Imre Lukács esszéje

A szöveg spoilereket tartalmaz!

„A rák sci-fi forgatókönyv alapján zajlik: a normális sejteket erősebb, „idegen” sejtek támadják meg […] A rákot leírhatjuk a mutáció diadalaként és a mutáció képét ma leggyakrabban a rákra alkalmazzuk.” – írja Susan Sontag A betegség, mint metaforában[1]. (81)

A rákot ilyen sci-fi forgatókönyv alapján írja le Alex Garland 2018-as filmje, az Expedíció. Cselekménye külsőleg nem sokban tér el a műfajban megszokottaktól: az Egyesült Államok lakatlan, délkeleti szegletében egy ismeretlen eredetű, szemmel is látható elektromágneses mező jelenik meg (the Shimmer), melynek csillogó-vibráló határai folyamatosan tágulnak. Mivel élettani hatásait potenciális veszélynek ítélik, a hatalom felderítőcsapatokat küld az érintett területre, melyek tagjai azonban sosem térnek vissza. Miután Kane (Oscar Isaac), aki az egyik ilyen bevetésen tűnt el, egy év távollét után váratlanul újra felbukkan otthonában, de sugárfertőzésre emlékeztető tünetei miatt képtelen magyarázattal szolgálni, a felesége, a sejtbiológus Lena (Natalie Portman) önként jelentkezik, hogy egy ötfős csapat tagjaként ő is behatoljon a kiismerhetetlen szabályrendszer szerint működő, izolált zónába (a film sokban épít Tarkovszkij Sztalkerjére), és megtalálja férje megmentéséhez szükséges válaszokat.

Már ennyiből egyértelműnek tűnik, miért széles körben elismert a Shimmer egy elfertőződött testrészként vagy tumorként való értelmezése, ami növekedése folytán egyre nagyobb területeket von endocitózis alá a lápvidékből, ezzel egyre nagyobb teret hódítva el a Föld, a szervezet természetesen működő, egészséges részeitől. Erre a fenyegetettségre az emberiség a katonai szakzsargont alkalmazó onkológusokhoz hasonló választ ad, és fegyveres erővel igyekszik elpusztítani a mutációt.

Ahogy David Crow írja elemzésében[2], a film tulajdonképpen két kérdést feszeget: egyrészt mi pontosan a Shimmer, másrészt mi motiválja az embereket, hogy önként belépjenek oda.

  1. Megtámadottság; betegség

Kezdésként érdemes áttekinteni a rák Sontag által meghatározott metaforikus tulajdonságait, és a filmes megjelenését.

Első és egyik legfontosabb jellemzője, hogy bármilyen szervben megjelenhet, és kialakulásának okai lényegében megmagyarázhatatlanok. (15) A film egyik első jelenetében Lena sejtosztódásról tart órát egyetemi diákjainak (nem mellesleg egy tumorból származó sejtet vetít ki). Itt elmondja: a világ összes élőlényének összes sejtjének eredete visszakövethető a legelső sejtig[3]. E sejt eredete ismeretlen. A Shimmer első sejtje, földi kiindulópontja a világítótorony, pontosabban az ott gyökerező élet, ennek eredete azonban nem ismeretlen: a prológusban láthatjuk, hogy meteoritként csapódott a világítótoronyba, azaz külső eredetű. Ez további hangsúlyt ad annak az emberek által képviselt álláspontnak, hogy a Shimmerben burjánzó életforma tőlük független, „idegen”, ezzel validálva a megelőző célú fegyveres támadást.

A rák megjelenése után sem inaktív: lassan terjed, „felfal”, ilyen értelemben a tér betegségévé válik. (18) A Shimmer is terjeszkedik, határai egyre kijjebb és kijjebb tolódnak. Ezen felül a kutatócsapat tagjai megemlítik, hogy az epicentrumhoz közeledve a mutáció mértéke és változatossága fokozódik, tehát a szemmel látható, csillámló határok körénél lassabb ütemben, de terjeszkedik egy láthatatlan, epicentrikus, „mutációs” kör is; a birtokbavételt megfertőzés követi.

