Author Dávid Pápay
Az űr meghódítása máig az egyik legnagyobb sikere fajunknak egy kozmikus nézőpontból szemlélve. A végtelen elválasztó tér, mint az univerzum sötét szövete, az emberi elme segítségével legyőzhető, és ez az egyszerű hír futótűzként szaladt végig világunkon. A hír hatásainak lenyomatát a kultúránk máig őrzi és közvetíti számunkra, emellett folyamatos felfedezőmunkát is folytat abban, hogy vajon milyen új gondolatokat és képzelt világokat találni a megnyílt kozmosz végtelenjében. Ennek a kultúrának egy pillanatképét örökíti meg a Vármúzeumban helyet kapó Irány a galaxis! kiállítás, kis országunk fontos évtizedeire koncentrálva.
A lírikus epilógja / 2. rész
Sticky post(Az alábbi szöveg egy kétrészes próza második fele. Ha még nem tetted, ajánlom az első rész elolvasását előbb: A lírikus epilógja) (…) Az elhagyott kampuszon sétálva meghallott egy kis zenét, majd meglátta, hogy az egyik ajtó mögül fény szűrődik ki…. Continue Reading →
Hogyan ír a könyved?
Sticky post
teni azokkal a cikkekkel, amik a könyvírás mikéntjéről szólnak, és a lelkes, kezdő írókat praktikus tanácsokkal látják el a témában. Azonban az írás nem csak munka, hanem megélés is, és ezt a vonulatát már jóval kevesebb cikk mutatja be. Így hát most – mint másfél megírt kiadatlan könyvvel rendelkező írótanonc – kísérletet teszek, hogy e cikkben felfessem egy könyv megírásának élményeit a maguk esetlenségükben. Ajánlom azok figyelmébe, akik már elgondolkoztak az íráson (vagy már művelik is), és olyanoknak is, akiktől az alkotás világa távol áll, mégis valami rejtett érdeklődés lappang bennük, hogy vajon milyen lehet. Remélem – ha mást nem is – sikerül felkeltenie írásomnak az ihlet bujkáló fenevadát azokban, akikben az már régóta ott dörömböl szabadságáért áhítozva.
Már több mint 50 éves hagyomány az ELTE bölcsészkarán a nyelvjárásgyűjtés. E során az érdeklődő hallgatók félévente ellátogathatnak olyan belföldi és határontúli területekre, falvakba, ahol egy adott nyelvjárást beszélnek az ott lakók. Ezek az utak kiváló lehetőséget biztosítanak a nyelvjárások tanulmányozására, testközeli megismerésére. Azonban ezek a kirándulások hamar túlnőttek a puszta terepmunkán.
Gyermekként volt egy kedvelt játéka, hogy el tudjon aludni. Lehunyta az ágyban a szemét, és egy végtelen univerzumot képzelt el, valami határtalan szépséget, ami még nem korlátozódott színekre vagy formákra. A lehetetlen gyermeki képzelet kavargott a képek szövetében. Mindig megjelent előtte egy űrhajó, mindig más képben. Úgy nevezte, Ezüstszárny. A hajót mindig rituálisan körbejárta, tenyerével megérintette a hajótestet, majd felment a fedélzetre. Odaképzelte magához a karaktereket, akiket a TV-ben látott, meg akikkel játékaiban játszott. Beszélgetett velük, mint a barátjuk, a valóságot gondosan kerülve. És amikor úgy látta, eljött az idő, képzeletével beindította a hajót, és barátaival olyan helyekre jutott el, ahova emberi képzelet csak merészkedhet. Sose tudta, mikor aludt el és mikortól kezdődött az álom.
A gyermek azóta már író lett. Vagyis…