Tag irodalom
A Krisztus-kereszt az erdőn című költemény azoknak az Ady verseknek a sorát gazdagítja, melyeknek szimbólumrendszere szinte megfejthetetlen. A különböző kifejezőeszközök mögött könnyen lehet többféle üzenetet találni, ezért ez a vers máig aktuális és folyamatosan újraértelmezhető. A vers egyszerre szól apa-fia… Continue Reading →
A nyugalom módszertana
Sticky post
Félrészegen összesimulva, összebújva, külön-külön szuszognak. Pilledt szigetcsoport. Külön álmok, vágyak, fájdalmak, mégis mind egy. Őrzöm az álmukat, figyelmem kereng a fejük felett, mint a fészkét őrző gólya. Nincs semmim, nem várok semmit. A markom üres és megtört. Soha olyan egyedül,… Continue Reading →
Viktor családi barátunk. Félúton van a nagyszüleim és a szüleim között, ezért mindenki jól megérti magát vele. Családi ebédek alkalmával olvadt be közénk. Kezdetekben nevető szemmel ült a gyöngyöző húsleves felett, és mindenki szerette, mert biztonságot árasztott magából. Nem nagyon… Continue Reading →
Ha szembetalálnám magam a kérdéssel, hogy „Ha az élete múlna rajta – márpedig az múlik –, mit ajánlana egy olyan embernek, aki életében soha nem olvasott szépirodalmat, és nem érti, mi ez a nagy felhajtás? Ha meg kellene magyaráznia a felhajtást, melyik művel tenné?”, hát akkor előszöris irdatlan pánik uralkodna el rajtam – mert egy ilyen kérdésre válaszolni csakis szakmaiatlanul tudok, csakis így akarok. És persze eszembe jutnak a magyar irodalom általam páratlannak vélt alkotásai, melyek olvasása felér egy heroinlökettel, mégsem ezek közül választanék. Néhány évvel ezelőtt a gimnáziumi magyar fakultáción kötelező olvasmányként kaptuk Mihail Bulgakov A Mester és Margaritáját, és azt érzem, ez mentett meg engem attól, hogy kikerüljem az orosz irodalmat. Hiába nem akartam, azt kellett mondanom, gyere Mihail, játsszuk le.
tűnt, hogy húsig hatolnak. Persze az értelmemmel tudtam, hogy ez nem történhet meg, hiszen a Nap messze van, az ágak meg itt, soha nem érhetnek egymáshoz, én mégis láttam az átdöfés aktusát, elevennek és állatinak tűnt, hiába tudtam, hogy valójában nem történik meg, én mégis éreztem a vérszagot, láttam a hús csillogását, vörös is volt, de én tudtam, hogy azért, mert vérben fürdik. Ezt magyaráztam volna el?
Radnóti Miklós élete és költészete az 1950-es évektől kezdve napjainkig fontos részei a középiskolai érettséginek. Különböző politikai rendszerek más-más elemeket domborítanak ki az életútból, de egy biztos, hogy Radnóti 1944-es meggyilkolásának története mindig eljut a tankönyvekig. Ács Dániel legújabb, történelmi-oknyomozói munkájában a költő halálát körülvevő torzításokat, illetve a Radnóti-kultusz kialakulását vizsgálta. Otthoni világképről, kollektív emlékezetről, valamint kultúra és hatalom viszonyáról kérdeztük a Nem tudhatod szerzőjét, a 444 újságíróját.
2013-ban jelent meg Lengyelországban Ziemowit Szczerek Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története című gonzógyűjteménye. A magyar olvasóközönség 2016 óta anyanyelvén is olvashatja az alkotást. „Szczerek hősei lengyel hátizsákos turisták, akik »hardkort« és kalandot keresve utaznak Keletre” – ad rövid felvilágosítást a kötet hátlapja. Azok számára, akik szívesen olvasnak útileírásokat, utazóregényeket, vagy csak könnyedén elmerülnek egy általuk ismeretlen régió történetében, már talán ennyi elegendő, hogy kezükbe vegyék a könyvet, de szerencsére bőven van még mit mesélni a válogatósabb olvasónak.
Őszintén hiszem, hogy életünk legtöbb formalitását azért tartjuk fent, hogy kapaszkodót találjunk. A káoszban egy megcsinált rendet, még akkor is, ha tulajdonképpen fogalmunk sincs, mit jelent az: rend. Az okos ember igyekszik nem gondolkodni fogalmakon, mert tudja, most szükség van… Continue Reading →
2024 november kilencedike. Egy napsütötte, mégis hűvös, szombati nap. Sokaknak teljesen átlagos. Későn kelnek és bekuckózva, otthonuk melegében töltik a hétvégét. Számomra viszont egy olyan nappá vált, melynek élményei, egész életemre, kiemelik a többi nap közül. Ma 80 éve halt… Continue Reading →
Vannak olyan esetek, amikor a műalkotás megfeledkezik művészet lenni az aktualitás és a társadalmi felelősségvállalás oltáránál áldozva – ilyen a Remény Panzió is. Ezek az esetek úgy hatnak bántóan, hogy nem az inspiráló feldúltság élményét hagyják maguk után a befogadóban, hanem letargiával vegyes rezignáltságot. Jelen darab – már csak témájából fakadóan is – sokkal jobban járt volna, ha az előbbi stratégia mellett teszi le a voksát, így viszont a remény halt meg először.