Mint Sontag kiemeli, ahogy a 19. században a rendelkezésre álló energiamennyiség limitáltsága miatt inkább annak kimerülését, ma inkább annak túltengését gondolják a betegségek okozójának. Ennek mintapéldája lenne a rák, ami a túltengésnek megfeleltethető szabályozatlan, torz növekedésként, félrefejlődésként írható le. (75) Pontosan ilyen kóros növekedés formáit figyelik meg az expedíció tagjai a mocsár területén: különböző virágok nőnek egy tőről, a rájuk támadó aligátornak cápafogai vannak. „Mintha egy folyamatos mutáció állapotában rekedtek volna”[4] – mondja egyszer Lena a növények láttán, majd később azt is hozzáteszi: „Mint a rosszindulatú tumorok.”[5] Később az emberi test formáit követő növényeket, fa alakban fejlődő kristályokat, földből nővő csontokat is találnak. Ez a fajok közti keveredés, „a rontás formái” a rák leprától örökölt visszataszító, dögletes felfogásának feleltethetőek meg. Visszatérte után Lenat megkérdezi a kihallgatást vezető tudós, hogy rémálomszerűnek mondaná-e a megfigyelt hibrideket, de Lena ragaszkodik hozzá, hogy a mutációkban gyakran szépség volt[6]. A Shimmer egy jeleket visszatükröző, géneket összekeverő prizmaként működik, ami idővel egy kiterjedt kollázzsá alakítja a benne ragadt élőlényeket. Ennek leghangsúlyosabb, kétségtelenül rémálomszerű példája a csapat egyik tagja, Cass halála után jelentkezik, aki az őt megölő medvébe olvad: az „assemblage’-lény[7] később medvehangok helyett Cass halálsikolyait visszhangozza (ez kapcsolható a rákhoz társított lealacsonyító-megalázó halál képéhez is).

A rák konstans romlás, elkorcsosulás; ördögtől való terhesség. (19) A Shimmer mutáló erői működésbe lépnek az expedíció tagjaiban is: egy korábbi csapat által hátrahagyott felvételen saját szemükkel látják, hogy egy élő ember belső szervei maguktól mozognak, majd megtalálják az illető fagyökérzet-szerűen szétterjedt hulláját (a rák bizonyítja, hogy az ember „csak test, semmi egyéb.” [22])  Mikor Lena mikroszkóp alatt vizsgálja meg saját vérét, sejtjeinek mutációjával szembesül. Ezen a ponton mindannyian magukban hordozzák a betegséget[8].

Mint a rákos megbetegedést, az egész tapasztalatot a hányinger és az étvágytalanság (19) kíséri végi. Rögtön a film első jelenetében Lenat a táplálkozásról kérdezik:

„TUDÓS: Mit evett? Két hétre való élelmet vitt magával. Viszont majdnem négy hónapot töltött bent.

LENA: Nem emlékszem, hogy ettem volna.” (00:01:00)

A Shimmer a rák mitologikus jellemzőin túl számos, a tér-és időbeli szeparáción alapuló horror műfajban elterjedt toposz összesűrítése; így pl. bizonytalan a szereplők időérzékelése, állandó emlékezetkiesésekkel küzdenek, miközben nem számíthatnak semmilyen elektronikus eszközre, ami jelet közvetít kifelé, még az iránytű sem funkcionális. A beteg emberek végletesen bizonytalan, világon és időn kívüli terében rekednek.

Sontag idézi Wilhelm Reich gondolatát, miszerint ha a rák nem halállal végződik, nem is rák. (23) Ezt látszik sugallni a film rák-értelmezése is, azzal az alapvetéssel, hogy a Shimmerből senki nem tér vissza, de pontosan ez a mítosz dől meg először Lena férjének, majd maga Lena visszatérésével. Különböző módokon és formákban, de ők elérik a metaforikus remisszió állapotát.

Mindezek alapján felvethető a kérdés, hogy egyáltalán a rák-e az Expedíció témája, vagy egyszerűen a rák metaforáját használja egy sci-fi jelenség leírására, amivel messzemenőbb, szimbolikus céljai vannak? Tehát: a rák a Shimmer, vagy a Shimmer csak olyan, mint a rák? A film működése, melyet ebből a szempontból egyfajta dialektikus játék jellemez, összességében ellehetetleníti a kérdés egyértelmű megválaszolását.

2. Ellentámadás; kezelés

„’Harc’ és ’hadjárat’ folyik a rák ellen; a rák a ’gyilkos’ betegség, a rákbeteg ember a rák ’áldozata’. Látszólag mindenért a betegség felelős.” (69) Ezt az álláspontot képviselik a filmbeli döntéshozók is, mikor a Sontag által hosszan leírt (77-78) katonai nyelvezet által meghatározott szellemben próbálják kezelni a terjeszkedő tér-daganatot. A Lenaék előtti küldetések valós hadjáratok voltak, kizárólag speciálisan képzett katonák, férfiak alkották a legénységet, céljuk pedig a Shimmer eredetének felkutatása és megsemmisítése volt. Ez az adott esetben rossz diszpozíciónak bizonyul: a zóna működése érthetetlen marad, a hadjáratok sikertelenek. A film így egyrészt a kombatitív orvosi nyelvezet, másrészt az ehhez kapcsolódó maszkulinitás kritikájaként értelmezhető: az utolsó túlélő tengerészgyalogos, Lena férje, öngyilkosságáról készített videójában azt mondja, identitásának minden elemét, így férfi-létét is megkérdőjelezni kényszerült.

