Hans van der Meer. Ez a név a tavalyi Capa központban kiállított Apró Rejtélyek után talán már nem annyira ismeretlen itthon, bár valószínűleg nem él sokunk fejében a csoportkép, ahol a több híres fotós mellett Meer arca is beugrik, de munkássága – főleg a történelmi Budapest és a foci rajongóinak – nem csak modern fotótörténeti állomásként lehet érdekes, hanem az egyes fotók, fotósorozatok egyszerűségében és szellemességében is.
Hans van der Meer holland fotográfus nemzetközi szinten a két futball-központú sorozata miatt híres. A Dutch Fields (1998) és a European Fields (2006) egyaránt a futball egyik alapvető elemét szemléli a kamera lencséin keresztül: a terepet. Nem kell jártasnak lenni a térelméletekben, hogy meglássuk az elméleti kérdést, amit talán itt csak konyhafilozófia és említés szintjén lehet szóba hozni – a játék és kijelölt terepének kapcsolata, a pálya nagyságától kezdve a lelátókon elhelyezkedő nézőkig minden ennek a kapcsolatnak a területi megvalósulása. Főképp érdekes kérdés a stadionok világából egy nyitott, a környezethez jobban hasonuló világra rátekinteni. „1995-ben a De Volkskrant egyik újságírója megkért, hogy készítsek pár fotót egy amatőr futballról szóló cikkhez. […] Olyan pályákat kerestem, ahol a környezet a az egész történés részét képezte. Azok a város széli lejtőkön eredeti formájában akartam látni a játékot, úgy ahogy 150 évvel ezelőtt elindult…”[1] Így nyilatkozik Meer a Dutch Fields kapcsán, majd ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a ’80-as évek sportcikkei, -újságai, -fotósai a kép fókuszát a játékosokra helyezték a hátteret kitakarva vagy elhomályosítva. Ez adta az ötletet Meer számára, hogy ne a környezetéből kiragadott játékot és játékosokat mutassa be, hanem hogy mi az a miliő, amiben ezek mozognak, és hogy hogyan bontható le az általánosság fókusza, a háttér egyszerű beemelésével.
De talán a legismertebb, és számunkra legérdekesebb, az 1984 és ’86 között készített budapesti fotósorozat. A korabeli szocialista magyar főváros a ruhákat leszámítva nagyon is ismerősnek tűnhet nekünk, és talán ez is az egyik legnagyobb érdekessége ezeknek a fotóknak. Nem csak a képen látható kimerevített jelenetekre és az idegen aktorokra csodálkozunk rá, hanem az otthonosságra, amit a mindennapi környezetünkből már jól ismerünk. A sorozatból 1986-ban a Váci utcai Fotóművészeti Galériában kiállítás, majd Quirk of Fate címmel album is készült, illetve 1987-ben elnyerte a World Press Photo “Mindennapi élet” kategóriájának díját. „Az elején a képeim főleg a testbeszéd különböző lehetőségeire fókuszáltak, gyakran elsőre nem egyértelmű helyzetekkel: lehajolt emberek (Cipőfűző? Elejtett kulcs?); lyukakból kilógva, ablakrácsokba kapaszkodva, hátraforduló arcok meghajlott lámpapóznák mellett […]. Folyamatosan úton voltam.”[2] Az Apró rejtélyek képein Budapestet látjuk, mégis egy olyan külföldi szemével, akinek csak a belvárosi középosztály zárt valósága mutatkozik meg. Nem csak az a rejtély ezeken a képeken, hogy a körúti, fehér, konzervatív közeg hogyan éli mindennapjait, hanem mindaz, ami kimarad ezekről a képekről. És félreértés ne essék, ez egyáltalán nem számonkérés vagy a munka lebecsmérlése. Ezek a képek Budapestet egy kiragadott állapotában mutatják meg, amiben a szocialista valóság csak nagyon ritkán jelentkezik, ha jelentkezik egyáltalán. Olyan ritkán, hogyha nem akarjuk, nem is vesszük észre, azt is hihetjük, hogy a kép múlt héten készült. Ezek a rejtélyek az ismeretlennek nem csak a vicces oldalát mutatják meg, hanem a kísértetiest is: a ma is velünk élő történelmet.
