– filmajánló –

Eredetileg nem úgy ültem le megnézni ezt a filmet, hogy cikket írok majd belőle. Azonban nagyjából öt perc után világossá vált számomra, hogy ebben az esetben nem elég, ha a barátaimat zaklatom a gondolataimmal. Ez nagyobb közönséget kíván. Egyrészt, mert egy nagyon komoly társadalmi problémát mutat be, másrészt pedig megküzdési stratégiaként beszélnem kell róla, mivel végig azt éreztem, másképp nem úszom meg ép ésszel. Remélhetőleg ez az írás – többek között – azon célját is eléri, hogy világossá válik számotokra is, miért fogalmazok ilyen drasztikusan.

Mielőtt belekezdenénk az idegevésbe, álljon itt néhány információ. Louis Theroux háromszoros BAFTA-díjas dokumentumfilmes, aki oxfordi tanulmányait követően olyan dokumentumfilmeket és -sorozatokat készített, mint: Louis Theroux’s Weird Weekends, When Louis Met…, The Most Hated Family in America, Miami Mega Jail, Altered States vagy a My Scientology Movie. Témái jellemzően az ember ellentmondásos és komplex természetét bemutató aspektusok tárgyköréből kerülnek ki. Habár nem rejti véka alá a véleményét, mégsem egyoldalúan mutatja be interjúalanyait, igyekszik róluk teljes képet alkotni. 

Legújabb dokumentumfilmje, Inside the Manosphere címmel debütált a Netflixen március 11-én, amelyben Theroux megismerkedik a manoszféra világával. Ez a fogalom egy olyan új ideológiát foglal magában, mely fiatal férfiak millióinak változtatja meg és radikalizálja a gondolkodását olyan témákban, mint a női-férfi kapcsolatok és szerepek, hustle culture, bizonyos másságok és úgy általában a férfiasság. Ezt a hálózatot igyekszik minél jobban megismerni annak leghangosabb és legbefolyásosabb képviselői révén. A dokumentumfilmben megjelenési sorrendben szerepelnek a következő személyek (a nevük mellett az életkoruk a forgatás idején): 

Harrison Sullivan, 23 

• HSTikkyTokky néven influencer 
• Témái: testépítés, crypto, csajozás 

Ed Matthews, 22

• YouTuber, TikToker
• Témái: testépítés, csajozás, összeesküvés-elméletek, predator stings (megkeres és megaláz olyan férfiakat, akikről azt állítja, hogy predátorok) 

Justin Waller, 39

• Vállalkozó, karriertanácsadó
• Több mint egymillió követő Instagramon 

Amrou Fudl, 35

• Myron Gaines néven streamer, podcaster 
• Egykori ügynök, Amerikai Belbiztonsági Minisztérium 

Nicolas Kenn De Balinthazy, 26

• Sneako néven videós, republikánus politikai kommentátor, social media személyiség 

Rajtuk kívül szerepelnek még néhányan a holdudvarukból, illetve olyan nők is, akik kapcsolatban állnak velük barátnőként, édesanyaként vagy egyéb, nem definiálható módon. És persze maga Theroux, akinek a jelenlétébe kapaszkodtam végig lelki megnyugvás gyanánt. Na de lássuk, miért is vitte fel a pulzusomat ez a néhány úriember olyan magasságokba, hogy kvázi mondatonként jegyzeteltem. 

A film egy dinamikus montázzsal kezdődik, tele podcast-epizódokból, élő adásokból és videókból kivágott részletekkel. Kapunk egy általános képet arról, milyen világba készülünk belépni. Ilyen típusú montázsok többször előfordulnak a film során. Férfi influencerek hasonló hanghordozással és tekintettel kategorikus kijelentéseket tesznek, amelyek nem ritkán obszcén, sértő szavakat is tartalmaznak. Általában a nőkre vagy más társadalmi csoportokra vonatkoznak, a kontextus pedig nagyjából mindig ugyanaz: le kell őket dominálni. Ennek fegyvere pedig a férfiasság. Már itt előkerülnek olyan fogalmak, mint a mátrix vagy az az elképzelés, hogy a világ romlott, és ők azok, akik helyre tudják állítani. Ezekről még lesz szó. 

