Jelen írás célja, hogy bemutasson egy igazán egyedi hangú írót, aki szárnyaló humorral és mosolyt fakasztó keserűséggel ír a világról, a világunkról, a szerelemmel, barátsággal, gyöngéd szülői gondviseléssel, egyéb széppel és jóval teli emberi világról, melynek fonák oldalán virágzik az irigység, kicsinyesség, önzés és más hasonló gyomnövények.

Karácsony Benő az író neve – pontosabban az író felvett neve. De erről alább. Egy szó, mint száz – célom: egy vázlatot festeni Karácsony Benő világáról, hangjáról, leírni, hogy mit adhat az olvasónak egy író, milyen az, ha társat találunk egy könyv szerzőjében (s természetesen a figuráiban) – s végsősoron megpróbálni átadni, micsoda öröm is az olvasás!

Karácsony Benő, forrás: Wikipédia

Karácsony Benő életrajza hasonlóan tragikus, mint némely regénybeli alakjának sorsa. Lássuk a főbb pontokat, mely némiképp segíthet megérteni az írót. Született Klärmann Bernát néven 1888. szeptember 7-én, Gyulafehérvárott. Apja megszállott, tehetséges szabó, excentrikus figura; ő maga pedig ügyvédi hivatalt visel, s emellett írja drámáit, regényeit, novelláit. Feleségével (Klärmann Teréz) egy születendő fiúkkal (Ferenc) Kolozsváron élnek. Zsidó származása miatt innen hurcolják Auschwitzba, s válik egy értelmetlen eszme sokadik értelmetlen áldozatává. Tragédia.1

Az író jelentősebb művei: Napos oldal, A megnyugvás ösvényein, Pjotruska, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, Tavaszi ballada.

S most lássuk Karácsony Benő hangját, világlátását, humorát – legalábbis az én szemszögömből láttatva.

Kevés az olyan író, akinek hangja önmagában fölkelti az olvasó figyelmét, sőt!, elragadtatással tölti el. Van, akinél a próza majdhogynem költészet (pl. Dallos Sándor), van, akinél a humor feledtet – vagy épp eszünkbe juttat – minden hétköznapi szürkeséget, reménytelenséget (Örkény), van, akinél a tűpontos jellem- és lélekábrázolások annyira hitelesek, hogy alakjaiban fölfedezni véljük saját ismerőseinket (a bátrabbak vagy álmodozóbb lelkűek saját magukat), például Borbély Szilárd. E három aspektus, úgy vélem, egyszerre van jelen Karácsony Benő írásaiban, s olyan sokat tapasztalt világlátással párosulnak, melyek igazán felemelik a szerzőt a legnagyobb művészek közé (elfogult vagyok, bocsánat a nagy szavakért). Karácsony az élet Napos oldalát láttatja velünk, miközben a háttérben a Nap már lebukóban van, s a levegő is hűlni kezdett már. Mosolygunk a helyzeteken, embereken, az emberi tökéletlenségen, az író szellemes szófordulatain. Együtt leszünk szerelmesek a főhőssel. Együtt szól belőlünk az irónia, együtt vagyunk kívülállók, együtt kételkedünk, keresgélünk velük.

A szerző világában a normákon kívül rekedt emberekkel érzünk együtt, ítéljük el közösen a mindent eltaposó hatalmakat, vetjük meg, gúnyoljuk ki és szenvedjük a kicsinyes, önző érdekektől hajtott, alakoskodó elemeket.

Karácsony Benő világában létezik a szerelem, ám olykor együtt ejtünk búcsúkönnyeket az elhagyottakkal.

Megtudjuk, mit érez egy apa, s ugyanott megtudjuk azt is, mit érez egy gyermek. Milyen egy házasság színe és fonákja. Milyen a tavasz, a nyár, az ősz – s milyen a tél.

Megtudjuk (s aki már ismeri, annak közösséget ad) az érzést, milyen meg-nem-értettnek, el-nem-fogadottnak lenni, milyen érzés a saját igazunk, hitünk mellett kiállni, le nem térve a gyávák kitaposott ösvényére…

Karácsony Benőt olvasson mindenki!, hisz bölcsességek rejlenek a cirádás frázisok mögött, s humor, jószándékú, kedves humor, mely jóvátételt ad az élet igazságtalanságai ellenében.

Záró gondolatként egy idézetet közlünk Pjotruska c. regényéből, mely idézet a regény főhősének saját maga számára címzett üzenete, s mely idézet nemcsak az író hangját hivatott bemutatni, de útmutatóul szolgálhat saját boldogulásunkat illetően “ez üres űrben tátongó világon” …

“Barátom!

Nem letérni az útszélére, az óvatosak, a köszvényesek, az igásállatoktól félők, a befellegzettek és mankósok bogáncsárnyékolta övényére; nem tanakodni és nem ajkbiggyeszteni; nem morzsolódni, nem öregedni, tisztelt Kibicsaklotti. Kis horzsolásokat nem fájlani. Éjjeli tücskön nem elmélázni. Hosszú szakállt nem ereszteni. Préselt kakukkfüvet nem szaglászni. Bankjegyet garasra nem váltani, és nem meghalni, barátom.

Hanem:

1. Nekirugaszkodni

2. Kitavaszodni

3. Friss hajnalokból nagyot lélegezni.

4. A hangszalagokat kacajra stimulálni.

5. És nem félni.

6. És nem megállni, csak menni, menni, menni.

7. És újra megpróbálni…”

 1Részletes biográfiájáról lásd: Tóth H. Zsolt: Széttaposott ösvény

Peng Mátyás Miklós