Vallásos emberek is beszélnek szlenget? Ez nem ellenkezik az elveikkel? A szleng nem a trágár, igénytelen beszéd?

„A szleng azon jelenségek egyike, melyeket mindenki felismer, de senki nem tud meghatározni” (Roberts, 2002). Paul Roberts mondata a szlengkutatás egyik szállóigéje. A középiskolás tankönyvek hasábjairól bemagolhattuk, hogy a szleng a fiatalok nyelvhasználata, nagyban merít az argóból, a barátok közötti bizalmas kommunikáció, mely nem veti meg az obszcenitást és durvaságot sem. A korai szlengkutatások Magyarországon szintén bírálták a fiatalok nyelvhasználatát (Kovalovszky 1963), azonban egyre elterjedtebb az a nézet, hogy a szleng nemcsak a fiatalok nyelve, hanem az egyes csoportok identitását kifejező informális nyelvhasználat. A szleng mint szó meghatározása mégis problematikus, mivel Péter Mihály szerint a szleng egyfajta nonkomformizmus a nyelvi-társadalmi-politikai folyamatokkal szemben (Péter 1999: 27-28), mely a terjedéssel egyre inkább gyengül, mígnem divattá válik, tehát egy folyton változó nyelvi univerzáléról van szó.

Valahogy így vagyunk ezzel mindnyájan, akik valamilyen csoporthoz tartozunk. Nyelvi (és nem nyelvi) értelemben lázadunk a számunkra elfogadhatatlan gondolatok, értékek ellen, ugyanakkor belső dinamikánk azt mutatja, hogy egyes szavak, mondások egy idő után jelentésüket vesztik, amint túl sok ember ismeri őket. A divattá válás néhol évtizedekbe telik, máskor pár hónap is elég hozzá.

Miért kezdtem vizsgálni a katolikus fiatalok nyelvhasználatát? Elsősorban azért mert számos vicces mondást, szót hallottam a környezetemben, és kíváncsi voltam mennyire elterjedtek lokálisan az egyes nyelvi megnyilvánulások illetve milyen motivációk vezérlik –saját bevallásuk szerint – a nyelvhasználókat. A katolikus egyház hagyományai, szertartásai, az egyházi közösségek szóhasználata nagyban merít a latinból, illetve a mindennapivá váló helyzetekre, csoportosulásokra keres új megnevezéseket, rövidítéseket. Feltevésem szerint egy olyan kötött rendszer, mint a római katolikus egyház, jó táptalaja lehet a fiatalok nyelvújító, a rendszer visszásságait kijátszó nyelvi formuláknak.

Felmérésemet egy száz fős kérdőívvel végeztem, melyben tizenegy kérdést tettem fel a 15-30 éves korosztálynak. A kérdések egy része nemre, korra, oktatási intézményre, és katolikus/keresztény közösségre vonatkozott. A másik részében olyan kérdéseket tettem fel: Hallottál már beceneveket, szleng kifejezéseket kereszténységgel kapcsolatban?; Ha igennel válaszoltál az előző kérdésre, akkor használod is ezeket a szavakat, kifejezéseket?; Milyen célra használod?. A válaszlehetőségek közt ott volt a rövidítés, kifigurázás/gúnyűzés, lázadás a konvenciók ellen, divat, vicc/összetartozás a csoporttal. Végül a válaszadóknak be kellett pipálniuk mely szavakat ismerik a felsoroltakból, majd szabadon írhattak általuk ismert szavakat, kifejezéseket jelentéssel együtt.

A kérdőívek eredménye meglepő volt. A válaszadók nagy része Budapesten vagy tágabb körzetében tanul (Esztergom, Vác), de voltak pécsi, szegedi, debreceni egyetemista kitöltők is, illetve dolgozó válaszadók. A legtöbben járnak valamilyen közösségbe és gyakorolják vallásukat. A válaszadók 66%-a hallott már szleng jellegű kifejezéseket, azonban ezek használatát már csak az igennel válaszoló kérdezettek körülbelül fele, tehát 39%-a vallotta be.  Ennek egyik oka lehetett, hogy a szlenghez pejoratív jelzőket kötöttek maguk a kitöltők is vagy nem tudták pontosan behatárolni a szleng definícióját. Akik mégis igennel válaszoltak az első két kérdésre, motivációnak a rövidítést és a viccet, csoporttal való összetartozást jelölték meg. A lázadást, gúnyűzést nem jelölte csupán a válaszadók kis százaléka (7,1% és 4,8%). A felsorolt szavak pipálásánál viszont rendkívül sokan ismertek több kifejezést is, melynek tartalma akár gúnyos, kritikus lehet. Lássunk erre néhány példát!

