Lassan szokássá, tradícióvá érik karunkon a professzori székfoglalók hallgatók előtt is nyitott, az újonnan kinevezett professzorok rövid bemutatkozó előadásai köré szervezett eseménye. Ennek lehettek részesei mindazok, akik november 5-én ott voltak a Kari Tanácsteremben.

Értesüléseim szerint korábban az esemény a mindenkori dékán szobájában zajlott, meglehetősen exkluzív jelleggel. Ezt  a vezetőség igyekszik megváltoztatni az utóbbi időben, s most úgy tűnik, kialakult az állandó koreográfia: a Kari Tanácsterem mint helyszín, a Művészetközvetítő és Zenei Intézet közreműködése, a BTK dékánjának és a Professzori Tanács elnökének köszöntője, a professzorok bemutatkozó előadásai, és persze az elmaradhatatlan pezsgős koccintás. Mindez párosulva az örömünnepek oldott, fesztelen hangulatával, baráti beszélgetéseivel.

A 2025-ös évben karunk öt oktatóját tüntették ki professzori címmel: Darida Veronikát, az Esztétika Tanszék vezetőjét, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet oktatóját; Géra Eleonórát, a Történeti Intézet és a Művelődéstörténeti Tanszék oktatóját; Szilágyi Ágnest, az Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék vezetőjét, a Történeti Intézet oktatóját; Vitekné Balogh Piroskát, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, valamint a XVIII-XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék oktatóját; illetve Ferenczi Attilát, a Latin Tanszék vezetőjét, az Ókortudományi Intézet oktatóját.

Jelen írásban nem célom részletes, objektív beszámolót adni az eseményről, helyette benyomásaimat szeretném érzékeltetni – megmutatni, hogy miért különleges egy professzori székfoglaló, s miért is érdemes részt venni rajta.

A rövid komolyzenei nyitány után Bartus Dávid dékán köszöntötte a megjelenteket és a professzorokat. Beszédében az újonnan kinevezett professzorok munkásságának méltatásán túl kitért az esemény különleges mivoltára is, illetve kifejezte abbéli szándékát, hogy az a jövőben a BTK prominens eseményévé lépjen elő.

Őt Olay Csaba követte, a Professzori Tanács elnöke, aki lakonikus hangvételű beszédében kiemelte, hogy a professzori címmel kitüntetett oktatók munkássága korántsem ért véget a cím elnyerésével, sőt, ahogyan ő fogalmazott, azzal kezdődik csak igazán szakmai tevékenységük kiteljesedése – “in floribus”.

A professzori előadásokat Darida Veronika nyitotta, a Filozófia és performansz c. előadása igencsak hű volt címéhez. Nem csupán témájában taglalta a professzor asszony a filozófia mint tudomány és a performansz mint jelenség kapcsolatát, értelmezési lehetőségeit, hanem az előadás önmagában is a filozófia és a performansz határmezsgyéjén, pontosabban közös metszetében zajlott, a lendületes, szellemes előadásmódnak, illetve a ragyogó, csattanóval záródó gondolati ívnek köszönhetően.

Másodikként Ferenczi Attila Egy anti-imperialista római vélemény címmel tartotta meg rövid előadását. Az elhangzott történelmi és irodalomtörténeti tények, kutatási problémák és lehetőségek fölsorolása csak másodlagos szerepet töltött be az előadás lényegét illetően. Az előadás kifutása, mely szellemiség talán a professzor úr egész munkásságát is jellemzi, annak középpontba állítása volt, hogy lehetőleg minden irodalmi alkotást – de talán Tacitus-t különösképp – úgy érdemes olvasni, hogy a sorok mögött rejlő gondolatokat, fanyar igazságokat igyekezzünk fölfejteni, s ne féljünk megkérdőjelezni az adott szöveg primer jelentésrétegét – így bukkanhatunk “igazibb” történelmi, lélektani viszonyokra.

Géra Eleonóra Az 1739-es tabáni pestislázadás és következményei című előadásában egy átlagember számára föltehetően kevéssé ismert történelmi eseményt mutatott be. Előadásából világosan kitűnt, tudományos munkásságát miért is jutalmazták professzori címmel: rendkívül alapos, a legkisebb részletekre kiterjedő figyelemmel gyűjtötte össze a történelmi adatokat, ám ami talán még fontosabb, precíz és értő módon vont le megfontolandó következtetéseket a korabeli (s talán mindenkori) társadalom folyamataira, jelenségeire vonatkozóan.

Szilágyi Ágnes Az „Atlantisz-álom”: Brazília és Portugália 1889-1930 c. előadása egy tőlünk térbeli és kulturális értelemben is igazán távoli jelenséggel foglalkozott. A professzora sszony az Atlântidas nevű folyóirat működésén keresztül mutatta be Brazília és az egykori gyarmatbirodalom, Portugália kapcsolatát. Az érdekfeszítő előadás nemcsak kultúrtörténeti érdekességeket szolgáltatott, hanem rámutatott arra is, hogy a magaskultúra milyen építő hatással bírhat népek, nemzetek közötti kapcsolatok megteremtésében, a jó (“szomszédi”) viszony ápolásában.

Végül Vitekné Balogh Piroska tartotta meg professzori székfoglaló előadását, Az esztétikatörténet horizontján: töprengések Kölcsey Ferenc „Vanitatum vanitasa” felett címmel. Egy szokványos verselemzési, irodalomtörténeti fejtegetés helyett/mellett valami sokkal fontosabbat tanulhattunk a professzor asszonytól: azt, hogy (s erre Kölcsey Vanitatum vanitasa egy konkrét felhívás) minden művet a lehető legteljesebb és legkoncentráltabb önreflexió gyakorlása mellett kell olvasnunk, „Érett ésszel, józanon!”.

E rövid beszámolóból remélhetőleg kitűnik, miért is érdemelték meg az idei kitüntetettek a megtisztelő professzori címet. Emellett remélem, hogy minél többen kedvet kaptak ahhoz, hogy részt vegyenek a soron következő professzori székfoglaló eseményen.

Írta: Peng Mátyás

Lektorálta: Zalka Virág