A film cselekménye tulajdonképpen egy paradigmaváltást beszél el. A hadjáratot leváltja a tényleges tudományos expedíció: „A küldetés célja, hogy elérjük a Vibrálás feltételezett forrását, ami a világítótorony; adatokat szerezzünk róla, és visszatérjünk.”[9] Diszpozíciójuk tehát nem támadó, hanem megfigyelő jellegű.

 Az eltérő funkció szükségszerűen azt jelenti, hogy a csapat összetétele is radikálisan megváltozik: a résztvevők tudományos, kutatói háttérrel rendelkező nők. A misszió vezetője, Dr Ventress (Jennifer Jason Leigh) pszichológus, Cass (Tuva Novotny) geodéta, Josie Radek (Tessa Thompson) fizikus, míg Thorensen (Gina Rodriguez) némileg kivételt jelent rohammentős múltjával. Lena sejtbiológus, emellett ex-katona, így benne ötvöződik a két magatartásbeli diszciplína. Külön kiemeli a hagyományos nemi szerepekkel való szakítást, hogy a színészek tőlük nem megszokott karaktereket alakítanak[10]. A küldetés végső soron túlteljesíti a rábízott feladatot: bár csak egy túlélő tér vissza, megfejtik a Shimmer működését, és sikeresen el is pusztítják.

A paradigmaváltást azonban nem követi komoly változás a személyes tapasztalat szintjén: az expedíció tagjainak ugyanazokkal a fizikai és mentális akadályokkal kell megküzdenie, mint az előttük érkezőknek. A gyakorlatban különböző túlélési taktikákat láthatunk, melyek hangsúlyosan a halálos betegséghez való viszonyulás lehetséges pozícióiként jelennek meg. Dr. Ventress, a bázis unott, kiábrándult főpszichológusa, aki kiválogatta a tragikus kimenetelű hadjáratok résztvevőit, és mindvégig a tehetetlen, külső megfigyelő szerepére volt kárhoztatva, végül belülről akarja látni a Shimmert. Másik motivációja, hogy Ventress már a kinti világban is haldokló rákos beteg, így számára a visszatérés nem prioritás. Ugyanakkor kritikus jelentőséggel bír a világítótorony elérése, melyhez kényszeresen ragaszkodik, tekintet nélkül a veszteségekre és társainak sorsára: muszáj saját szemével, kompromisszumok nélkül látnia az ott élő entitást, metaforikusan saját betegségét, mielőtt meghal. Ventress pozíciója a szembenézésé.

Lena személyes indítékai közelebb állnak egy klasszikus (hagyományosan férfi) hőséhez: az ő célja haldokló szerelme megmentése. Ennek érdekében kész kockáztatni, sőt feláldozni életét, és kutatói diszpozíciója ellenére felveszi a harcot a rá támadó mutációval (pl. ő öli meg az aligátort). Sokatmondó, hogy miután egyedül is követi az elvakult Ventresst a világítótoronyhoz, saját képmására is tüzet nyit, majd egy foszforgránát segítségével „győzi le” a betegséget. Lena ilyen mód a kitartó küzdelem pozícióját képviseli.

A fenti két állítást Josie fogalmazza meg[11] a film egy hangsúlyos jelenetében, miután Casst megöli és magába olvasztja a medve, Thorensen pedig megőrül és megpróbálja élve felboncolni társait. A halál elérkeztével Cassből csak a félelme, Thorensenből csak az őrület marad. Josie nézete szerint szükségszerűen ide vezet a két „ellenálló” pozícióhoz való ragaszkodás, ezért ő egy alternatív taktikát választ: feladja a harcot és észrevétlenül beolvad a Shimmer mutáns flórájába. Josie így az elfogadás és belenyugvás pozícióját testesíti meg.

