Ahogy már párszor ezelőtt, idén is megrendezésre került a World Press Fotókiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nívós és egyben rendkívül népszerű pályázat legjobb képeit szeptember 23-tól egészen október 30-ig látogathatják meg az érdeklődők.
A pályázatra a világ minden tájáról érkeztek képek, ezek közül a legjobbak képezik a kiállítás részét. A kiállítás fotóit a nemzetközi zsűri 130 ország 4066 fotóriporter 64823 fotójából válogatta. Az idei év legnagyobb változása az volt, hogy a zsűrizés regionálissá vált, így a globális zsűrizést megelőzte egy hozzáértő, helyi előválogatás.
A sajtófotózás egy rendkívül időigényes és nehéz műfaj, hiszen olykor a legnehezebb körülmények között kell helytállniuk a riportereknek, ha a lehető legrészletesebben szeretnék átadni a történteket. Ennek köszönhetően a képek egész történeteket, olykor akár teljes életeket képesek elmesélni, miközben különböző kultúrákat kötnek össze.
Az idei World Pressen sem történhetett ez másképp. A kiállítás látogatói a thai, mexikói, madagaszkári, argentin, francia és norvég munkákat is szemügyre vehetik, viszont amellett, hogy a képek olykor lélegzetelállítóak és esztétikusak, a legtöbb mégis szomorú és hátborzongató jelentést rejt magában, hiszen olyan életkörülményeket és élethelyzeteket mutatnak be, amelyek sokaknak elképzelhetetlenek.
Szóltak képek a mexikói ópiumtermelésről, ami megváltoztatta az egész guerrero-i közösség földművelési szokásait, az 1976-os bangkoki mészárlás archív felvételeiről, melyeket a 2022-es thaiföldi tüntetések képeivel vetettek össze, a madagaszkári Ambatotsivala zebutolvajairól és a közösség működéséről, valamint az álhírek terjesztéséről is Velesben, egy észak-macedóniai kisvárosban.
Személyes kedvenceim Irina Werning képei voltak, amelyek egy Buenos Aires-i 12 éves kislányt ábrázoltak, aki megfogadta, hogy csak akkor vágatja le a haját, ha újra visszatér a COVID-19 járvány miatt felfüggesztett jelenléti oktatás. Főként azért hatott meg ez a képsorozat, mert a világjárványt saját bőrömön is tapasztalhattam, ahogyan az otthon tanulás nehézségeit is, viszont ilyen fiatalon ez még nagyobb szenvedést jelenthetett a kislány és családtagjai számára. A hajvágása pedig mindenképpen szimbolikus jelentéssel bírt, miszerint a járvány után új élet kezdődik mindannyiunk számára.
A kiállítás végére érve még egy meglepetés is fogadott, mégpedig Radisics Milán „Lábnyomunk, – az ember hatása a bolygónkra” című kiállítása. A díjnyertes képeken Európa különböző részeit láthatjuk légi felvételeken, amelyek az extrém változásokat mutatják be mind hazai, mind külföldi színtéren.
Mindenképpen érdemes ellátogatni október 30-ig a kiállításokra, mivel a felvételek hatására belehelyezkedhetünk megannyi izgalmas és lebilincselő pillanatba és formálhatjuk a világról alkotott képünket is azáltal, hogy tudjuk, mi is történt benne, a tőlünk távoli tájakon.
Leave a Reply