Category Vers
Nosztalgia
Sticky postNosztalgia Jöjj el, jöjj el, Mérgezz meg fürgén, Egy sötét éjszakán, Többé úgy sem kel fel a nap, Többé nem ismeri fel a tükörben önmagát Gyere el, gyere el, S fojts meg elegánsan, szépen, hosszan Míg tündérkertek alatt testem kel, Fojts meg, mint borostyánt Egy irtószeres… Continue Reading →
Álomképek a valóságról
Sticky postÁlomképek a valóságról Elvonultak a felhők A pepitás boltozatról Gyér napsütés szaladgál pihéid közt A fák alatt piknik kosár könnyű jövővel töltve – Benne hasadt meg végül az egész világ Írta: Héger Ádám
Áprilisi verskavalkád
Sticky post
A depresszió és isten áldása a nyárra Olyan halovány már eme emlék, Mintha már nem is önmagam lennék. Darabjaim még bőven megvannak, Csak már nincsenek egy darabban, széthulltak. Néha próbálom még felidézni a régi szép napokat, De olyankor sajnos a… Continue Reading →
Casus belli
Sticky postegy álmot láttam mely nem álom volt csupánlevágott fej érkezett sok végtag utánnyársalt törzseket dobáltak az utcáralábakat cipeltek az égő kukákba fekete volt a felhő vöröslött az égilyet a nagy emberiség nem látott mégpáncélautók sokasága lepte elaz utcát s egy… Continue Reading →
Az ember tragédia Gúnyköltemény, ahogy tengelyén géped soká elketyeg, és mégsem leli benne helyét, agg alkotó, embered. Kereszt nélkül botladozva, mégis áldozati pózban – dühítő egy nagytotál. Pirulj, Isten! Szánalmat sem érdemel, akit remeknek alkotál. Pillesúlyú, arasznyi lét; tűzbe dobott… Continue Reading →
Megálltam egy bolt előtt; a neve az, hogy Nyárfa, de nem tudtam bemenni, mert évek óta zárva. Egy másik bolthoz mentem, amelynek neve Korsó. De köztünk szólva, hölgyek, urak, az nem oly olcsó. Errefelé semmi sem maradt meg háromötven, pedig… Continue Reading →
A tolla nyáron is fehér, A tyúkok éke ő. Parányi teste mit sem ér, Akár a zord eső. De mégis oly mulattató, Ha fel s alá repül! De mondd, mi lesz, ha hull a hó, S ha ez helyén nem… Continue Reading →
Lidércláng A Körúton a Kiliánnál lomha éjjel piszmogott. A város ében boltozatra pislogta a fényszmogot, és amint az éj a szembe rémképeket barázdált: Niflheimbe Muspellheimnek lidérclángja alászállt. Lidércláng az ingoványban: megszédítő néreisz. Aranygyapjút igéz, kacag; elvakít, és jégre visz. Úgy… Continue Reading →
fotó: Beke Áron Király Csenge Katica 2001-ben született Budapesten. Színháztudomány és esztétikát hallgat az Eltén. Verseket és kritikákat ír. Írásai a műút portál, litera, Irodalmi Szemle, Pannon tükör és a Spanyolnátha közreadásában jelentek meg
Mikor a fák voltak emberek,és emberek a fák. Mikor a tuják helyett sárkányfenyőknőttek fejünk fölé,éjszakánként egymás szavábavágtak, ittak, nevettek.Kölyköd nem tud aludni?Szartak rá,ittak, hangoskodtak reggelig. Mikor asszonyok sírtak éjjelente:azt hitték nincs remény.Mikor férfiak maradtak szavak nélkül:mivel vigasztalják asszonyukat?A kölykök nem… Continue Reading →