A küldetés tagjai metaforikusan egyszerre minősülnek orvosoknak, akik igyekeznek helyreállítani a beteg szervezetének (a természet) egészségét a rákkal (Shimmer) szemben, és betegeknek, akik különböző taktikákat követve együtt élnek a torzulással. Idővel azonban mind elvesztik missziós tudatukat és ágenciájukat, és túlélési taktikáikra redukálódnak, így egyre inkább másodlagos szerepük válik hangsúlyossá.

Bár jelenlétük a Shimmerben mind önkéntes, mind halált okozó, Ventress nem öngyilkosságként, hanem önpusztításként kategorizálja azt.

LENA: Miért jelentkezett a férjem önként egy öngyilkos küldetésre?

VENTRESS: Maga szerint ezt csináljuk itt? Öngyilkosságot? Szinte egyikünk sem követ el öngyilkosságot. És szinte mindegyikünk önpusztító. Valamilyen módon, életünk valamely részében. Iszunk, dohányzunk. Bizonytalanná tesszük a munkánkat. Vagy a boldog házasságunkat. Ezek nem a saját döntéseink…ezek impulzusok. (00:54:04)

A film precízen részletezi a küldetésen való önkéntes részvétel hátterében álló önpusztító tendenciákat. Lena utálja magát és kollégáját, akivel megcsalja férjét, mégis folytatja a viszonyt, férje pedig (valószínűleg ennek tudatában, konfrontálódás vagy szeparáció helyett) vállalkozik a Shimmerbe induló hadjáratra, miközben tisztában van csekély túlélési esélyeivel. Ventress végső stádiumos rákos, Thorensen rehabilitált alkoholista, Josie alkarja tele van vágással, Cass nem képes túllépni lánya (szintén rák okozta) halálán.

Ezáltal a film bevonzza a beteg saját felelősségének (Sontag könyvében oly hangsúlyos) kérdését, miszerint, ha igaz, hogy a betegség pszichológiailag is megítélhető, akkor csak az hal meg, aki meg akar. (67) A film betegségábrázolása ezt látszik alátámasztani. A Shimmerbe lépők kivétel nélkül önkéntesek, tehát önként vállalják a megbetegedést. Ez látszólag egy önfeláldozó aktus; azért teszik, hogy másnak ne kelljen, hogy másokat megóvjanak. A film ugyanakkor arra utal, hogy önfeláldozás valójában önfelszámolás, melyet inkább az öngyűlölet, mint a mások iránt érzett szeretet és segítőkészség táplál.

Crow érdekes párhuzamot von aközött, ahogy a szereplők képtelenek nem szabotálni saját boldogságukat magánéleti szinten, ahogy csapatként képtelenek megállítani a Shimmer pusztítását a bekebelezett ökoszférában, és ahogy a valós emberiség nem képes felfüggeszteni saját, klímakatasztrófát okozó tevékenységeit[12]. Kérdéses, hogy a Shimmer itt kártékony folyamatnak vagy végállapotnak feleltethető meg, azaz mint az önpusztítás és környezetszennyezés, vagy mint boldogtalanság és klímakatasztrófa nyer új jelentést. Valószínűbbnek tűnik, hogy a végállapot maga a mutáció, ami a kialakult ráknak feleltethető meg, és a Shimmer ebben a párhuzamban inkább a karcinogén anyagok befogadása, vagy bármilyen más rákkeltő tevékenység. Mindenesetre, ha behelyettesítjük a rák képét, ez – a filmből valóban kiolvasható – megfeleltetés azt is jelentené, hogy a beteg ugyanannyira felelős saját szervezetének egészségéért, mint az ember saját boldogságáért vagy az emberiség a természetért, tehát ugyanúgy hibáztatható betegségéért, akár boldogtalanságáért, vagy az emberiség a klímakatasztrófáért. A sontagi irányelvek szerint ez egy kártékony, mitizáló állítás lenne. De valóban ez a film állítása?

3. Győzelem; remisszió

A fertőzött terület vizsgálatára létesített kutatóközpont eredendően axiómának tekinti a feltevést, miszerint a Shimmer természetellenes, idegen, gonosz és pusztító jelenség. Minden bevetés e diszpozíció szellemében szerveződik és funkciónál. A film zárójelenetei ugyanakkor pontosan ezt a prekoncepciót dekonstruálják.

Mikor Lena eléri a világítótornyot, először férje holttestét és az öngyilkosságáról készült felvételt találja meg[13]. Ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy a film elején hazatérő férfi nem az ő „eredeti” férje, hanem annak „klónja”, külsőre megegyező másolata, egy doppelganger. Kane monológja az identitás kérdését tárgyalja: ebben az állapotában, ahol a „hús úgy mozog, mint folyadék”, felmerül benne a kérdés, hogy a videót készítő másolata (a mutáció, a betegség, az önfelszámolás) nem volt-e része mindig is?

