Tag pbu
A depresszió és isten áldása a nyárra Olyan halovány már eme emlék, Mintha már nem is önmagam lennék. Darabjaim még bőven megvannak, Csak már nincsenek egy darabban, széthulltak. Néha próbálom még felidézni a régi szép napokat, De olyankor sajnos a… Continue Reading →
ológusi végzettséget szerzett. Doktori értekezését Valerius Flaccus és az epikus hagyomány címmel írta, habilitációját 2010-ben nyerte el. Kutatási területei közé tartozik a római irodalom története, valamint a latin irodalmi nyelv fejlődése az Augustus-kortól az ezüstkor időszakáig.
– filmajánló – Eredetileg nem úgy ültem le megnézni ezt a filmet, hogy cikket írok majd belőle. Azonban nagyjából öt perc után világossá vált számomra, hogy ebben az esetben nem elég, ha a barátaimat zaklatom a gondolataimmal. Ez nagyobb közönséget… Continue Reading →
A Budaörsi Latinovits Színházban február 28-án, a tél utolsó napján a Proton Színház társulata színpadra állította a Frankenstein-tervet. Én is ott voltam. Bár az kérdéses, hogy nézőként csupán, vagy mint a darab egyik szereplője vettem részt az előadáson – hisz elmosódott a határ a képzelet és a valóság között. Az ábrázolt jelenetek, jellemek, a saját felismeréseim egészen kiszakítottak az úgynevezett valóságból. Felbecsülhetetlen ajándéka ez az igazi színháznak – amilyen a Proton Színház is. Aki teheti, mindenképp nézze meg a társulat többi előadását is, én csak ajánlani tudom, mert a darabok által bizonyosan gazdagabbak leszünk, és talán jobban fogjuk érteni és értékelni nemcsak a környezetünket, de saját magunkat is.
Berzsenyi Dániel születésének 250. évfordulója alkalmából nyílt verspályázatot hirdet nagy
költőnk egykori alma matere, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum és az iskola
öregdiákjait tömörítő Soproni Líceumi Diákszövetség.
A pályázat a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár szépirodalmi folyóirata, az
Életünk, valamint a Fiatal Írók Szövetsége szakmai támogatásával kerül lebonyolításra.
Miközben Kovács András Bálint Az önsorsrontás méltósága c. előadását hallgattam, eszembe jutott egy s más, de legélesebben Szerb Antal Dosztojevszkij-jellemzése. Talán nem véletlen, hisz az előadó is egy Dosztojevszkij-idézettel kezdte mondandóját, melyet Krasznahorkai egyik könyvéből vett, és a dolgok elmondhatatlanságáról szólt. Arról, hogy bármennyire is próbáljuk, mégsem tudjuk teljes egészében elmondani azt, amit igazán szeretnénk. Természetesen e törvényszerűség ezen kis esszére is érvényes.
Egy nagyon kedves tanárnőm invitálására ellátogattam a Nemes Nagy Olvasókör első tavaszi ülésére, amelynek a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógiai tere adott otthont. Ebben a félévben (részben a közelgő választásra való tekintettel, részben pedig, mert mindig aktuális) politika és költészet viszonyát vizsgálják a jelenlévők hol irodalomtörténész, hol költőpáros vendégszereplésével.
(Az alábbi szöveg egy kétrészes próza második fele. Ha még nem tetted, ajánlom az első rész elolvasását előbb: A lírikus epilógja) (…) Az elhagyott kampuszon sétálva meghallott egy kis zenét, majd meglátta, hogy az egyik ajtó mögül fény szűrődik ki…. Continue Reading →
A piszkos macskaköves padkán sétálva Anna körül jár a fejem. A kátrány színű haján, ami mintha pókhálóból lenne, a rajta virító gyöngyök a pókok sokasága. Koromfekete szemei, akárhányszor látom őket, megrémítenek. Pupillái szinte egybeolvadnak az írisszel egy hatalmas fekete lyukat… Continue Reading →
egy álmot láttam mely nem álom volt csupánlevágott fej érkezett sok végtag utánnyársalt törzseket dobáltak az utcáralábakat cipeltek az égő kukákba fekete volt a felhő vöröslött az égilyet a nagy emberiség nem látott mégpáncélautók sokasága lepte elaz utcát s egy… Continue Reading →