Már több, mint két hete, hogy a szilveszteri, elkenődött partisminket letörölgettük, a megmaradt fél üveg pezsgőt kiöntöttük, az összegyűrt particsákókat pedig bedobáltuk a szelektív kukába – mi jön hát ezután? A legjava: szembenézni önmagunkkal, számot adni az elmúlt egy évről és fogadkozni a tükörrel szemben, hogy idén minden másképp lesz; aztán persze majd vagy úgy lesz, vagy nem.
A 2016-os, Teljesen idegenek című olasz filmvígjátékot feldolgozó magyar BÚÉK újévi alaphangulatban, nevettetve ébreszt rá mindarra, amivel nem szívesen és nem gyakran nézünk szembe: a film érinti az eltitkolt identitás problémakörét, a hűtlenséget, az önzőség minden árnyalatát és a félrecsúszott, észre nem vett érzéseket, mondatokat is. A film alapkoncepciója szerint egy baráti társaság együtt ünnepel egy lakásban szilveszter éjjelén. A csapat kitalálja, hogy az este folyamán a telefonjaikra érkező minden üzenet és hívás legyen publikus, tehát mindenki mindenkiét végigolvassa és végighallgatja. A különböző háttértöténeteket, kapcsolati dinamikákat és érzelmeket jól megjelenítő, szórakoztató film fokozatosan mászik egyre beljebb a hazugságok hálójába, és viszi magával a nézőt is. A történetszál izgalmas, mindig történik valami a képernyőkön – a nézőkén és a film szereplőinek telefonképernyőin is. Minden jelenet önmagunkkal fordít szembe, önvizsgálatra késztet, és észreveteti, hogy mennyire mérgező és művi tud lenni egy gondosan felépített emberi kapcsolat vagy akár egy egész élet. Sokan nem kedvelik a magyar filmekben az „erőltetettséget”, és bár én kényelmesen érzem magam a magyar filmek világában, értem, mire gondolnak ez alatt a hazai alkotások kritikusai – itt azonban ennek a nyomát sem érezni, az egész film lendületes, gördülékeny, a poénok a magyar valóság különböző rétegeiből, ismerősként bukkannak fel, ráadásul a színészgárda is tökéletes választás volt; a karakterek hihetőek, az alakítások jók. A néző nem tudja levenni a szemét a képernyőről: ez nem az a film, amit „nem kell megállítani”, ha pattogatott kukoricáért szaladunk ki a konyhába – a legkisebb rezdülések is izgalmasak és fontosak. Manapság a sok bennünket érő inger, a folyamatos információéhség és a lerövidült emberi koncentrálóképesség miatt ritkának számít, hogy egy filmet végignézzünk anélkül, hogy a telefonunkért nyúlnánk, de velem pontosan ez történt, és nem csak azért, mert másokét nézegethettem (a filmnek köszönhetően) az enyém helyett.
És hogy mégis, kedves olvasó, kapj valamit, amit az újévre a film tanulságaként elvihetsz magaddal, összeszedtem pár dolgot, amire a film 102 percének elteltével te is rá fogsz jönni. Ez csupán az én személyes listám; úgy hiszem, egy kicsit mindenkinek mást adhat ez a film – ezért is ajánlom nagyon, hogy megnézd: tényleg szórakoztatva ad.
Ne titkold, ki vagy!
Egyértelműnek és nevetségesnek tűnik, sokunknak mégis meggyűlik ezzel a baja. 2023-ban mondd el azt a viccet, vedd fel azt a zakót, menj el arra az agyagedénygyártó tanfolyamra és vegyél virágot magadnak, ha jól esik!
Magaddal együtt az érzéseidet is vállald fel!
Bizony, hiszen ettől vagyunk emberek. És itt most nem csak a mondd-el-neki-hogy-szereted tipikusnak mondható esetére gondolok, hanem arra is, hogy merj határokat szabni, nemet mondani, „semmit csinálni” és magaddal időt tölteni, ha ennek érzed szükségét – ezek egyáltalán nem rossz dolgok. Itt az ideje átvenni a vezetést az érzelmi életünk felett is (már amennyire ez lehetséges, ugyebár).
Légy őszinte!
Mindig. Nehéz, de valahol el kell kezdeni. De ne keverd ezt össze a taplósággal! Az „ami a szívemen, a számon” bántó attitűdje nem egyenlő az őszinteséggel. Ebben a fényben inkább azt mondanám: légy őszinte, és szándékosan ne bánts senkit.
Vedd észre, ha szeretnek, és azt is, ha nem!
Sokszor annyira el vagyunk foglalva saját belső világunkkal és a külső negatívumokkal, hogy nem vesszük észre, ha valami, amire (vagy akire) ácsingózunk, ott van tőlünk egy karnyújtásnyira. Ha pedig valaki visszautasítja a szereteted, kihasznál, vagy teljesen mást akartok az élettől, legyél elég bátor és erős, hogy továbbállj – ennek mindig meglesz a jutalma, nekem elhiheted. A szerelmet nem lehet erőltetni. Amíg nem jön el, akinek el kell jönnie, szeresd magad, csinálj olyan dolgokat, amik boldoggá tesznek, iratkozz be egy tánctanfolyamra, vágass frufrut – aztán egyszer majd egymásba botlotok a régvárttal piacon. Addig pedig… csak élvezd az odavezető utat.
Kommunikálj és figyelj oda másokra!
Ha nem teszed, könnyen elmehetsz mások mellett, aztán hirtelen megint arra eszmélsz, hogy szilveszter van, és újra szembesülsz azzal, hogy e téren sem voltál a legfigyelmesebb. Minden embertől tanulhatsz valamit: valakitől türelmet, valakitől bliccelni a metrón, valakitől pedig, igen, kontrollálni a dühödet, de az biztos, hogy nem véletlen kerülnek az életedbe a körülötted levő emberek; még a bolti kasszás sem.
Élvezd az életet!
Ezt így szó szerint nem artikulálja annyira a film, én mégis idecsempésztem egyfajta grátisz gyanánt. Az életben nem az a lényeg, hogy hány kilót mutat a mérleg: a test az csak test. A lélek az, amin dolgozni érdemes. Úgy hiszem, jobb, ha az itt felsoroltakhoz hasonló célokat tűzünk ki magunknak erre az évre, és közben szeretjük azt, amit csinálunk, akik vagyunk, és akik körülöttünk vannak, hiszen ez ennek az egész élet-dolognak a lényege. Törekedjünk mindig a jobbra, a szebbre, az igazabbra, szeressük egymást, és nyugodtan kérjünk egy második szelet tortát.
Makádi Fanni
Leave a Reply