Április 1-jén a Fővárosi Nagycirkusz hivatalos Facebook-oldalán bejelentette, hogy az intézmény bezárja kapuit. Még ugyanazon a napon egy másik poszt jelent meg, amely már arról szólt, hogy az épület csak átalakul, és a létesítmény eredeti funkcióját a nyári szezonra vizes programokkal bővítik. Nem egyedi eset, hogy az intézmény életében nagy változás történik, azonban a Fővárosi Nagycirkusz egy igazi túlélőművész, amely minden helyzetben képes volt megújulni. Igazgatók egész sora dolgozott az elmúlt több mint száz évben azért, hogy a cirkusz megmaradhasson, és máig is velünk lehessen. De vajon mi mindenen kellett keresztülmennie a kezdetek óta?
Az ELTE Bölcsészettudományi Karnak otthont adó Trefort-kerti Campus közvetlen szomszédságában található Astoria a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja. Mivel az Astoria nem klasszikus tér, ezért gyakran zsúfolt, ami miatt kevesek kedvence – pedig a környező épületek és az áthaladó sugárút és körút miatt különleges, kiemelt pontja a város szövetének. Cikksorozatunk most következő írásában az Astoria történetének járunk utána.
A budapesti Füvészkert – vagy, ahogy sokan emlegetik: ELTE Füvészkert – hazánk legelső botanikus kertje. A tizenkilencedik században világkiállítási és múzeumépítési lázban égő Európában igazi kuriózumnak számító Füvészkert a világvárossá fejlődő Budapest egyik legkülönlegesebb látványossága lett. A kertet mégsem csak… Continue Reading →
A belváros egyik legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontján – ahol több metró, villamos, busz és troli is jár – sokan naponta megfordulnak, így többek érzelmi térképén is jelen van. A Kálvin tér egyszerre találkozók helyszíne, a palotanegyed egyetemeire tartók állandó állomása és… Continue Reading →
Top 5-ös antiajánló következik vidéki szemszögből.
Hans van der Meer. Ez a név a tavalyi Capa központban kiállított Apró Rejtélyek után talán már nem annyira ismeretlen itthon, bár valószínűleg nem él sokunk fejében a csoportkép, ahol a több híres fotós mellett Meer arca is beugrik, de… Continue Reading →
© 2026 Pesti Bölcsész Újság — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