A Budaörsi Latinovits Színházban február 28-án, a tél utolsó napján a Proton Színház társulata színpadra állította a Frankenstein-tervet. Én is ott voltam. Bár az kérdéses, hogy nézőként csupán, vagy mint a darab egyik szereplője vettem részt az előadáson – hisz elmosódott a határ a képzelet és a valóság között. Az ábrázolt jelenetek, jellemek, a saját felismeréseim egészen kiszakítottak az úgynevezett valóságból. Felbecsülhetetlen ajándéka ez az igazi színháznak – amilyen a Proton Színház is. Aki teheti, mindenképp nézze meg a társulat többi előadását is, én csak ajánlani tudom, mert a darabok által bizonyosan gazdagabbak leszünk, és talán jobban fogjuk érteni és értékelni nemcsak a környezetünket, de saját magunkat is.
Az előadás után volt lehetőségem interjút készíteni Büki Dórával, a Proton Színház producerével, aki készséggel fogadta a felkérésünket. Ezt az interjút közöljük ehelyütt.
A Proton Színház Mundruczó Kornél és Büki Dóra közös alapítású színháza, mely 2009-ben indult. Rendkívül nívós független színházi társulatként tartják számon nemcsak a hazai, hanem a külföldi kritikusok is, ezt mutatják a Proton Színház rangos díjai. És nemcsak a szakma, hanem a közönség is rendkívül nagyra tartja a társulatot, melyről az itthoni és külföldi teltházak tanúskodnak.
Peng Mátyás (továbbiakban P.M.): – Jól tudom, hogy Te is az ELTE BTK-n tanultál?
Büki Dóra: – Igen. Germanisztika bölcsész és nyelvtanári szakra jártam, mindkettőt elvégeztem. Ezek mellett az ELTE Jiddis programját is abszolváltam.
P. M.: – Ezzel a háttérrel hogyan kerültél közel a színházhoz?
Büki Dóra: – Az ötéves képzés utolsó két évében színház menedzsment kurzusra jártam Szabó Istvánhoz, ami szintén az ELTE-n volt. Annak keretein belül volt lehetőség ingyen megtekinteni főpróbákat különböző színházakban. Négyszer is felvettem a kurzust, hogy minél több darabot, akár évi száz előadást láthassak. A Krétakör fogott meg leginkább, úgy éreztem, hogy az a legjobb magyar színház, és hogy én ott szeretnék dolgozni… Egy idő után így is lett.
P. M.: – Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik hasonlóan hozzád, be szeretnének kerülni a színház világába, holott nincs színházhoz kapcsolódó végzettségük?
Büki Dóra: – A legjobb talán az, ha a fiatal megpróbál a számára szimpatikus színházhoz közel kerülni, adott esetben önkéntes munkát vállalni – az elején nem nagyon lehet másképp. Ennek olyan haszna is van, hogy ingyen megnézheti az egyes darabokat. Ha megteszi az első lépéseket és elég kitartó, akkor előbb-utóbb sikerülhet bekerülnie.
P. M.: – Nehezebb dolga van a mai fiatalnak, mint húsz-huszonöt éve?
Büki Dóra: – Abból a szempontból biztosan, hogy a független színházak terén az akkori időszak sokkal virágzóbb volt, sokkal intenzívebb szcénának számított, jóval több társulattal. Mára a forráshiány miatt nagyon kevesen maradtak talpon. Vagy elhagyták a szakmát, vagy a biztonságot választva beolvadtak kőszínházakba a független színházi technikusok, de számos színész is. Általánosságban elmondható, hogy régen egy független színházi hangosítót vagy világosítót el tudott tartani néhány független társulat. Manapság szinte már csak a mi színházunk (Proton Színház – P. M.) alkalmaz függetlenként rendszeresen hangosítót vagy világosítót, mi viszont nem tudjuk eltartani őket. Szóval ez egy nehéz helyzet.
P. M.: – Mit gondolsz, miben más a független alkotói folyamat, mint egy kőszínház esetében?
Büki Dóra: – Sokkal szabadabb munkát tesz lehetővé a független színház. Egy kőszínházban hat heted van arra, hogy elkészíts egy produkciót, mi általában kilenc hónapot próbálunk, persze megszakításokkal. Közösen fejlesztjük az adott előadást. Mundruczó Kornél saját koncepciója a kiindulópont. Leül a színészekkel és akár két hétig csak beszélgetnek, majd megy mindenki a maga útjára. A próbaidőszak úgy kezdődik, hogy az anyag már érlelődött. Kornélnak fontos az, hogy a színészekből épüljön a szerep, tehát hogy például a saját történeteiket is hozzák be az adott darabba. Emellett a világ aktuális történéseire is reagálunk. Közben folynak a technikai próbák, hiszen Kornél általában nagy díszleteket, különleges effekteket használ. Ezeket ugyanúgy fejleszteni kell a próbaidőszak alatt. Ez az egész folyamat természetesen meglehetősen időigényes, de én így szeretek dolgozni, én ebben az útban hiszek.
