A szürrealista filmek koronázatlan királya, a sötét, abszurd történetek kreatív megálmodója január 15-én örök álomra hajtotta fejét. Meghalt David Lynch. Miért gyászol a filmvilág, és miért rajonganak érte annyian? Cikkemben Lynch örökségéről, újításairól és utánozhatatlan rendezői stílusáról írok. Megpróbálom, ha csak kis darabkákból is, összefoglalni egy megismételhetetlen művész pályaképét.

David Lynch filmjeit páratlan műfaji sokszínűség jellemzi. Rendezett amerikai kisvárosi krimit (Kék bársony), film noirt (Mulholland Drive), valamint két adaptációt is híresebb regényekből (Dűne, Veszett a világ). Többször megmutatta a fekete-fehér filmkockákban rejlő feszültséget (Elefántember, Radírfej) és készített egy sorozatot, ami egész amerikát lázba hozta (Twin Peaks). a sok műfaj ellenére is, ha az ember David Lynch filmet lát, egyből felismeri az alkotó markáns rendezői jegyeit. 

Mitől lesz egy film “David Lynch-es”?

Halk jazz zene szól a háttérben, és a fekete-fehér padlóról feltekintve egy vörös függöny választja el a valóságtól a túlvilágot. Lynch filmjeiben a transzcendens, megismerhetetlen halál és a vörös, sötétkék, fekete színek használata a leglényegesebb elemek. Lynch hősei rendszerint számkivetettek, akik nem tudnak, vagy nem is akarnak megfelelni a társadalmi moráloknak. A mellékszereplők pedig gyakran rendelkeznek a már-már emberfeletti tulajdonságokkal vagy olyan hihetetlennek tűnő adottságokkal, amelyek messze túlmutatnak a hétköznapi határokon. A cselekmény kiszámíthatatlan, az időrend általában nem követi a lineáris történetvezetést, és sokszor még az álmokat se tudjuk elkülöníteni a valóságtól. Lynch filmjeinek atmoszférája annyira beszippant, hogy még az sem zavaró, ha nem értjük száz százalékig a történetet. Ezáltal a néző saját, személyesen megtapasztalt és átélt impressziói lesznek mérvadóak. 

Rendezői szárnybontogatások kezdete

David Lynch első filmje, a Radírfej 1977-re készült el, és bár a rendező egyenesen a legspirituálisabb filmjének tartja, erről megoszlanak a vélemények. Azonban előkerült egy üzenete, amelyben a szüleinek, akkor frissen megjelent filmjéről ilyen szavakkal írt: 

“Kedves Anya és Apa, kérlek ne nézzétek meg a Radírfej című filmet… és ne mondjátok el senkinek, hogy én csináltam.“

Bár ezt a pár sort betudhatjuk annak, hogy a fiú nem akarta szüleit egy ennyire formabontó és sok szempontból bicskanyitogató filmmel sokkolni, nem ez volt az utolsó alkalom, amikor Lynch letagadta saját alkotását.

Az 1984-es Dűne adaptációval kapcsolatban azt is letagadta volna legszívesebben, hogy egyáltalán bármi köze volt az alkotáshoz. Ő azzal magyarázta a mű bukását, hogy a vágás jogát más kezébe adták, így a végén elvesztette eredeti mondanivalóját. Bár anekdotákból tudjuk, hogy nem ez volt az egyetlen probléma a forgatáson – például a fremenek szemének kékítésére majdnem az egész költségvetés elment. Az adaptáció azonban mára igazi kultuszt tudhat maga körül, és sokan még a kezdetleges vizuális effekteket is inkább pozitívumnak tartják, mint hibának.

Személyes emlékek?

Mikor David Lynch filmjeit néztem, egy borzasztó, depressziós embert képzeltem magam elé. Soha nem gondoltam volna, hogy valójában egy poénkodó, szarkasztikus humorral megáldott alkotó volt, aki YouTube-ra időjárás-jelentéseket készített, és az utcán egy tehén társaságában sztrájkolt azért, hogy Laura Dernt Oscarra jelöljék. 