Az első interjúalany Harrison Sullivan, akit a továbbiakban Theroux HS-nek nevez, mivel ezzel a monogrammal vált híressé a közösségi médiában. Mint az kiderül, HS a rendőrség elől menekült Marbellára, miután Amerikában karambolt okozott. A lakása nagyban hasonlít a filmben szereplő többi férfiéra. Hatalmas ablakok, hófehér falak és neutrális színű, fényes bútorzat. Ezután következik a bemutató montázs, amelyben szintén újra visszatérő elemeket láthatunk. Csodaszép, mozdulatlan modellek bikiniben, rengeteg autó, óra és egyéb luxuscikkek, edzőtermek, kidolgozott felsőtestek és motivációs beszédek indokolatlanul hangos sulykolása. 

HS megvett egy OnlyFans modelleket menedzselő ügynökséget, habár undorodik a modellektől, ha pedig a saját lánya foglalkozna ezzel, kitagadná. Elmondása szerint ez üzlet, és nem szórakozásból csinálja. Szerinte az értékesítés a legfontosabb készség, amit egy ember birtokolhat.

Bekapcsolódik Ed Matthews, aki HS jó barátja, Theroux szerint „the Robin to his Batman”. A film során kiderül, hogy az összes interjúalany kapcsolódik egymáshoz valamilyen szálon, és mindannyian kötődnek szellemi atyjukhoz, Andrew Tate-hez, a republikánus párthoz, a homofóbiához, a hímsovinizmushoz és egy igen súlyos antiszemitizmushoz. 

Az erős kezdés után megérkezik Justin Waller, és elmagyarázza, hogy a nővel, akivel két közös kislányuk van, „egyoldalúan monogám” kapcsolatban él. Ez az életforma kiszolgálja azt az elképzelést, hogy a férfiak „ösztönlények”, ezáltal egyszerre több szexuális partnerre vagy kapcsolatra szorulnak. Ezzel szemben a nők legfontosabb erénye a szűziességük, érintetlenségük megőrzése. Így érvel a későbbiekben megemlített Myron Gaines is, aki azt mondja, a férfiaknak mindenért meg kell küzdeniük, a nők pedig elsődleges és másodlagos nemi jellegeik meglétével automatikusan értékkel születtek. Ez is olyan gondolat, ami a felszínen talán még pozitívnak is tűnhet, de iszonyatos károkat okoz a feminizmus eddig kiharcolt vívmányaiban. 

Waller tagja a Tate-fivérek által létrehozott online „egyetemnek”, amely a The Real World néven fut, és tulajdonképpen azt ígéri az embereknek, hogy milliárdost képez belőlük. Maga a szóhasználat (The Real World) beleillik abba a sémába, amelybe a mátrix és a jól ismert Red Pill Theory vagy Piros Pirula Teória is. Mindet egy ideológia fűzi össze. Az elképzelés, hogy ezek a férfiak teszik helyre a világot az általuk normálisnak vélt gondolkodással, így tulajdonképpen ők a megmentői a „kihunyóban lévő” férfiasságnak, és ezáltal az egész társadalomnak. 

Meg is érkeztünk Myron Gaines-hez, a mozgalom egyik élharcosához, aki az eddigi szereplők közül önmagát talán a legradikálisabban fejezi ki. Elég annyi felvezető hozzá, hogy ugyanaz a párkapcsolati státusza, mint Wallernek. Ez a kapcsolat azóta megszakadt, ami feltételezhetően nagyban köszönhető a filmnek. Gaines (ex)barátnőjéhez, Angie-hez ugyanis láthatóan valamilyen szinten eljutott a Theroux-val folytatott beszélgetés. Ez nem mondható el a film összes női szereplőjéről. Habár Theroux láthatóan igyekszik megszólítani ezeket a nőket, ők sok esetben visszautasítják a gondolatébresztést, szándékosan nem reagálnak, vagy csak megvonják a vállukat. Az ő reakciójuk is felhívja a figyelmünket arra, hogy a veszély a nők gondolkodásmódját ugyanúgy fenyegeti, mint a férfiakét. 

