November 10-én mutatták be Szijj Ferenc legújabb alkotását, a Ritka események című verseskötetet az Írók Boltjában. A szerzővel Turi Tímea, a könyv szerkesztője beszélgetett.
A könyvbemutató során legelőször a kötethez inspirációként szolgáló svájci falucska esett szóba, ahol télen még a napot sem látták a hegyek miatt – ez az izoláció a verseskötetben is megjelenik, s ehhez vette hozzá – ahogyan Szijj Ferenc fogalmazott – a „nemzeti elzárkózást”, mely a magyar nemzeti gondolkodásban is nyomon követhető a szerző szerint. A versekben ennek az izolációnak a tágabb vetülete a teljes abszurditás irányába mutat. Az elzárkózás jelensége nemcsak a bemutatott mikroközösség, hanem az egyén szintjén is megjelenik, az individuum tébolyának képei is helyet kapnak a költeményekben.
A kötet szerkezete alapvetően három részből áll, melyekben a versek elbeszélői „színpadszerűen lépnek fel”, mondja a szerző. A felolvasott versekben az abszurdum mellett megjelenik a tanácstalanság és a tehetetlenség érzése is. A szerző szerint ebben a költői világban van „egy alapvető tehetetlenség”, egyfajta nyomasztás is, ami az individuum által is érzett hatástalansággal is összefüggésben áll.
A különféle szerepekben megszólaló szereplőket nem mindig lehet azonosítani, a közösség és az individuum hangjai összefonódnak, s a szerző játszik ezekkel az elbeszélői hangokkal – a kötet azonban mintha nem arra helyezné a hangsúlyt, ki beszéli el a történeteket, hanem a megfogalmazott érzésvilágra, a közös problémákra. Szerepet kap a versekben a gyengeség, a hatástalanság érzete azzal kapcsolatban, ami körülveszi a közösséget, valamint erőteljesen elszeparálódik a közösség a hatalomtól, az ország vezetői rétegétől. Ezek az érzések a felolvasott versekben is erőteljesen jelen voltak a könyvbemutató során.
A téboly képei roppant változatos és színes módon jelennek meg a verseskötetben. A karakterek úgy tűnnek, mintha nem csinálnának semmit, kollektív semmittevésben léteznének egymás mellett, azonban ezt a passzivitást óriási retorikai leleménnyel magyarázzák meg a közösségnek, önmaguknak, s talán még az olvasónak is, ezzel egy kissé Goncsarov Oblomovjára hajazva. A szerző pontosítja is a szereplők által adott magyarázatokat – nem pusztán üres fecsegésről, mondvacsinált okokról van szó; az előadott magyarázatok mögött lényeges elbeszélt tartalmak és történetek állnak. Hasonló minta található egyébként a Szijj Ferenc korábbi kötetében, a Növényolimpiában is.
A szerkesztő kérdésére, miszerint gúnnyal vagy empátiával fordul-e a karaktereihez a szerző, Szijj Ferenc az abszolút empátiával vegyes józansággal felelt, ugyanis az általa megfogalmazott józanságba belefoglaltatik a képzelet határtalansága, illetve az is, hogy minden elképzelhető. „Aki józan, az tudja, hogy bármi megtörténhet” – teszi hozzá. Ez adta számára a szabadságot ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit elképzeljen az általa konstruált költői világban.
A szereplők maguk is abszurd ok-okozati összefüggések alapján próbálnak eligazodni a világban, ám reakcióikban tükröződik a mi valóságunk, a realitás is. „Az irodalom csak úgy sántikál a valóság nyomában” – jegyzi meg Szijj Ferenc az abszurdum és a realitás kapcsán. Az irracionalitás mellett a véletlennek és a kétségnek is nagy szerepe van a versbéli világ megkonstruálásában, a szereplők maguk is fontolóra veszik a véletlenek lehetőségét.
A versek különlegessége, esszenciája a „kisszerűségben” is rejlik – a gombokkal számoló kocsmáros, az összetört tangóharmonika, a megtorpant vendég az ivó ajtajában mind ezt példázzák. Ahogyan a szerző fogalmaz: „Ha valaki ezzel a nagyon mellékes dologgal foglalkozik, akkor az lehet büntetés, de lehet hobbi vagy művészet […]”.
A beszélgetést néhány, szintén igen abszurd és szorongató vers zárta, ezzel keretet nyújtva a könyvbemutatónak.
a teljes bemutató itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=2w_aBuvmYec
Mató Rebeka
Leave a Reply