Reisz Gábor: Magyarázat mindenre
Reisz Gábor új filmje nem finomkodik. Kendőzetlenül mutatja be a mai magyar valóságot, a politika megosztottságát, a konzervatív és a liberális oldal soha véget nem érő vitáját, mindennek közepén pedig a tanácstalan fiatalságot, akik mit sem értenek az egészből. Csak egyet akarnak: hagyják őket békén.
A Magyarázat mindenre négy szereplő szemszögéből mesél el egy félreértésen alapuló konfliktust. Ábel, fiatal érettségiző, Jakab, töritanár, György, Ábel édesapja és Erika, újságíró az érettségi idején tengetik mindennapjaikat. Ábel rájön, hogy szerelmes az osztálytársába, a nemzeti érzületű György munkatársával kerül konfliktusba, aki otthagyná Magyarországot és külföldön vállalna munkát, Jakab családját próbálja egyben tartani, miközben új osztályt kap, de a régi fizetéssel, Erika pedig a tökéletes cikket keresi. A négy sors végül az érettségi napján fonódik egybe. Ábel egyik tételt sem tanulta meg töriből, ezért Jakab próbálja szóra bírni, legalább egy kettest kicsikarni belőle, de nem jár sikerrel. Ingerültebb lesz, megkérdezi, hogy miért hord kokárdát Ábel az öltönyén. Ábel ugyan csak véletlenül hagyta fent a kokárdát március 15. óta, de otthon elmondja Györgynek Jakab szokatlan kérdését, kétségbeesésében őt okolja a bukásért. György elmondja a szintén konzervatív orvosának a hírt, és máris elterjed a városban: egy ellenzéki tanár megbuktatott egy kokárdát viselő fiút az érettségin. Ábel nem is sejti milyen lavinát indít el, amikor enged Erika megkeresésének, aki cikket ír az esetből. A sajtó azonnal felkapja az ügyet, általános felháborodás kíséri a hírt az emberek körében, a négy főszereplő élete gyökeresen megváltozik.
A Velencei Filmfesztiválon legjobb film díját elnyerő alkotás groteszk stílusban meséli el a történetet, sztereotip figurákkal dolgozik (konzervatív és hirtelen haragú apa, ellenzéki tanár, nagyratörő újságíró, nemtörődöm fiatal), akik ugyan túlrajzolva jelennek meg, de éppen emiatt lesznek mindenki számára átélhetők és ismerősek. Az ismerős karakterek mellett a pesti világ is erősíti ezt az otthonosságot, a mindennap látott helyszínekkel (hajnali gyrosozás egy buli után, sirályok etetése az Erzsébet hídról), a diákok szlengjének használatával és a hétköznapi konfliktusokkal. Mindez remek atmoszférával van megspékelve, amit főleg a lélektan és a zenei betétek teremtenek meg. A biciklire szálló Ábel, akinek elege van mindenből és legszívesebben a világ végéig is eltekerne, a film legszebb jelenetei közé tartozik. Esti városkép, kihalt utcák, sebesség és zongoraszó. György és Jakab kidolgozott, mély karakterek, érezzük, hogy a megingathatatlan politikai beállítódásuk ellenére jó emberek, akik csak a családjukat szeretnék biztonságban tudni, azonban el kell viselniük döntésiek következményeit.
A film stílusa is izgalmas, főként kézikamerás felvételekkel, gyors svenkekkel és közeli képekkel operál. A rázkódó kamera jól érezteti a nyugtalan magyar valóságot, a közeli képek átélhetővé teszik a szereplők belső hangulatát, a gyors, olykor kapkodó rántások pedig éreztetik a szemben álló két fél közötti feszültséget. A film megpróbálja egyensúlyban alkalmazni a melankolikus hangulatot a humorral, amit főleg a túlzó jelenetek adnak meg, mint György és Jakab veszekedése, Janka szerelmi vallomása töritanárjának, az utca emberének véleménye az ügyről, vagy éppen Ábel „tanulási” módszerei. A felsorolt elemek tökéletesen működnek a film közepéig. Aztán megjelenik a negyedik karakter, Erika.
Kockázatos ennyi szemszögre feldarabolni az elbeszélést, a három még élvezhető, izgalmas és követhető, de az újságíró beemelése hosszú percekre leállítja a filmet. Az otthonos hangulat megtörik, az izgalmas karakterek másodlagosak lesznek, a filmidőt Erika veszi át, aki messze nem olyan érdekes, mint szereplőtársai. Nem szerethető, elnagyolt szerep, célja és beemelésének oka világos: a politikai szál erősítése, ami viszont a lélektan és az atmoszféra rovására megy. A nagyratörő újságíró, aki eléri a célját, új állást kap, de ráébred, hogy a cikk árnyékából sosem fog tudni kilépni, előléptetése inkább a politikai hovatartozásának eredménye, kevésbé a tudásának. Túlságosan összecsapott történetszál, ami ugyan kell a cselekmény teljes megértéséhez, de háttérbe szorítja az eddigi karaktereket.
A film nehezen eszmél a szerkezeti törésből, viszont több jelenet után ismét izgalmassá válik, a csúcsjelenet a film üzenetét is összefoglaló vita Jakab és György között. A film ismételten kifigurázva jeleníti meg a két szembenálló erőt, álláspontja világos. A két oldal a mai Magyarországon képtelen az értelmes párbeszédre, vitáikból, csak érvek nélküli sértegetés válik, amiben kötelező elem a gyurcsányozás és a sorosozás. Ami ezt a kulcsjelenetet mégjobbá teszi, hogy a főszereplő, Ábel nincs is jelen. György és Jakab is próbálja elérni a fiút, aki megint csak mit sem törődve velük, estig biciklizik. A történet vége felé Jakab és György ráeszmél, hogy szélsőséges nézetük hasonló helyzetbe sodorja őket: önfejűségüknek családjuk issza meg a levét. Jakab ráébred, hogy rossz családapa, György belátja, hogy fia nem tudja követni a nyomdokait, igenis problémái vannak a tanulással.
A színészi játékot is dicséret illeti, az Ábelt alakító Adonyi-Walsh Gáspár remekül hozza a félénk, céltalan fiú karakterét, visszafogott játéka még meghökkentőbbé teszi a film végén levő jelenetet, melyben végleg elszakad nála a cérna. Znamenák István szerethetővé teszi az egyébként szélsőséges és megkérdőjelezhető karakterét, jól mutatja a benne levő jóságot, érezteti, hogy van esély a karakter fejlődésére. A Jankát alakító Kizlinger Lilla nem a szokványos „stréberlány” karaktert adja, egy furcsa, de éppen emiatt érdekes szerepet nyújt. A Magyarázat mindenre igazi erőssége a légkör, melyet a film – a korábban már említett eszközökkel – oly módon teremt meg, hogy az nem csak egységes és átélhető, de a magyar, és főképp a budapesti néző számára ismerős és otthonos. Szerethetővé válik, nevetésre késztet, és ugyan a film közepén ledob magáról, de az utolsó pár jelentben és a lezárásban újra magához édesget. Emlékezetes jelenetei hosszú ideig a nézővel maradnak.
Ocsenás Péter
Leave a Reply