Gaines romantikus (?) kapcsolatokról alkotott perspektívája hihetetlenül mérgező nemcsak a környezete számára, de az őt követő, jobbára fiatal fiúk és férfiak számára is. Gondoljunk csak bele, mit tesz egy tizenhárom éves kamasszal az, ha napi szinten ezeket a mondatokat hallja: B*tch, we ain’t equal! I’m the dictator, you are the subordinate! I dictate when I want to put d*ck in you, b*tch! (Sz*rt vagy egyenlő! Én vagyok a diktátor, a csaj az alattvalóm! Én szabom meg, mikor f*rkallak meg, te p*csa!¹) 

Mikor Theroux szembesíti őt azzal a videóval, amelyben a fentiek hangoznak el, Gaines azt mondja, hogy nyilván nem szó szerint értette. Ő csak erősíteni akarja a hallgatóságában a vezetői hozzáállást, azt, hogy ők a kapcsolat irányítói, diktátorai. Természetesen azt is tagadja (akár a többi szereplő), hogy hímsoviniszta lenne. Állítása szerint nem lehet az, hiszen szereti és érti a nőket. Jobban, mint ők saját magukat, így hát logikus, ha ő hoz döntéseket helyettük. 

A film során Theroux olyan srácokat is meginterjúvol, akik nem a kontent készítői, hanem fogyasztói. Érdekes látni, hogyan sorolják a manifesztószerű mondatokat, amelyeket ugyanazon sémára fabrikáltak a maszkulin tótumfaktumok. Számos mondat megütötte a fülem, de az egyik, amire igazán felkaptam a fejem, ez volt: As men, we’re meant to suffer. We’re not meant to be happy. (Egy férfinak szenvednie kell, boldogtalannak lennie.)  Fájdalmas mondatok, amelyek szinte mechanikusnak tetszenek. Erre ráadásként érkezik a következő csapás. Nem hisznek a depresszióban. A húzásban, a hustleben viszont annál inkább. Különös módon ezúttal nem felháborodást érzek. Persze azt is, de nem ez az elsődleges. Ennek a srácnak ugyanis a gesztusai és mimikái nem egyeznek az előtte megszólalókéval. Ha próbál is néhány dolgot utánozni, az inkább esendően hat. Áll Theroux-val szemben, és meséli, hogy a fivére öngyilkos lett, ő maga pedig nemrég még hajléktalan volt. Megosztja, hogy az édesanyjának akar segíteni, meg akarja szüntetni a generációs szegénységet. A manoszféra influencerei által talált motivációt ahhoz, hogy kihúzza magát lehetetlen élethelyzetéből. Ez először ugyancsak nem hangzik rosszul, segítséget kapott egy jobb élethez. Hiszen mi rosszat tanulhat ezektől a férfiaktól, akik tip-top házakban, gyönyörű nőkkel, menő autókkal és rengeteg pénzzel élvezik az életet? Ám ahogy Theroux megkapargatja a felszínt, ahogy felsejlik a hangzatos mondatok gyökérzete, láthatóvá válik, hány ponton inog meg, korhad és lesz olyan szövevényessé, hogy azt maguk az alanyok sem tudják kibogozni anélkül, hogy szembenéznének saját magukkal. 

Egy másik gondolat, ami újra és újra előkerül az a „saját magamnak élek, senki másnak” ideája. Ezt mondja HS, amikor Theroux megkérdezi, hogy miért promotál olyasmit, amivel nem ért egyet, miért nem akar inkább arra törekedni, hogy jó ember legyen, és felemeljen másokat. Úgy gondolja tehát, hogy nem tartozik senki másnak elszámolással, csak önmagának. Csak a saját sikerei vezérlik, és ezért kvázi bármit feláldoz, többek között saját elveit is. Ez az individualista gondolkodásmód egyre inkább elterjedt a jelen társadalomban, főleg a fiatalabb generációk körében. Az alapgondolat, mely szerint nem mások tekintetében kell élnünk minden percünket, a saját igényeinket is meg kell hallanunk, nagyon pozitív, hasznos és hiánypótló. Úgy gondolom azonban, hogy ez ebben az esetben súlyosan átbillen a másik oldalra, olyannyira, hogy veszélyezteti az emberi kapcsolatokat és a közösségek kialakulását, amelyekre igenis nagy szükség van. 

