Múlt héten már betekinthettünk néhány osztatlan tanárszakos hallgató élményeibe, amelyeket a rövid tanítási gyakorlatuk során szereztek. Az élménygyűjtés során voltak, akiknek válogatniuk kellett egyik másik történetben, és voltak, akiknek csupán egy, de annál kiemelkedőbb pozitív tapasztalata volt.
De a tanárszakos hallgató élete “nem csak játék és mese”. Sokunk megélte, hogy az általa íratott felmérők nem sikerültek a legjobban a diákoknak és ilyenkor pontok után kutattunk, hogy a jobb jegyet írhassuk be. Vagy, hogy egy-egy óra szétcsúszott és a diákok sem voltak jelen fejben. A 15 tanítási óra nem azt jelenti, hogy 15 tökéletes órát vezényelünk le. A 15 tanítási óra azt jelenti, hogy rengetegszer hibázunk, van, hogy minden órán mást rontunk el. Van, hogy a diákok ebből semmit nem vesznek észre, de van olyan is, hogy premier plánban sikerül, vagy inkább nem sikerül helytállnunk.
Osztatlan tanárisként már elsős korunkban feltűnt, hogy a csoporttársainkkal nagyon sokszor próbáltuk segíteni egymást. Volt, hogy jegyzetekkel, meghallgatással, vagy csak egy vigasz kávéval. Ötödikesként pedig saját tapasztalatokkal, bevált ötletekkel, feladatokkal, amiket már „teszteltünk” az általunk tanított osztályon. Ebben a válogatásban ismét az ihletet és erőt adó élményekre voltam kíváncsi.
Árchinak a kedvenc emléke az volt, amikor egy teljes mértékben maga által megtervezett órájára azt mondta a mentora, hogy az volt a legjobb. Illetve az, hogy a diákok nagyon értékelték a humorát, amikor az ő neveikkel alkotott troll példamondatokat egy-egy nyelvtani rész megtanításához.
Tomi és Tibi is azt emelték ki, hogy a mentortanáraik teljes mértékben kollégákként kezelték őket. Mindkét mentor számára fontos volt, hogy építő kritikával lássák el a fiúkat, illetve inkább tanácsoljanak, mint megszabják, hogyan „kellene tanítaniuk”. Az elméleti módszertant gyakorlatba ültették át, és bármi kérdésük volt, nemcsak a mentoruk, hanem a tanári többi „lakója” is mindig szívesen segített nekik.
Tomi hozzátette, hogy a diákokkal nagyon hamar egy húron pendültek, ami ilyenkor kimondottan jól jön óratervezés szempontjából. „Az órák végén többen odajöttek megköszönni, és nagyon kedves visszajelzéseket írtak. Ez egy nagyon jó önismeret volt számomra.”
Petrának több nagyon fontos dolog jutott eszébe: „Igazából a legnagyobb pozitívum számomra az volt, amikor végre megtanultam úgy magyarázni az anyagot a diákoknak, hogy megértsék. Sokat szenvedtem vele, hogy az ő szintjükön tudjak magyarázni, de úgy tűnik, hogy mindent értenek, és nagyon jó érzés, mikor helyesen oldanak meg egy-egy feladatot. Én még nem végeztem a 15 óra tanítással, így hátra van még egy dolgozat és az értékelésük is, úgyhogy visszajelzéseket még nem kaptam tőlük. Másik pozitív élményem, mikor össze tudok hozni egy olyan órát, vagy olyan témát viszek be, ami leköti őket és érdeklődnek. Ezen kívül pedig az is jó érzés, hogy most már kezdenek megbízni bennem és egyre többet kérdeznek óra közben, vagy egyre gyakrabban beszélgetnek velem szünetben, óra előtt.
Ádám szereti, ha a visszajelzés őszinte, építő és kritikus, mert abból tud a legjobban fejlődni és tudja, nem lehet mindig minden tökéletes. Minden óra után részletesen kielemezték és megbeszélték a történteket a mentorával, ami neki nagyon sokat segített. Pozitívan volt értékelve az óratervezésbe fektetett energiája és ideje, ami kezdőként nem kevés mennyiség, ezt mindannyian tudjuk.
Vince nagyon rövid idő alatt, nagyon sok dologra jött rá a saját tanári attitűdjét illetően: „Nem magam miatt, hanem miattuk vagyok ott. Nemcsak elnézik; elvárják, hogy szigorú és határozott, következetes és ugyanakkor inspiráló is legyek. Mert nem azért vagyok ott, hogy engem szeressenek, hanem hogy fejlődjenek, fejlesztve legyenek. A kamaszok a legélesebb és legőszintébb tükör számomra.”
„Igazából segített a felszínre hozni egyfajta magabiztosságot, amiről tudtam, hogy bennem van, csak jó ideje nem volt hozzá szerencsém. Sikerült megismerni magam egy olyan szerepkörben, ami kicsit elüt tőlem. Általában nagyon kötetlen és közvetlen vagyok, ez meg ugye pont az ellentéte. Élvezetes volt, megvolt a sikerélmény angol szintjén, meg tanítás szintjén is.” (Dani)
Kristófnak fontos volt, hogy kipróbálhassa élesben is az interaktív feladatokat, és eddig a technika sem hagyta cserben egyszer sem. A diákjai lassan, de egyre jobban oldódnak és a feladatok során egyre több élményt osztanak meg vele, ami neki nagyon jól esik, mert azt érzi, ha csak rövid időre is van velük, elfogadták tanáruknak. A heti 3-4 óra tanítása pedig egy rendszert alakított ki az életében, amit szintén nagyon pozitívan él meg. Az iskolában segítőkészek az adminisztrációs feladatok ellátásában is, ami ennyi szerteágazó feladat mellett a legjobb dolog, hiszen nem egyszer okozott fejtörést nagyon sokunknak, hogy mit hogyan és mikor kell kitölteni.