Nádasdy Ádám A csökenő költőiség c. kötetéről
Nádasdy Ádám 2021-ben a Magvető Kiadónál megjelent A csökkenő költőiség kötete a szerző fordítói tevékenységére helyezi a hangsúlyt – a tanulmányokból, illetve beszélgetésekből összeállított könyv bővebb betekintést nyújt mindazon érdeklődők számára, akik többet szeretnének tudni a fordítói munkálatokról, illetve annak nehézségeiről és kihívásairól.
A könyv alapvetően két egységre osztható – Nádasdy először a Shakespeare-fordítások kapcsán beszél az általa alkalmazott fordítói technikákról, megpróbáltatásokról, valamint a magyarra átültetett Shakespeare-szövegeket is röviden összeveti egymással. A fordítások kapcsán Szele Bálint kérdezte a szerzőt, aki a beszélgetés kapcsán kifejtette, mik voltak az elsődleges szempontjai.
Fontos volt számára a humor belevonása a darabba, valamint a mai magyar közönség számára is érthető nyelvezet – a kötetben meg is jegyezte, hogy a Shakespeare-darabok az úgynevezett korai újangol nyelven íródtak, ami az akkori befogadók számára kortárs nyelvezetnek számított, így ő maga sem élt archaizálásokkal a fordítás során, s bizonyítani kívánta, hogy a mai magyar nyelv is „összeegyeztethető a kötött formákkal”.
Az eredeti angol darabok kapcsán számos érdekességet említ tanulmányaiban, ami az olvasó bővebb megértését segíti a fordítási folyamatok tekintetében. Ugyanis abban a régi angolban, amit Shakespeare is használt, még élt a tegeződés és a magázódás nyelvbéli hagyománya, illetve Nádasdy kitér a színdarabok felvonásokra osztására is – ez a technikai eljárás később lett a darabok része, Shakespeare ugyanis felvonások nélkül írta meg szövegeit.
A csökkenő költőiség fejezet a korábbi századok Shakespeare-recepcióját vizsgálják. A 19. században még a Shakespeare-fordítások során a szerzőt inkább költőként, mint drámaíróként fogták fel, így a magyarra átültetett drámák is jóval költőibb nyelven szólaltak meg. A korra jellemző volt a diszkréció, így irodalmi igények is poetikusságot és patetikusságot követelt meg. A 20. század közepétől állt be jelentősebb változás e tekintetben – Mészöly Dezső fordításai immár csökkentették a nyelvi archaizmusokat, ám a költői eszközöket nem rendelte teljesen alá a dramaturgiának. Nádasdy azt a konklúziót vonta le mindebből a változásból, hogy a csökkenő költőiség teret enged a „Shakespeare-iség” számára.
Kötetében a saját fordítási tapasztalatai és metódusai mellett kitekint a korábbi fordításokra, így például Arany János Szentivánéji álom-fordítására is, melyet a szerző nyelvileg sokszínűnek tart – ennek kapcsán kitér arra is, miként használja Arany a nyelvet és annak különböző árnyalatait, hogy komplexebb fordítással szolgáljon. A különböző fordítások vizsgálatakor Nádasdy nemcsak a stílusbéli, hanem a metrikai eltérésekre is kitér, hangsúlyos szótagok és verslábak is helyet kapnak összevetéseiben – a Nyelvtan és verstan: az öt-és-feles jambus című fejezetben bővebb leírást is kap az olvasó a Shakespeare-drámákban használt metrumról, illetve annak fordítási bravúrjairól és nehézségeiről
A szerző Dante-fordításairól pedig Szálinger Balázs beszélgetett – az Isteni Színjáték fordításának gondolata már érlelődött egy ideje Nádasdyban. A világszerte készült Dante-fordításokról, illetve Szász Károly és Babits Mihály Isteni Színjátékáról is szót ejtenek beszélgetésükben. Nádasdy szerint Babits meglepőbb, szellemesebb fordulatokkal élt fordításában, azonban szándékosan törekedett archaizálásokra, míg ez Szász esetében ez kevésbe szembetűnő, lévén, hogy másik korban élt.
Ő maga a nem teljes fordításoknak is nagy hasznát veszi, különösképpen a lábjegyzeteknek, hiszen ahogyan ő fogalmaz az Isteni Színjátékról, „ez egy tankönyv, ami versbe van szedve”. Kifejti azt is, miért fordítja Dante művét rímek nélkül – úgy gondolja, egy technikailag hű fordításnak más aspektusoknak kell megfelelnie, így a rímelés nem vált elsődleges szemponttá.
Az Anakronizmus és korszerűség fejezetben Nádasdy azt fejtegeti, hogy minden kései fordítás anakronizmusnak számít, hiszen az eredeti mű és a fordítás keletkezési ideje alatt akár többszáz év is eltelhetett, így a fordítás nyelvének bizonyos aspektusai is megváltoztak az idő múltával. A modern fordítások „kortévesztései” nem tudatlanságból fakadnak Nádasdy meglátása szerint, némi szándékoltságot rejtenek maguk mögött. A nyelvi anakronizmusok a szókincsben tűnnek szembe leginkább, s melyet a szerző stiláris kérdésnek tekint. Nádasdy elsősorban a tartalmat tartotta lefordítandónak, s inkább a sorok egységességére, a mondatszerkezetekre helyez nagyobb hangsúlyt, mint a stiláris kérdésekre munkái során.
Mató Rebeka
Leave a Reply