2013-ban jelent meg Lengyelországban Ziemowit Szczerek Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története című gonzógyűjteménye. A magyar olvasóközönség 2016 óta anyanyelvén is olvashatja az alkotást. „Szczerek hősei lengyel hátizsákos turisták, akik »hardkort« és kalandot keresve utaznak Keletre” – ad rövid felvilágosítást a kötet hátlapja. Azok számára, akik szívesen olvasnak útileírásokat, utazóregényeket, vagy csak könnyedén elmerülnek egy általuk ismeretlen régió történetében, már talán ennyi elegendő, hogy kezükbe vegyék a könyvet, de szerencsére bőven van még mit mesélni a válogatósabb olvasónak.
A kötet önmeghatározása szerint gonzó stílusú riportokat tömörít, így az egész köteten érezhető a szerző újságírói múltja. Szczerek történetei történelmileg hitelesek, mégis több szinten összekeverednek fikciós részletekkel. A gyorsan váltakozó elbeszélőmódhoz passzol az utazás, jelen esetben Szczerek Ukrajnába kalauzol minket, azon belül is főképp a történelmi Galícia és Odessza környékére, de hátizsákos kalandoraink bejárják a Krímet, valamint több ízben átlépik a Dnyepert is. A szerző az út során ténylegesen idegenvezetőnkké válik, ugyanis a tudósítások a 2000-es évek elején személyesen átélt élményein alapulnak. Ennek megfelelően írásainak helyszínei a 20-as éveikben járó, egyetemista olvasók számára ismerősek lehetnek: olcsó hotelszerűségek, vonatkocsik és pályaudvarok, kocsmák (általában a helyi erők törzshelyei) és persze eldugottnak vélt temetők, sikátorok. A szerző markáns stílusa és egyedi nézőpontja tökéletesen illeszkedik a gonzó kereteihez, a szövegeken át lehet szaladni, mintha Szczerek maga is egy éppen utazó olvasónak írna, akinek csak 5-5 perce maradt olvasásra két vonatindulás között. A könyv mérete is alkalmas arra, hogy hátizsákos utazások kellékévé váljon. Az egyetlen kritika a dizájnt érheti – ne mutassuk meg a kötetet nyomdászoknak, szerkesztőknek –, ugyanis valamennyi novellát fekete hátterű dupla-címoldalak választanak el, melyek sokszor nehezen olvashatóak. Persze ha felülemelkedünk a funkcionalitáson, akkor pontosan beleillik ez a megjelenés Szczerek fiatalos stílusába.
Szczerek nemcsak a 2000-es évek újkapitalista közegébe visz el minket, hanem a bejárt régiók 20. századi történelméből is szemezget. Lemberg (Lviv, Lwów) kapcsán például előkerül a nyugat-ukrajnai szeparatizmus kérdése, amint főszereplőink a főtéren, Sztyepan Bandera szobra előtt iszogatnak. Szczerek nem szolgálja ki az olvasót „nagy” megfejtésekkel, hogy mit is kéne éppen gondolnia az ukrán és lengyel nacionalizmus egyes részproblémáiról, épp elég, hogy jelzi, van mit átgondolnunk (ma is) a leegyszerűsítő, zsigerből jövő leleplező vagy idealizáló válaszok helyett. A novellák belső, szövegközi utalásrendszere segít létrehozni egy különleges olvasásélményt. A szerző személyes élményeit, érzeteit osztja meg az olvasókkal a bejárt térrel kapcsolatban, miközben más írók benyomásait építi be a saját szövegébe. Erre az élményre ráépülhet még egy réteg a saját térérzékelésünkből, abban az esetben, ha Szczerek szövegeit mi is utazás közben olvassuk, pláne akkor, ha utunk éppen „Mordorba” vezet.
A kötet legnagyobb erénye, hogy nem csak szellemes vagy olykor groteszkbe forduló történetek gyűjteménye. A szövegek reflektálnak egymásra, így az időnként szétziláltnak tűnő gonzók egésszé állnak össze. Így szemtanúi lehetünk, ahogy a tudósító térrel és önmagával kapcsolatos benyomásai fokozatosan megváltoznak, és az idő előrehaladtával már teljesen más szemmel néz tudósításának tárgyára, Ukrajnára, és a lengyel katasztrófaturizmusra. Szczerek a novellák előrehaladtával felismeri, hogy igaza lehetett az ukrán lánynak a vonaton, amikor azt mondta: „Majd én megmondom, mért jártok ide […] – Azért, mert máshol kiröhögnek titeket. És annak tekintenek, aminek ti minket: elmaradott mucsának, amit cikizhetnek. És amihez képest magasabb rendűnek érezhetik magukat.” Ugyan eleinte a tudósító hárítja ezt a vádaskodást, de a kötet közepére már a korábbi, Ukrajnát lesajnáló írásaira reflektál, amiket krakkói újságoknál váltott zlotyra.
A személyes kritikától indulva a kötet végére a szerző fontos általános kérdéskört is felvet. Így Szczerek gonzógyűjteménye az orientalizmus újabb szövegeként is olvasható, amelytől nemcsak a megkapó stílusa miatt lesz kedvünk utazni, hanem azért is, mert ráébreszti az olvasót arra, hogy amíg nem merül el fizikailag az általa vizsgált régióban, addig csak önmagáról fogalmaz meg állításokat útleírásként álcázva. Mindenkinek kellemes utazást kívánnék, ha nyitva lennének a határok – így csak mentális utazáshoz tudom adni jókívánságaimat.
Vas Miklós
Leave a Reply