Category Próza
Művésztemető
Sticky postSzomorúan, lehajtott fejjel vittük a méregzöld, szalagos koszorúkat kezeinkben. Fájt minden, még a puszta létezés is. A sötét felöltők alá bele-belekapott a csípős, hideg novemberi szél, amelyben csak a plébános véget nem érő gregorián gyászéneke hallatszott. – Ha én meghalok… Continue Reading →
Noir
Sticky postRosszul alszok már másfél hete. Mindig ugyanaz. Későn fekszek, bámulom a TV-t, homályos lámpafényben vacsorázok, elbúcsúzok a vendégtől, aki betért egy teára, vagy a gangon dohányzom, míg a szemben lakó öregasszony nyekergését figyelem a rühes macskája után kutatva. Szegény, még… Continue Reading →
A lírikus epilógja
Sticky postGyermekként volt egy kedvelt játéka, hogy el tudjon aludni. Lehunyta az ágyban a szemét, és egy végtelen univerzumot képzelt el, valami határtalan szépséget, ami még nem korlátozódott színekre vagy formákra. A lehetetlen gyermeki képzelet kavargott a képek szövetében. Mindig megjelent előtte egy űrhajó, mindig más képben. Úgy nevezte, Ezüstszárny. A hajót mindig rituálisan körbejárta, tenyerével megérintette a hajótestet, majd felment a fedélzetre. Odaképzelte magához a karaktereket, akiket a TV-ben látott, meg akikkel játékaiban játszott. Beszélgetett velük, mint a barátjuk, a valóságot gondosan kerülve. És amikor úgy látta, eljött az idő, képzeletével beindította a hajót, és barátaival olyan helyekre jutott el, ahova emberi képzelet csak merészkedhet. Sose tudta, mikor aludt el és mikortól kezdődött az álom.
A gyermek azóta már író lett. Vagyis…
Kamaszkorom derekán, mikor a szünidőkben gyakran tartózkodtam nagybátyámnál, valami megfoghatatlan szenvedélyes szerelmet éreztem egész birtoka és a vidék iránt. Ilyenkor, amikor sikerült kicsit elszakadnom Londontól, ahol a középszerűség úgy virágzott, mint penész az útmenti dögön vagy lehullott gyümölcsön, magamba szívhattam… Continue Reading →
Őszintén hiszem, hogy életünk legtöbb formalitását azért tartjuk fent, hogy kapaszkodót találjunk. A káoszban egy megcsinált rendet, még akkor is, ha tulajdonképpen fogalmunk sincs, mit jelent az: rend. Az okos ember igyekszik nem gondolkodni fogalmakon, mert tudja, most szükség van… Continue Reading →
Iszony Ahogy N. kikelt ágyából, rettentő tériszony fogta el. A padló deszkái és nyugtalan lábujjai mintha egy szakadék mélyében lettek volna. Megkapaszkodott az ágykeretben, hogy úrrá legyen ijedségén. „Mi történt velem?” – gondolta. Kihevült, reszketett minden porcikája. A távolság szemei… Continue Reading →
Pallós Áron novellája
A hatalmas körúton itt-ott léket ütő utcákon vezet tovább utad. Ez a test, a szövet, ami alátámasztja a kirakatot. És te minden lépteddel beljebb hatolsz, mint a sebbe került kosz. Egy munkás, mellényben. És attól, hogy őt észrevetted, kinő a… Continue Reading →
A sültkrumplik ütögetik a hátam. Beleragadhattam a majonézbe vagy a fagyiba, nem tudom pontosan, de nagyon ragad, és nem tudok elmenni innen. Még hátrafordulni sem merek, félek, hogy késük is van. Legszívesebben lekevernék nekik egyet, hátha attól kilapulnak, de gyanús,… Continue Reading →
Körbeviszlek Ez itt mind díszlet. Ott sírdogál a néni. Amott furulyálnak és dobolnak, gitároznak és néha, mikor senki nem látja, kifújják a sírdogáló néni orrát. Amott csipegetnek a haspólós lányok, nagyon vékonyak, szúr a csípejük, a fornettiszagban is érezni a… Continue Reading →