Nosztalgia Jöjj el, jöjj el, Mérgezz meg fürgén, Egy sötét éjszakán, Többé úgy sem kel fel a nap, Többé nem ismeri fel a tükörben önmagát Gyere el, gyere el, S fojts meg elegánsan, szépen, hosszan Míg tündérkertek alatt testem kel, Fojts meg, mint borostyánt Egy irtószeres… Continue Reading →
Álomképek a valóságról Elvonultak a felhők A pepitás boltozatról Gyér napsütés szaladgál pihéid közt A fák alatt piknik kosár könnyű jövővel töltve – Benne hasadt meg végül az egész világ Írta: Héger Ádám
A depresszió és isten áldása a nyárra Olyan halovány már eme emlék, Mintha már nem is önmagam lennék. Darabjaim még bőven megvannak, Csak már nincsenek egy darabban, széthulltak. Néha próbálom még felidézni a régi szép napokat, De olyankor sajnos a… Continue Reading →
Egy nagyon kedves tanárnőm invitálására ellátogattam a Nemes Nagy Olvasókör első tavaszi ülésére, amelynek a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógiai tere adott otthont. Ebben a félévben (részben a közelgő választásra való tekintettel, részben pedig, mert mindig aktuális) politika és költészet viszonyát vizsgálják a jelenlévők hol irodalomtörténész, hol költőpáros vendégszereplésével.
(Az alábbi szöveg egy kétrészes próza második fele. Ha még nem tetted, ajánlom az első rész elolvasását előbb: A lírikus epilógja) (…) Az elhagyott kampuszon sétálva meghallott egy kis zenét, majd meglátta, hogy az egyik ajtó mögül fény szűrődik ki…. Continue Reading →
A piszkos macskaköves padkán sétálva Anna körül jár a fejem. A kátrány színű haján, ami mintha pókhálóból lenne, a rajta virító gyöngyök a pókok sokasága. Koromfekete szemei, akárhányszor látom őket, megrémítenek. Pupillái szinte egybeolvadnak az írisszel egy hatalmas fekete lyukat… Continue Reading →
egy álmot láttam mely nem álom volt csupánlevágott fej érkezett sok végtag utánnyársalt törzseket dobáltak az utcáralábakat cipeltek az égő kukákba fekete volt a felhő vöröslött az égilyet a nagy emberiség nem látott mégpáncélautók sokasága lepte elaz utcát s egy… Continue Reading →
teni azokkal a cikkekkel, amik a könyvírás mikéntjéről szólnak, és a lelkes, kezdő írókat praktikus tanácsokkal látják el a témában. Azonban az írás nem csak munka, hanem megélés is, és ezt a vonulatát már jóval kevesebb cikk mutatja be. Így hát most – mint másfél megírt kiadatlan könyvvel rendelkező írótanonc – kísérletet teszek, hogy e cikkben felfessem egy könyv megírásának élményeit a maguk esetlenségükben. Ajánlom azok figyelmébe, akik már elgondolkoztak az íráson (vagy már művelik is), és olyanoknak is, akiktől az alkotás világa távol áll, mégis valami rejtett érdeklődés lappang bennük, hogy vajon milyen lehet. Remélem – ha mást nem is – sikerül felkeltenie írásomnak az ihlet bujkáló fenevadát azokban, akikben az már régóta ott dörömböl szabadságáért áhítozva.
Szomorúan, lehajtott fejjel vittük a méregzöld, szalagos koszorúkat kezeinkben. Fájt minden, még a puszta létezés is. A sötét felöltők alá bele-belekapott a csípős, hideg novemberi szél, amelyben csak a plébános véget nem érő gregorián gyászéneke hallatszott. – Ha én meghalok… Continue Reading →
2025-ben új magyar Nobel-díjast köszönthettek a nagyok porondján. Nem is akármilyen Nobel-díjast! Ugyanis a 2025-ös Irodalmi Nobel nyertese nem más, mint a híres látnok, a víziók és társadalmi kritikák nagymestere: Krasznahorkai László.
© 2026 Pesti Bölcsész Újság — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