Szeretem, mikor összeérnek a mindennapi tapasztalatok az irodalmi élményekkel. Egyszerre kerül új megvilágításba az általam átélt szituáció, és persze a szöveg is tovább fejlődik, nyilván az is csak a fejemben. Külön élményt nyújt, ha egy régebbi, klasszikus szöveghez kapcsolódó olvasásélmény „ugrik be” egy átlagos pillanatban. Ilyenkor tényleg érzi az ember, hogy vannak „nagy művek”, amik pont azért lettek „nagyok”, mert valami olyan általánosan emberit tudtak megragadni, amely nem veszti relevanciáját az idő múlásával. Másrészről frissítő érzés, hogy az absztrakt gondolatok, irodalmi történetek és karakterek megállják a helyüket az „utcán” is.
Ha szembetalálnám magam a kérdéssel, hogy „Ha az élete múlna rajta – márpedig az múlik –, mit ajánlana egy olyan embernek, aki életében soha nem olvasott szépirodalmat, és nem érti, mi ez a nagy felhajtás? Ha meg kellene magyaráznia a felhajtást, melyik művel tenné?”, hát akkor előszöris irdatlan pánik uralkodna el rajtam – mert egy ilyen kérdésre válaszolni csakis szakmaiatlanul tudok, csakis így akarok. És persze eszembe jutnak a magyar irodalom általam páratlannak vélt alkotásai, melyek olvasása felér egy heroinlökettel, mégsem ezek közül választanék. Néhány évvel ezelőtt a gimnáziumi magyar fakultáción kötelező olvasmányként kaptuk Mihail Bulgakov A Mester és Margaritáját, és azt érzem, ez mentett meg engem attól, hogy kikerüljem az orosz irodalmat. Hiába nem akartam, azt kellett mondanom, gyere Mihail, játsszuk le.
19. századi orosz társadalom, szélsőséges filozófiai eszmék, bonyolult szerelmi és baráti szálak, városökológiai kérdések és egy világjárvány. Ezekkel a fontos témákkal mind szembekerülhet az, aki ellátogat a Katona József Színházba és megnézi az „Apák és fiúk” című előadást. Április végén… Continue Reading →
© 2026 Pesti Bölcsész Újság — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