P. M.: – Mit tartasz hitvallásodnak a színház, a munkád kapcsán?
Büki Dóra: – Talán úgy fogalmaznám meg, hogy „existing is our art of resistance”. A jelenlegi helyzetben, azt hiszem, a puszta létezésünk az ellenállásunk…
P. M.: – Azt lehet tudni, hogy most nem áll túl jól a Proton Színház szénája. Látsz valami kiutat ebből a helyzetből? Tudom, hogy folyt adománygyűjtés – ez megoldhatja a gondokat?
Büki Dóra: – A gyűjtésből befolyt összeg arra elég, hogy kifizessük a számláinkat. Várjuk a választásokat. Várjuk, mit hoz a jövő. Nem lehet mást csinálni.
P. M.: – Mennyire lehet ebben szerepe a társadalomnak? Mennyire vállal közösséget egy független színházzal?
Büki Dóra: – A nézők jönnek, teltházak előtt játszunk. Sokan vannak nehéz anyagi helyzetben, ennek ellenére többen támogatnak minket, szóval a társadalom részéről abszolút van támogatás. Mégis általánosságban elmondható, hogy a szabad kultúra kerül egyre lehetetlenebb helyzetbe, és ezt érezzük mi magunk is.
P. M.: – Kérdeznék konkrétan a Frankenstein-tervről is. Több országban is nagy sikerrel játsszátok, játszottátok – mi lehet ennek a sikernek az oka vagy záloga, hogy nem csak Magyarországon ül egy ilyen kortárs darab, hanem nemzetközi közönség előtt is?
Büki Dóra: – Hogyha az, amit csinálsz, valóban kortárs, akkor arról szól, ami a levegőben van, és nemcsak a te országodban, hanem szerte a világon. Külföldön nagyon kíváncsiak arra, hogy valami magyar dolgot állítsunk színpadra, magyar problémákról szóljunk. Ennek ellenére a külföldi nézők is tudnak azonosulni a mondanivalóval. Például a Látszatélet c. előadás első felében kilakoltatják a főszereplőnőt. Ez a motívum Görögországban teljesen aktuális volt, többen valóban elvesztették lakhatásukat. A közönség a látottak után úgy beszélt erről a problémáról, mintha vagy ők lettek volna magyarok vagy egy kortárs görög előadást láttak volna. Nagyon sokszor nem is gondolja az ember, hogy melyik részét hallják meg az előadásunknak. Van, hogy te magad nem is vetted észre az adott réteget. Például a volt Jugoszlávia területén játszottuk a Nehéz istennek lenni c. produkciót, Szarajevóban és Belgrádban. Van benne egy jelenet, amikor Rába Roland azt mondja, hogy „Háborúban állunk, háborúban állunk, és az, hogy még nem kezdődött el a bombázás, nem jelenti azt, hogy nem is fog” – ott a háborús része jött ki a darabnak, holott mi magunk itt nem a háborúra gondoltunk, hanem az emberek közötti konfliktusokra.
P. M.: – A mostani előadásban is abszolút jelen van az aktualitás, de ugyanakkor örökérvényű, például biblikus motívumok is feltűnnek.
Büki Dóra: – Persze. Mindegyik darabnak van egy örökérvényű síkja és egy aktuális síkja is. Ami még nagyon számít külföldön, az a különleges látványvilág és a fantasztikus színészek. Ha külföldön nem is mindig értik, vagy csak egy felirat által értik azt, hogy mit mond a színész, a játékuk akkor is magával ragadja a nézőket.
P. M.: – Utolsó kérdés. Mivel egyetemi lap vagyunk, ezért azt kérdezném, hogy mit üzennél a hallgatóknak, a fiataloknak, miért látogassanak független színházat?
Büki Dóra: – Csak annyit mondanék, hogy jöjjenek el, nézzenek meg egy előadást, és utána rájönnek, miért is érdemes független színházat nézni…
Írta: Peng Mátyás
Lektorálta: Zalka Virág
Leave a Reply