Minden változik

szereplők:

ANNA

REBEKA

WOLT-TÁSKÁS NÉNI

RÖVIDNADRÁGOS FÉRFI

IDEGEN FÉRFI

Egy szombat délután lesüt a nap Budapest utcáira. Tél van. Anna éppen kilép a keleti pályaudvar kapuján. Nagyot sóhajtva néz körbe, mint aki ismerős arcokat keres éppen. Lenéz a csuklójára felhelyezett órájára. Sietni kezd.

IDEGEN FÉRFI A LÉPCSŐNÉL: Fuss Forrest, fuss!

Ezt kiáltják neki. A szél kellemesen fújdogál. A körülötte lezajló beszélgetésekből csak részleteket szűr ki.

Egy rövidnadrágos férfi elsétál mellette, s hangosan megjegyzést tesz.

RÖVIDNADRÁGOS FÉRFI: Olyan jó az idő. Mintha már nyár lenne.

Mindenki más kabátban didereg körülötte.

Egy másodpercre csodálkozva megáll, aztán rohanni kezd abba az irányba, amelyikben meglátott valakit. Nagyot lélegez, amikor oldalról megöleli a lányt.

ANNA: Azt hittem, el fogok késni, de megnyugodtam, hogy te is itt vagy, Rebeka. Ezek szerint nem kezdődött még el, ugye? De képzeld, Lilla és Emese elveszett. Nem találják meg azt a kávézót, ahol be kell fordulni.

REBEKA: Elvesztek? De hát el is küldtem nekik, hogy melyik a helyes irány.

ANNA: Lehet, elfelejtették a nagy sietésben, ezt elnézhetnéd nekik. Most vannak először egyedül a városban, és nem olyan könnyű itt eligazodni.

REBEKA: Igaz.

Rebeka oldalra néz. Egy szakadt ruhás bácsi könyörgően rájuk néz.

REBEKA: Menjünk arrébb.

Rebeka odébb tolja Annát.

REBEKA: A szüleik el sem akarták engedni őket először.

ANNA: Pedig nem is sztriptízbárba megyünk.

Egy nagy Woltos-táskát cipelő nő tolakodva melléjük áll. Bőröndöt húz maga után.

WOLT-TÁSKÁS NÉNI A férjem még ezt sem tudta elintézni. Hiteget, hogy beteg, aztán buliba megy a haverjaival…

A lányok felnéznek a járda túloldalán lévő piros lámpára.

REBEKA: Átválthatna már a lámpa. Tényleg el fogunk késni.

ANNA: Szerintem Lilláéknak most nem egy lámpa a legnagyobb bajuk.

REBEKA: Most hisztisnek neveztél?

Anna megforgatja a szemét.

ANNA: Nem, dehogy. Csak nem mindig a saját problémáink a legnagyobbak az életben. Nem baj, ha mással is törődünk egy kicsit.

WOLT-TÁSKÁS NÉNI: Állandóan beakad mindenbe ez a szar. Húzni se tudom rendesen, mert az egyik kereke folyton kiesik.

REBEKA: Tudom, tudom. Mindenkinek megvan a maga baja. Felhívom Emesét, aztán hátha el tudjuk igazítani őket.

Rebeka tárcsázni kezd, és a lámpa zöldre vált.

A nevem Halász Réka, végzős gimnazista vagyok. Az írás már kiskoromban is érdekelt, de
akkor még nem vettem annyira komolyan, mint most. A dramaturgiával kapcsolatos
érdeklődésem egyidejűleg jelent meg az életemben a színház és az irodalom iránt érzett
szeretetemmel. Mindez egyszerre robbant be a hétköznapjaimba, és teljesen felfordították
azokat a lehető legjobb értelemben. És én semmit sem bánok… hiszen minden változik.