhigitott italt szolgált fel nekik olcsóbban, hogy ezt kortyolgatva ne kelljen korán távozniuk.

Ez egykori Vajda János Társaság a végállomás, bár a többieken is azt veszem észre, hogy hiába telt el több, mint négy óra, ők is követnék még Radnóti nyomait tovább. Fanni elhangzó visszaemlékezése megrázó és a lehető legméltóbb lezárást adja a sétának, de a Radnóti-napnak még közel sincs ezzel vége. 

A Kossuth téren hajóra szállunk és egy óráig a Dunán ringva elmélkedünk a hallottakon. 

A Nemzeti Színházban folytatódnak az események, az újonnan megjelent poket zsebkönyvek (a Bori notesz és a Radnóti Miklós Budapestje) bemutatója kezdődik és számos híres művész beszél a Radnótival való kapcsolódásáról.

Csak néhányat fogok kiemelni, amik számomra a legmeghatározóbbak voltak.

Gryllus Vilmos zenész annak a történetét osztja meg velünk, hogy hogyan lett Radnóti Miklós, Éjszaka című alkotása, a legelső megzenésített vers amelyet koncerten játszottak a Kalákával. Ez hangzik el minden fellépésükön a mai napig, a  legutolsóként és mikrofonok mögül kilépve együtt éneklik a közönséggel tudjuk meg tőle. 

Fabiny Tamás evangélikus püspök pedig azért olvas fel prédikációi közben Radnóti versrészleteket, mert szerinte öt Radnóti sor, körülbelül ötven mondatnyi hétköznapi beszéd mondanivalóját adja át. 

Molnár T. Eszter, kortárs költőnő számára pedig Radnóti versei máig aktuálisak. Számára Miklós egy akár napjainkban élő költőtárs szerepét is betölti, akinek rengeteg versével tud  azonosulni.

Még hátravan a legutolsó rész a programban, az Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncertszínház.

A nézőtér megtelik és hamar kezdetét veszi az előadás. Vecsei H. Miklós megint csodálatraméltót alkotott. Radnóti versei, élettörténete és műveinek rendszere formabontónak tűnhet, de a legjobb értelemben. A reménytelen, szomorú versek rockzenével, az üde, szerelmes költemények népies dallamokkal érnek el hozzám. Az összekötő szövegek között ezek alkotnak olyan sajátos, transzcendens világot, ami hamar magával ránt és nem enged.Minden művészeti ággal gyönyörködtet  a darab. A led háttér, a táncmozdulatok és a színpad változó tere is mind-mind szükséges a teljes atmoszféra megjelenítéséhez. Ezentúl árnyjátékok és hangtorzítások nyomatékosítanak fontosabb történéseket.

Szinte újként hat a Nem tudhatom című vers, ráadásul Radnóti rengeteg művét itt hallom először. 

A szürke hétköznapok embereként ez az előadás indít meg leginkább arra, hogy végre érezhessek valamit. Hogy egy kicsikét is átélhessem azt a tragédiát, ami egy ilyen megismételhetetlen alkotóval történhetett. Hogy belelássak, abba a gyászba, amivel Gyarmati Fanni vizslatta, egyetlen szerelme testének exhumált darabjait.

Ő írta le naplójába a következő kérdést: „Lehet az, hogy egy költő a síron túl is költő marad elsősorban, és nem csak megkínzott, levásott hús és csont?“ A mai nap számomra bizonyította, hogy lehet. Hiszen, ennyi emberre van hatással nap, mint nap. Hiába próbálták eltűntetni egész élete során, nem jártak sikerrel. Ma is hányunkat megérint verseivel. Pilinszky János gondolatai foglalják össze ezt a legjobban: „Sokat olvastam életemben, mégis kevés író az, akivel naponta együtt élek, úgy, mint egy elháríthatatlan gondolattal. E gondolatok jelenléte egyszerre személyes és egyszerre személytelen bennem. Valamiféle olyan megoldatlan problémát képviselnek, aminek megoldhatatlansága ezerszer eligazítóbb és informatívabb, segítőbb és megvilágosítóbb mindenfajta belátható és elfogadható bölcsességnél, vagy úgynevezett igazságnál.“

„S itt mindjárt be szeretném vallani, hogy Radnóti Miklós számomra éppúgy szó, mint az, hogy szög, idill, kert, vagy mondjuk kenyér, vagy az a szó, hogy tömörség.“

Lezárásként azt kéne elmondanom, mégis miért vettem részt én is ilyen beleéléssel ezeken a programokon.

Mikor az Andrássy úton haladtunk, két hölgy hangosan kritizálta Juhász Annát, hogy itt csoszog ez a csoport az úton és még csak kikerülni sem lehet.

Erre a csoportvezetőnk azt válaszolta, sajnos nem tudom szó szerint idézni -Elnézést! Mi már tizenegy óta itt csoszogunk. És tudják mi az érdekes? Az, hogy mégis élvezzük.

A troliról leszállva pedig egy idős hölgy csak ennyit mondott. 

Ma ez a közös küldetésünk. 

Tényleg ez volt és még, ha Radnótit nem is hoztuk vissza vele, végig ott lebegett előttünk a sétán, a hajón és a színházban is.

Prózai jellegű beszámolómat olvashatták.

Boldizsár Blanka