A kérdőívek bevallásaihoz épp illeszkedő meme

A szleng egyik jellegzetessége, hogy több nyelvi elemet vesz át idegen nyelvekből. Mivel a katolikus egyház szaknyelve a latin, ezért a szlengként használandó szavak egy része ezzel kapcsolatos. Ilyen például rögtön a szórövidüléssel létrejövő tradi ’tradicionális latin misére járó ember’, mely egyértelműen a latin traditio szóból jön. A ministránsok (oltár körül szolgáló fiatalok) körében elterjedt az incenzálás ’füstölés, illatáldozat bemutatása a mise alatt’, mely a latin incensatio szó magyarítása. A füstölő (turibulum) hordozója a turifer, a szent könyveket a librifer viszi. A latin –fer melléknévképzővel viccesen kiegészülve jön létre a mikrifer ’mikrofon hordozója’ szó. Azonban a fellengzősebb latin után az elterjedt angolból is merítenek a katolikus témájú szleng szavak, mint Isten flash ’Istennel való pillanatnyi találkozás’, kapcsolódva az angol flash ’villanás, pillanat’ szó jelentéséhez, vagy a Szentlélek speed ’Szentlélek tölti el az embert’, mely a ’gyorsaság, fény’ jelentésű speed szó és a Szentlélek tulajdonságaival mutat jelentésbeli kapcsolatot. A papi feedback ’visszacsatolás egy paptól, lelki beszélgetés’, hardcore katkó ’szinte elvakultan vallásos ember’ vagy a Tinder-mise ’olyan mise, ahová főleg párkereső fiatalok járnak’ is angol szavak keverékével jön létre.

A mozaikszavak legtöbbször betűszókként jönnek létre, és általában valamilyen közösség, találkozási színtér, módszer megnevezésére szolgálnak, ilyen az emkáká ’Műegyetemi Katolikus Közösség’, a káhá ’közösségi ház’, káté ’kistestvérek’, ővéká ’őrsvezetőképző’ vagy técsété ’Természetes Családtervezés’. Szóösszevonással képződik a katkoli ’katolikus kollégium’. Kontaminációval létrejövő szavak a tradizmatikus ’egyszerre karizmatikus és tradicionális (< tradi × karizmatikus), Agi ’Agnus Dei’ (<Agnus × Dei). A nyelvjárásias ejtésmód figyelhető meg a keresztyén szóban, mely a jó keresztény értelemben használatos, illetve mássalhangzó nyúlás figyelhető meg a kattyolikus ’katolikus’, katter ’katolikus’ szavaknál.

Szóferdítéssel jön létre a kaotikus iskola ’katolikus iskola’ és karizmókus ’karizmatikus’. A szórövidítés, mint belső szóalkotási mód rendkívül népszerű a katolikus fiatalok körében is: dicsi ’dicsőítés’, hitgyüli ’Hit Gyülekezete’, imcsi ’ima’, lelkigyakás ’lelkigyakorlatozás’, lelkigyakszi ’lelkigyakorlat’, katkó ’katolikus’, katter ’katolikus’, kiscsopi ’kiscsoport’, konzi ’konzervatív’, pogi ’pogány’, pünki ’pünkösdista’, refi ’református’, refkó ’református’, spiri ’spirituális (atya)’. Jelentésbővülés történik a jehovák ’keresztények’ szó használatakor, melyet nem keresztények mondanak összefoglalóan a vallás gyakorlóira, az eldől ’Lélekben nyugszik’ és a depi ’magányos elvonulás, elmélkedés lelkigyakorlaton’ esetében. Alárendelő szóösszetételekkel is keletkeznek szavak, mint az atomkatolikus, überkatolikus, vaskeresztény ’nagyon vallásos’ jelentéssel, hanyattmisézés ’háttal misézés’, szentfazék ’túl konzervatív vallásos ember’., imadrazsé ’egy ima elmondása’. Szóhatár-eltolódással általában konkrét személyeket szoktak becézni, mint Latya, Satya, Árpap, Atyabá.

Ezen rengeteg példa után talán nem meglepő, ha kijelentjük: ennél még sokkal több közösség- és korosztályfüggő szleng használatos, melynek csak a nyelvi kreativitás szab határt. A katolikus maffia tagjai – ahogy több fiatal vallásgyakorló hivatkozik magukra – egymás közösségeit is illeti sokszor vicces gúnynevekkel, használ belső rövidítéseket, de nem felejtkezik el az idősebb korosztály és más felekezetek kritikájáról sem. Noha a felszínen nincs kimondva, a nyelvezetük sejtet egy jól leplezett kritikus szemléletet, mely saját úttörő mivoltukra utal, valamint a vallás szélsőségeit is bírálja.

Úgy gondolom, hogy egy katolikus fiatal nyelvhasználata is bővelkedik közhelyekben, akár trágárságokban is, de ezek a nyelvi humorral való lázadások a hierarchia (nyelvi és egyházi) ellen mégis kreatívságról árulkodnak, és végső soron a csoportidentitás által bizonyos keretek között maradnak. A közösségek belső dinamikája folyamatosan alakítja az új-elfogadott-elfogadhatatlan-divattá vált nyelvi univerzálék működését.

Források:

KOVALOVSZKY MIKLÓS 1963. Az ifjúság nyelvéről. Valóság 6/5: 66–75.

PÉTER MIHÁLY 1999. „Húsz év múlva” (Régebbi és újabb gondolatok a szlengről). In: Fenyvesi Anna–Kis Tamás–Várnai Judit Szilvia szerk.: Mi a szleng? (Tanulmányok a szleng fogalmáról). (Szlengkutatás 3.) Debrecen. 25–39.

PAUL ROBERTS 2002. A szleng és rokonai. In: Várnai Judit Szilvia–Kis Tamás szerk.: A szlengkutatás 111 éve. (Szlengkutatás 4.) Debrecen, 131–140.

Képek: google.hu