“Ez az ötvenes évekbeli kisváros, ez elég más, és fontos elkapni azt a hangulatot. Álomszerű, ez a jó szó rá. De nem teljesen pozitív…, én mindig is tudtam, hogy van valami a háttérben.”

 David Lynch, Kristine Mckenna: Aminek álmodom c. könyv

A kis David gyermekkorát az amerikai kertvárosban töltötte. Ebben az időszakban tapasztalt negatív élményei ihlették a Kék bársony című remekművét. A cím nem véletlenül utal Bobby Vinton dalára, amely már az első képkockák alatt felcsendül. A filmben a látszólag harmonikus és kiegyensúlyozott kisvárosi élet felszíne alatt emberrablások, gyilkosságok és gengszterszövetkezetek garázdálkodása zajlik. A cselekmény egyszerre meséli el egy nyomozás történetét, valamint egy sötét és fordulatos románc kibontakozását, míg végül egy megrázó, horrorisztikus thrillerré fajul.

David Lynch színészgárdája nagyrészt egy jól bevált csapatból áll, akiket rendszeresen szerepeltet filmjeiben. Ő fedezte fel Kyle Maclachlant, akivel hatszor dolgozott közösen, Laura Dernnel öt közös munkája volt, és hozzá kötődik az a híres történet, mikor az Inland Empire bemutatása után David Lynch egy molinóval, egy tehén társaságában kiült az utcára, hogy a színésznőt az Oscar-szavazók figyelmébe ajánlja. Naomi Watts életében is meghatározó szereplő volt. A színésznő már számos visszautasításon volt túl, és már-már karrierje feladásán gondolkodott, amikor Lynch-hez meghallgatására igyekezett. A rendező egyből meglátta tehetségét, és neki adta a Mulholland Drive főszerepét is. Kevesen tudják, hogy a projekt eredetileg sorozatnak készült, illetve ez az egyik legtöbbet elemzett Lynch-film, mivel első nézésre szinte megfejthetetlennek tűnik.. 

Sorozattal a világ tetején

A Twin Peaks sorozat már a megjelenésekor akkora tömeghisztériát váltott ki,  amire sorozatok esetében alig akadt példa.

A történet Twin Peaks nyugodt, eldugott, vadregényes városkájában játszódik, ahol egy nap az egyik tinédzser lányt holtan emelik ki a folyóból Az ügy felderítésére az FBI egyik különleges emberét, Cooper ügynököt küldik, aki megkezdi a nyomozást a helyi serifekkel. A történet azonban nem csupán a bűntény felgöngyölítését foglalja magába; egyenesen modern szappanoperának nevezhető, hiszen a szereplők szerelmi kapcsolatai és viszályai a játékidő jelentős részében központi szerepet kapnak. A sorozat végkimenetelének kulcskérdése – „Ki ölte meg Laura Palmert?“ – akkora rejtélynek számított, hogy még George H. W. Bush amerikai elnök emberei is felhívták a rendezőt telefonon, de még nekik se árulta el.

Filmjei közül kiemelném Az elefántembert, ami etikai és morális tanításain túl, szándékosan tiszteleg a régi Hollywood aranykora előtt; vagy a Veszett a világot, amelynek próbavetítéséről kimenekülve több néző is azt ordítozta, hogy David Lynchet börtönbe kéne zárni. A rendező végül beadta a derekát, és többszöri átvariálással happy end-del zárta a történetet.

David Lynch napjaink egyik legmegosztóbb rendezője. Fanatikus rajongói vitathatatlannak tartják életműve jelentőségét, míg mások filmjeit egyszerűen érthetetlennek minősítik.

Vannak olyan horrorfilmesek és szürrealista rendezők, akik tökéleteshez közeli műveket készítenek, de David Lynch nincs még egy. Az ő filmjeit nem lehet utánozni, senki még csak közelébe sem érhet olyan összetekeredett és komplex gondolatmenetnek, ahogy ő vászonra viszi filmjeit. Halálhírére gondolhatnánk borzasztó nagy veszteségként, hiszen egy pótolhatatlan zseniről beszélünk, de egy jó rendező filmjeiben mindig tovább él.

David Lynch nem meghalt, csak átlépett a vörös függöny másik oldalára.

Boldizsár Blanka