Szeptember harmadikán megtelt a MagNet Közösségi Ház lelkes pedagógusokkal, tanárjelöltekkel és diákokkal, akik a szokásostól eltérően szerették volna kezdeni a tanévet. Az Amnesty International Magyarország alkalmat biztosított az érdeklődőknek, hogy megismerjék, milyen lehetőségeik vannak, ha a nemzeti alaptanterven kívül azt is meg szeretnék tanítani a diákjaiknak, hogyan váljanak tudatos és szabad felnőttekké. Ahogy az esemény neve is elárulja, abban reménykednek, hogy az idei a szabad és nyitott tanévek sorozatának kezdete lehet.
Lassan újra őszbe csavarodik a természet feje1, a campust pedig megtöltik a hallgatók, akik mind tele vannak vágyakkal és álmokkal. Sokuk nem is számol azzal, hogy a változás talán már ki is nézte őket magának, hamarosan befordul a sarkon és áthúzza az elképzeléseiket. Ha minden terv szerint haladt volna, idén a szakdolgozatommal foglalkoznék, lediplomáznék és valószínűleg mesterképzéseket nézegetnék. Vagy ugyanott tartanék, mint most, és a barátaim padlóján filozofálnék arról, hova is halad az életem. Két éven belül ez volt a második szakváltásom, és habár nem így indítottak útnak a patinás debreceni gimnáziumból, mégis így alakult. A jó hírem az, hogy pozitív tanulságot sikerült levonnom az egész hercehurcából, amelyet igyekszem ebben a cikkben összefoglalni. Főként azokhoz szólok, akik bizonytalanok, változás előtt állnak vagy még nem találják a helyüket. Szeretném megmutatni, micsoda ajándék a bizonytalanság, ha bátorsággal párosul. Egy konformista világban a bizonytalanságod fog megmenteni.
Nádasdy Ádámra emlékezünk. Íróink saját emlékeik megosztásával teszik tiszteletüket a hatalmas nyelvész és költő előtt.
A Több Mint Nőügy egyesület április 23-án szervezte meg a II. HANGADÓ Nőügyi Konferenciát az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kazinczy utcai épületében. A szervezők meghívták újságunkat is, én pedig nagyon szívesen mentem. Milyen szerencse, mert máskülönben lemaradtam volna egy fantasztikus közösségi élményről, amely nemcsak inspiratív, hanem szívmelengető is volt. De kezdjük az elején.
ológusi végzettséget szerzett. Doktori értekezését Valerius Flaccus és az epikus hagyomány címmel írta, habilitációját 2010-ben nyerte el. Kutatási területei közé tartozik a római irodalom története, valamint a latin irodalmi nyelv fejlődése az Augustus-kortól az ezüstkor időszakáig.
– filmajánló – Eredetileg nem úgy ültem le megnézni ezt a filmet, hogy cikket írok majd belőle. Azonban nagyjából öt perc után világossá vált számomra, hogy ebben az esetben nem elég, ha a barátaimat zaklatom a gondolataimmal. Ez nagyobb közönséget… Continue Reading →
Egy nagyon kedves tanárnőm invitálására ellátogattam a Nemes Nagy Olvasókör első tavaszi ülésére, amelynek a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógiai tere adott otthont. Ebben a félévben (részben a közelgő választásra való tekintettel, részben pedig, mert mindig aktuális) politika és költészet viszonyát vizsgálják a jelenlévők hol irodalomtörténész, hol költőpáros vendégszereplésével.
Félrészegen összesimulva, összebújva, külön-külön szuszognak. Pilledt szigetcsoport. Külön álmok, vágyak, fájdalmak, mégis mind egy. Őrzöm az álmukat, figyelmem kereng a fejük felett, mint a fészkét őrző gólya. Nincs semmim, nem várok semmit. A markom üres és megtört. Soha olyan egyedül,… Continue Reading →
Viktor családi barátunk. Félúton van a nagyszüleim és a szüleim között, ezért mindenki jól megérti magát vele. Családi ebédek alkalmával olvadt be közénk. Kezdetekben nevető szemmel ült a gyöngyöző húsleves felett, és mindenki szerette, mert biztonságot árasztott magából. Nem nagyon… Continue Reading →
Ha szembetalálnám magam a kérdéssel, hogy „Ha az élete múlna rajta – márpedig az múlik –, mit ajánlana egy olyan embernek, aki életében soha nem olvasott szépirodalmat, és nem érti, mi ez a nagy felhajtás? Ha meg kellene magyaráznia a felhajtást, melyik művel tenné?”, hát akkor előszöris irdatlan pánik uralkodna el rajtam – mert egy ilyen kérdésre válaszolni csakis szakmaiatlanul tudok, csakis így akarok. És persze eszembe jutnak a magyar irodalom általam páratlannak vélt alkotásai, melyek olvasása felér egy heroinlökettel, mégsem ezek közül választanék. Néhány évvel ezelőtt a gimnáziumi magyar fakultáción kötelező olvasmányként kaptuk Mihail Bulgakov A Mester és Margaritáját, és azt érzem, ez mentett meg engem attól, hogy kikerüljem az orosz irodalmat. Hiába nem akartam, azt kellett mondanom, gyere Mihail, játsszuk le.
© 2026 Pesti Bölcsész Újság — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