A sorozat utolsó beszélgetésében Juricsek Dominika a Cserkész Kuckótól és Virtics Bettina a Taléta egyesülettől beszéltek a gyerekekkel való civil munkának több oldaláról is, a tanárok/tanítók helyzetéről és arról, hogy milyen sorsokkal találkoznak munkájuk során. Szerencsére ezeken a területeken is vannak sikertörténetek, jó élmények. A Cserkész Kuckó munkatársai napközi felügyeletet biztosítanak a menekült gyermekeknek és különböző iskolákba járnak fejlesztő foglalkozásokat tartani az ott tanuló ukrajnai diákoknak. A Taléta Interkulturális Központ és Inkubátorház dolgozói pedig tanodai foglalkozások keretében igyekeznek a kárpátaljai roma gyerekeket felkészíteni az iskolai integrációra és fejleszteni a tanulási képességeiket.
Az iskolán kívüli foglalkozások kapcsán elsősorban azt emelték ki, hogy a menekülteknek van lehetőségük segítségkérésre, és van is számos jó példa a segítségnyújtásra különböző civil szervezetnek köszönhetően. Mindkét interjúalany alátámasztotta azt az alapigazságot, hogy segíteni jó. Számtalan jó élményről tudtak volna beszélni, amelyek mind csak azért történhettek meg, mert önerejükön felül, emberségből és önzetlenül segítik azokat, akik rászorulnak. Az interjúban elhangzott, hogy nem csak menekülteket (akik között egyébként akadnak kárpátaljai magyarok, romák, ukrajnai oroszok és fordítva, tehát meglehetősen diverz a szociális környezet), hanem egyes esetekben helyi, halmozottan hátrányos helyzetű állampolgárokat is foglalkoztatnak.
A korábbi beszélgetésekhez hasonlóan ebben is felbukkant az a jelenség, hogy a legtöbb nehézséget az ukrán és a magyar iskolarendszer különbségei okozzák. A kárpátaljai gyermekek például sok esetben nem készültek fel lelkileg, és gyakran szellemileg, hogy majd egy iskolába rendszeresen be kell járniuk, ahol vannak szigorú szabályok. Bettina szervezete, a Taléta úgy orvosolja ezt, hogy iskolát szimuláló felkészítést tartanak, ahol vannak „órák”, szabályok és rendes szünet is van, házi feladattal. Ez nem csak felkészíti őket a beilleszkedésre, de a viharos sorsú gyerekek életében egy biztos pont is. Egyöntetűen egyetértettek abban, hogy a tanárok és a szervezetek effektíve magukra vannak hagyva. Minden segítség önerőből, adományokból és jó akaratból történhet meg, tették hozzá.
Ennek kapcsán sajnos vannak kevésbé vidám történeteik is. A gyerekek pszichéjére is különbözőképpen hat a menekült lét. Vannak, akik teljesen bezárkóznak, vannak, akik dacosan megtartják a szeretetüket. A traumák nem csak az ukrán menekültek háborús élményeire vonatkoznak, hanem sajnos kárpátaljai romák iskolával kapcsolatos tapasztalataira is, akik nagy része a mai napig szegregáltan él, és az iskolához kötődő általános élményeik mindig pozitívak. A gyerekekben gyakran képződnek ellenérzések az orosz ajkú vagy Oroszországból érkező társaik felé. Egy ízben Dominika beszámolt arról, hogy azok, akik régóta vannak a magyar szociális rendszerben, irigységet éreznek azok felé, akik nemrég érkeztek külföldről, és azt látják, hogy több segítséget kapnak.
Ezeket a nehéz helyzeteket gyakran szakértői segítség nélkül, a saját lélekjelenlétükre támaszkodva kell megoldani. A szociális munka érzelmileg is hat az emberre, ez elkerülhetetlen. És ennek kapcsán pedig gyakran nehéz helyzetben vannak a segítők, akik elkezdenek egy-egy gyerekhez kötődni, akivel a helyzetük természete miatt hamar elválnak útjaik. A gyerekek rendkívül hálásak, és ezt előszeretettel ki is mutatják. Sőt, mint kiderült az interjúban, az egész segítő folyamat minden résztvevője rendkívül hálásan viszonyul a másik irányába.
Baranyi Bence
Leave a Reply