Jól mutatja az ideológiájuk ellentmondásait a film utolsó interjúja, amikor Theroux visszamegy HS-hez, hogy újra beszéljen vele. HS korábban elmondta, hogy ha a fia meleg lenne, kitagadná. Szerinte ez nem lehet homofób kijelentés, hiszen van egy meleg haverja. Ugyanezt válaszolja, amikor Theroux szembesíti antiszemitizmusával: „Have I said: Fuck the Jews? Yes. Does that mean I’m anti-Semitic? No. I’m clip-farming.” (Videóra vettem, hogy: Le a zsidókkal? Igen. Ettől már antiszemita vagyok? Nem. Csak kattintásvadász.) 

A clip-farming kifejezés arra a jelenségre utal, amikor egy tartalomgyártó azért mond vagy tesz bizonyos – általában megbotránkoztató – dolgot, hogy az összevágott videók minél több kattintást eredményezzenek. Milyen érdekes ez. Annak ellenére, hogy az egész brand arra alapszik, hogy legyünk minél individualistábbak, foglalkozzunk a lehető legkevesebbet mások véleményével és igényeivel, az egész koncepció azon áll vagy bukik, mások mit gondolnak. Ha nem tudják fenntartani az általuk patikamérlegen kimért arculatukat, ha a követőik nem egy bizonyos sémába illőnek látják őket, a kártyavár összedől, a megélhetésük odavész. 

Ahogy Theroux is fogalmaz az utolsó képkockákban, a jelenség messze túlmutat ezen a néhány férfin. Komplex társadalmi változások történnek a világban, amely változások helyenként követhetetlennek tűnhetnek. Ebben az átrendeződésben talán megnyugtató lehet egyeseknek, ha olyan szabályrendszereket követnek, amelyek valamelyest megfelelnek a régieknek, sőt, azoknál sokkal egyszerűbbek, kevesebb belső vívódást követelnek. Azért tartom nagyon fontosnak ezt a dokumentumfilmet, és a jelenség sürgetőként való kezelését, mert hányszor hallom (más témában is), hogy ugyan minek felhúzni ezen magunkat? Hiszen csak néhány hangoskodóról van szó, az életünk irreleváns részei, ha nem figyelünk rájuk. Ez nem így van. Ki lehet zárni azokat a dolgokat, amelyek túl kellemetlenek, talán fárasztóak ahhoz, hogy foglalkozzunk velük. Ideig-óráig. Ugyanis, ha jobban megnézzük, ezek az influencerek aggasztóan magas elérési számokat produkálnak. Ez azt jelenti, sokan érdeklődnek a véleményük iránt. A többségük talán egyet is ért velük. Azt feltételezni pedig, hogy a mondataik és nézeteik a néhány másodperces TikTok-videókon belül maradnak, naiv. Ez az egész nem csak róluk szól. Ha beszélünk a témáról, akkor nemcsak az általuk támadott és visszaszorított csoportoknak tudunk segítséget nyújtani, de felhívjuk a figyelmet a férfiak felelősségére is. Ha odafigyelünk a barátainkra, fiainkra, testvéreinkre, szaktársainkra, illetve magunkra, és nem hagyjuk szó nélkül, ha felfedezzük ezeket a gyűlölettől fűtött megjegyzéseket, akkor talán képesek vagyunk idejében megakadályozni a radikalizálódást. 

Bonyolódjunk beszélgetésekbe, vegyük a fáradtságot! Ne csak erről, mindenről. Ne éljünk mások véleménye szerint, de ne fordítsunk hátat sem a közösségnek, az egymásra való odafigyelésnek és egy empatikusabb, nyugodtabb, szeretetteljesebb jövőképnek! 

¹:  A cikk összes angol idézetének fordítását a film Netflixen megtalálható magyar szinkronjából kölcsönöztem.

Írta: Molnár Boróka

Lektorálta: Zalka Virág