Lidércláng 

A Körúton a Kiliánnál lomha éjjel piszmogott.

A város ében boltozatra pislogta a fényszmogot,

és amint az éj a szembe rémképeket barázdált:

Niflheimbe Muspellheimnek lidérclángja alászállt.

Lidércláng az ingoványban: megszédítő néreisz.

Aranygyapjút igéz, kacag; elvakít, és jégre visz.

Úgy lobban el, mintha játék volna csak a kínhalál,

de utána éjjelente ablakodban sírdogál.

Pesti est

Penésztérkép jelzi a falak nyirkos voltát.

Lest állnak a hétköznapok: szürke titkosszolgák.

Vízzel telt meg a fej, nem bírja a teste – 

sírva vigadnak elvtársak a Gólyában ma este.

Lassan hazaindulsz, s ha még nem szorongnál:

román szurony szegeződik rád az Oktogonnál.

Szívzajodra révül örjöngve egy táltos.

Vörös rémületbe öltözött a város.

A szülői ház

A fal sziszeg, mint egy áspis,

az idő is ki-be jár itt.

Altatódalt ablakomban

árnyas lidérc citerázik.

Kiskút szélén van a házunk,

díszbokorból ki se látszik,

de az ördög, ha beugrik,

a balomon vacsorázik.

Írta: Molnár Máté