Category Trefort-kerti fák
Művésztemető
Sticky postSzomorúan, lehajtott fejjel vittük a méregzöld, szalagos koszorúkat kezeinkben. Fájt minden, még a puszta létezés is. A sötét felöltők alá bele-belekapott a csípős, hideg novemberi szél, amelyben csak a plébános véget nem érő gregorián gyászéneke hallatszott. – Ha én meghalok… Continue Reading →
Decemberi verskavalkád
Sticky post
Az ember tragédia Gúnyköltemény, ahogy tengelyén géped soká elketyeg, és mégsem leli benne helyét, agg alkotó, embered. Kereszt nélkül botladozva, mégis áldozati pózban – dühítő egy nagytotál. Pirulj, Isten! Szánalmat sem érdemel, akit remeknek alkotál. Pillesúlyú, arasznyi lét; tűzbe dobott… Continue Reading →
Megálltam egy bolt előtt; a neve az, hogy Nyárfa, de nem tudtam bemenni, mert évek óta zárva. Egy másik bolthoz mentem, amelynek neve Korsó. De köztünk szólva, hölgyek, urak, az nem oly olcsó. Errefelé semmi sem maradt meg háromötven, pedig… Continue Reading →
Hófehérkéhez
Sticky postA tolla nyáron is fehér, A tyúkok éke ő. Parányi teste mit sem ér, Akár a zord eső. De mégis oly mulattató, Ha fel s alá repül! De mondd, mi lesz, ha hull a hó, S ha ez helyén nem… Continue Reading →
Októberi verskavalkád
Sticky postLidércláng A Körúton a Kiliánnál lomha éjjel piszmogott. A város ében boltozatra pislogta a fényszmogot, és amint az éj a szembe rémképeket barázdált: Niflheimbe Muspellheimnek lidérclángja alászállt. Lidércláng az ingoványban: megszédítő néreisz. Aranygyapjút igéz, kacag; elvakít, és jégre visz. Úgy… Continue Reading →
Noir
Sticky postRosszul alszok már másfél hete. Mindig ugyanaz. Későn fekszek, bámulom a TV-t, homályos lámpafényben vacsorázok, elbúcsúzok a vendégtől, aki betért egy teára, vagy a gangon dohányzom, míg a szemben lakó öregasszony nyekergését figyelem a rühes macskája után kutatva. Szegény, még… Continue Reading →
A lírikus epilógja
Sticky postGyermekként volt egy kedvelt játéka, hogy el tudjon aludni. Lehunyta az ágyban a szemét, és egy végtelen univerzumot képzelt el, valami határtalan szépséget, ami még nem korlátozódott színekre vagy formákra. A lehetetlen gyermeki képzelet kavargott a képek szövetében. Mindig megjelent előtte egy űrhajó, mindig más képben. Úgy nevezte, Ezüstszárny. A hajót mindig rituálisan körbejárta, tenyerével megérintette a hajótestet, majd felment a fedélzetre. Odaképzelte magához a karaktereket, akiket a TV-ben látott, meg akikkel játékaiban játszott. Beszélgetett velük, mint a barátjuk, a valóságot gondosan kerülve. És amikor úgy látta, eljött az idő, képzeletével beindította a hajót, és barátaival olyan helyekre jutott el, ahova emberi képzelet csak merészkedhet. Sose tudta, mikor aludt el és mikortól kezdődött az álom.
A gyermek azóta már író lett. Vagyis…
Kamaszkorom derekán, mikor a szünidőkben gyakran tartózkodtam nagybátyámnál, valami megfoghatatlan szenvedélyes szerelmet éreztem egész birtoka és a vidék iránt. Ilyenkor, amikor sikerült kicsit elszakadnom Londontól, ahol a középszerűség úgy virágzott, mint penész az útmenti dögön vagy lehullott gyümölcsön, magamba szívhattam… Continue Reading →
A nyugalom módszertana
Sticky post
Félrészegen összesimulva, összebújva, külön-külön szuszognak. Pilledt szigetcsoport. Külön álmok, vágyak, fájdalmak, mégis mind egy. Őrzöm az álmukat, figyelmem kereng a fejük felett, mint a fészkét őrző gólya. Nincs semmim, nem várok semmit. A markom üres és megtört. Soha olyan egyedül,… Continue Reading →
Viktor családi barátunk. Félúton van a nagyszüleim és a szüleim között, ezért mindenki jól megérti magát vele. Családi ebédek alkalmával olvadt be közénk. Kezdetekben nevető szemmel ült a gyöngyöző húsleves felett, és mindenki szerette, mert biztonságot árasztott magából. Nem nagyon… Continue Reading →