„Úgy járta az utcákat, mint egy rendező, aki jeleneteket gyűjt a forgatókönyvéhez. Ennek köszönhetően csodálatos, játékos, olykor tragikomikus helyzetekbe botlott bele. Alkalmi jeleneteket fotózott az utcán, az emberek testbeszédére, egy-egy póz vagy tekintet kifejezőerejére összpontosítva, melyben megtalálta a mélyebb jelentést.”[3] Írja Claudia Küssel a Capa centerben megrendezett 2022-es kiállítás kurátora.
Illetve érdekes egy másik oldalát is bemutatni Meernek, ez elsősorban a Time to change és a Counting on Nature projektek. Előbbi a dán agrárkultúrában élő tehenek történetét és mindennapjait mutatja be (pl. tehenek reklámfotózása, betegségek kezelése, fürdőzés stb.), utóbbi pedig a különböző természeti tényezők – egyedek száma, szennyezettség, fejlettség és összetettség stb. – mérésének folyamatait ábrázolja. Ha ezeket a képeket megnézzük, elsőre ugyanúgy a meeri humorral szembesülünk; egy kisfilm egy tehén reklámfotózásáról abszurdnak tűnhet mindannyiunknak, egészen addig, ameddig Meer el nem magyarázza, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy tehénnek adott fotózásnál, és ez milyen agrárkultúrális, nemzeti és gazdaságpolitikai ideológiákat közvetít. Meer fotóiban a környezet és az aktor viszonya egy történetet mesél, nem csak az adott személy természetes történelmi és szocikultúrális (közvetlen) terét mutatja be, hanem annak történetet is kreál. Ahogyan az Artmagazin-nak adott interjújában fogalmazott: „Épp ez a nagy kérdés: mi a történet? Budapesten készítettem egy fényképeket egy idős emberről, aki kilapított kartondobozokat visz a hátán. Az ilyen fotók például elgondolkodtattak: ezek az emberek nem szórakozásból csinálják ezt. Ebben az értelemben nem is volt könnyű ezeket a képeket elkészíteni. A szereplők egy nagyobb történet részei, ez a történet pedig azt sugallja, hogy mivel alacsony nyugdíjból élnek, pénzszerzés reményében szállítják a dobozokat. A helyzet nem volt vicces. Lefotózhattam, de az én felelősségem volt, hogy ezzel a gesztussal ne gúnyoljam ki őket. A helyzet dramatizálása nélkül kellett elképzelnem, hogy én mit éreznék, ha ilyen helyzetben fényképeznének le”[4]. A kamera lát, és a tekintetével narratívát alkot. Természetesen ezeket a képeket mindannyian kicsit máshonnan közelítjük meg, mégis a tekintet iránya és így a történetek lehetősége mindannyiunkban hasonlóan jön létre. Meer úgy mesél, hogy ránk bízza, mit akarunk a látásunkkal kezdeni.
Szabolcsi Alexander
[1] Hans van der Meer weboldala, Dutch Fields — Hans van der Meer (utolsó hozzáférés: 2023. 01. 24.); saját fordítás.
[2] Uo., Minor Mysteries — Hans van der Meer (utolsó hozzáférés: 2023. 01. 25.), saját fordítás.
[3] Claudia Küssel, Capa center weboldala, Hans van der Meer: Apró rejtélyek (capacenter.hu) (utolsó hozzáférés: 2023. 01. 25.)
[4] „Itt azt kapod, amit látsz, a valóság nem tetteti magát másnak, mint ami.” – Hans van der Meer interjú, Mucsi Emese és Szilágyi Róza Tekla, Artmagazin, 2022. https://www.artmagazin.hu/articles/interju/itt_azt_kapod_amit_latsz_a_valosag_nem_tetteti_magat_masnak_mint_ami?fbclid=IwAR3CcRUYom2GIjYZoPPlkU-n3VY6v2SvRehS93wxCLEFTeBmSAf7hccOW4A (utolsó hozzáférés: 2023. 01. 25.)
Leave a Reply