(K. Varga Bence: Repedések könyve, FISZ Könyvek, Budapest, 2022.)

K. Varga Bence Repedések könyve című könyve 2022 végén jelent meg a FISZ és az Apokrif Könyvek közös kiadásában, a kiadók pályázatának nyerteseként. Idén egy másik kitüntetésben is részesült: először felkerült a Margó-díj shortlistjére, amin második helyezését ért el. A mind témájában, mind nyelvezetében merész és aktuális novelláskötet okkal került a legjobbnak ítélt kiadványok közé.

A Repedések könyve szövegeinek középpontjában álló magyarországi vidék a tizenkilencedik századtól a kortárs prózáig kedvelt téma volt. Többen saját élményanyagból, mások beszámolókból, vagy utazásokból gyűjtött tapasztalatokból építették fel saját vidékképüket. A jelen kötet belső fülszövegéből kiderül, hogy a szerző Kapuváron született, ám azt nem tudhatjuk, hogy milyen munkamódszerrel dolgozott. Azonban a vidék, ami elbeszéléseiben kibomlik, egy részletesen ábrázolt, hiteles térként működik, ami következetesen tartja magát saját belső szabályaihoz és rendszereihez. Az ábrázolásban a jelzők kiemelt szövegszervező erővel működnek, azonban ez nem rendezi át szöveg fókuszát, vagyis az ábrázolás nem kerekedik az események ábrázolása fölé. A vezető téma marad a vidéki, falusi élettér történései, és az ebben boldogulni próbáló ember.

A Repedések könyvének történetei egy lassan elénk táruló világban játszódnak, a főszereplőt, a helyszínt, a napszakot apránként látjuk csak meg, mérsékelt tempóban ismerjük ki ennek a világnak a szervezőerőit. A környezet tehát a szövegekben lényeges szerepet kap, több helyen ebben jelenik meg a térbe vetett ember, így ez nagyban módosítja a karakterekről alkotott képünket. Ahogy elkezdjük megérteni a prózai tér működését, az kikerül a díszlet szerepéből, mivel nemcsak egy kontextust ad, amiben a szereplők boldogulni próbálnak, hanem oda-vissza hatásokban is részt vesz. Ez a sajátos interakció szépen nyilvánul meg abban, ahogyan a szereplőknek egyfajta külső kivetüléseként is megjelenik a környezet. Az esőfüggönyön keresztül megjelenő udvar, amit az reménytelenségében eltompult szereplő lát, vagy a felhők mögül kikandikáló Hold, amit az életére éppen ráeszmélő karakter pillant meg, ezt a kölcsönösséget mutatják.

A heterogén, a jó, a rossz, vagy szép és rút adta minőségi szélsőségeket egymásba olvasztó írásmód a karakteralkotásban is tetten érhető. Az elbeszélések szereplői általában nehéz sorsú emberek, akiknek életébe egy új esemény hoz fordulatot, amivel az egyhangúság időleg ugyan megtörik, de új feladatok kerülnek elő. Bár ezek nem nagy horderejű, a karakterek korábbi életvitelét gyökeresen felforgató dolgok, egy szemétben talált medál, egy balul sikerült disznóvágás, egy váratlanul felbukkanó ismerős is elég lehet ahhoz, hogy az élet kis időre más irányt kapjon.

A mű főleg a szereplők jellemére összpontosít, ami a megpróbáltatásaikon keresztül bomlik ki, majd fokozatosan láthatóvá válnak viszonyaik a körülöttük élő emberekhez, az életterükhöz és önmagukhoz. Bár a történetekben általában nem makulátlan karaktereket látunk, gyakran mégis azt tapasztalhatjuk, hogy empátiával fordulunk feléjük. Ezt a hatást a történetek tragikuma kultiválja. A szegénységben tengődő és megözvegyült asszony, vagy az alkoholizmus fogságában élő magányos férfi karakterei is közel kerülhetnek az olvasóhoz, ahogy jobban megismeri történetüket. Ilyen módon a szöveg fókuszában a lélektani aspektusok mellett a társadalmi és területi beágyazottságból fakadó következmények állnak, amelyek a közvetlen jelenünk problémáit hívják be a szövegbe. A könyv ezzel együtt mentes mindenféle moralizálástól, erkölcsi vagy etikai állásfoglalástól, ami nagyon szerencsés. A történetek önmaguk megmutatásával látják el legjobban feladatukat, vagyis láthatóvá teszik az egyébként rejtett problémákat.

Első olvasásra ezzel együtt különösnek hathat K. Varga Bence írásmódja, amivel mindezt az olvasó elé tárja, mivel a kortárs prózák többségéhez viszonyítva szokatlanul aprólékos egy-egy objektum, a táj, egy tárgy vagy egy megjelenített személy. A filmforgatókönyvek pontosságával írt szövegek néhol azonban távolabb tartják az olvasót, az egymásra rakódó leíró szerkezetek nem minden esetben képesek arra, hogy pontosabb leírást adjanak. Az ilyen leírások sokszor igen szűkre szabják a leírások fókuszát, ezzel viszont nagyobb teret kapnak az apróbb részletek is.

A vizuális, néhol auditív síkokra koncentráló szövegszervezés többször a képiség, pontosabban a mozgókép nézésének hatását kelti, ami az érzékszervi észlelés élményét adja. Sokszor találkozhatunk leleményes nyelvi megoldásokkal, amik miatt a könyv szereplői, helyszínei, történései az emlékezetünkben ragadhatnak. A ,,zörgő fák”, vagy ,,a szél fájdalmas kiáltásának” leírása ilyen plasztikus hatást kelt.

A legfontosabb pont, amiben a szövegek erőssége rejlik, az objektivitás és a misztikum kettősségének párhuzamos jelenléte. Az objektivitás abban jelentkezik, hogy a könyv helyszínei, és szereplői mind valódinak látszanak, misztikum ezzel szemben a történetekben bújik meg. Számos elbeszélésben találhatunk valamilyen enigmatikus vonást – vagy Bukta Imre festészetét jól jellemző kifejezést segítségül hívva –, egyfajta vidékmitológiát. Mivel a képzőművész szintén a leszakadó vidék jelenségeit ábrázolja, a közös nevező ebből a szempontból párba is állítja a két alkotót.

Egy ehhez hasonló írói módszer sok esetben szépelgő szociográfia vagy szenvedésshow benyomását keltheti, itt azonban egyikről sincs szó. Jelen ábrázolásmódban a valóságos szereplők és helyszínek egy szubjektív élményen keresztül jelennek meg. Végül éppen ebben a sajátos szubjektív prózai térben hathatnak hitelesnek a legváltozatosabb elbeszélések.

A kötet történetei nem függenek össze, viszont a helyszínek strukturális hasonlóságaiból kitűnik, hogy mind a fentebb részletezett térben játszódnak. Ezek mellett mégis az a benyomás erősödik olvasás közben, hogy mégiscsak az ember áll ennek a tértnek a középpontjában, aki a körülmények ellenére igyekszik minden erejével boldogulni. 

A szerző első kötete a FISZ és az Apokrif Könyvek közös sorozatában jelent meg, amiben korábban olyan szerzők adták közre regényüket, novellás- vagy verseskötetüket, mint például Péczely Dóra vagy Balogh Endre. A könyv így egy olyan kontextusba kerülhetett, ahol a műben előtérbe kerülő téma relevanciája is kontextust kap, és jobban beágyazódhat a kortárs irodalom elismertebb alkotásai közé.

Szabó Benedek