Rodrigo Menezes ennek kapcsán veti fel a rák, és konnotatívan a Shimmer természetességének kérdését[14]. Itt a rák az élő szervezet önpusztításra, gyakorlatban talán a karcinogén anyagok bevitelére adott immunreakció-szerű válaszként jelenik meg. Ahogy a rák sem a szervezettől független, a Shimmer működése sem idegen tőlünk.

Dr. Ventresst, aki az első világítótoronybeli beállításban mintha elvesztette volna szemeit, Lena a Shimmer által megszállt állapotban találja: „Nem olyan, mint mi. Más, mint mi. Nem tudom, mit akar. Vagy akar-e valamit. De növekszik, míg mindent be nem kebelez. Testünk és elménk széthullik szilánkokra, míg végül nem marad hátra semmi.”[15] A hadjáratok mögött álló alapfeltevés ezáltal egyrészt megcáfolódik, hiszen a Shimmerből hiányzik a tudatos ellenség akarata, másrészt megerősítést nyer, mivel működésének kauzális eredménye ettől függetlenül destruktív.

Legutoljára Lena kerül kapcsolatba a Shimmerrel, és egy mimézis-játék keretében az ő mása is leképződik. Ő azonban férjével ellentétben nem áldozza föl saját életét képmása túléléséért, ellenkezőleg, elpusztítja képmását, míg ő maga megmenekül. A klónt elemésztő lángok átterjednek a világítótoronyra, és a Shimmerrel együtt leég az egész mutált bioszféra. Egyedül a katonai és tudományos diszciplínák hibrid képviselője volt képes az ellenség megsemmisítésére.

Visszatérése után Lenatól racionális beszámolót várnak a zóna működéséről – mint ahogy korábban ő is magyarázatot követelt hazatérő férjétől. A túlélők jellemzően egyik esetben sem képesek közvetíteni tapasztalataikat. A kihallgatás során rámutatnak Lena és társai eltérő sorsára, ismét felvetve ezzel a betegek felelősségének kérdését. 

TUDÓS: Egyesével mind elmentek. Kivéve magát. Hogy magyarázza ezt meg?

LENA: Van valami, amit meg kéne magyaráznom?

TUDÓS: Igen, van.

LENA: Vissza kellett jönnöm. Nem vagyok biztos benne, hogy bármelyikük is vissza akart.

A Lena által választott taktika sikeressége szempontjából megmenekülésének kritikus jelentősége volt, az expedíció többi résztvevője egyszerűen azért nem érkezett vissza, mert nem akartak. Tehát beigazolódni látszik a felvetés, hogy a film Sontag terminológiája szerint pszichológiailag megítélhetőnek ábrázolja a betegséget.

A kihallgatás fragmentált jelenetében emellett a két prediszpozíció (militáns és megfigyelői) is ütköztetve van a végkimenetelre adott magyarázataik szembeállításán keresztül. Amint azt a vallatást vezető tudós kiemeli, a Shimmer mégiscsak egy veszélyesen terjeszkedő, extraterresztriális élőlény volt, amit sikeresen likvidáltak. Így a cselekmény valójában egy győzelemmel végződő hadművelet története. Lena ellenben rámutat, hogy a lény nem támadott rá, csak tükrözte az ő mozgását; nem rombolt, hanem változtatott, újrateremtett[16].

A győzelem kulcsát kétségkívül az jelentette, hogy a Shimmer teremtő működése közben az emberiség önpusztító tendenciáit is tükrözni próbálta. Poon értelmezése szerint azzal, hogy Lena képmása kezébe nyomta a foszforgránátot, megtanította az önmegsemmisítésre[17]. Ahogy Lena szimbolikusan felégette „otthonát”, azáltal, hogy csalta a férjét, másolata ugyanezt teszi a neki otthont adó világítótoronnyal[18]. Tulajdonképpen nem képzettsége, vagy erényei, hanem emberi hibái által győzi le az idegent (ez valamelyest H. G. Wells Világok harca c. regényének végkifejletére emlékeztet, ahol az idegen inváziónak a földönkívüli lények földi betegségre való érzékenysége vet véget). Lena kezén ezek után jelenik meg az uroborosz-tetoválás. A betegség-metaforába illesztve mindez viszont azt jelentené, hogy a gyógyulás oka megegyezik a megbetegedés okával.

A film legutolsó jelenetében Lena felkeresi férje immár egészséges másolatát. Különböző eredetük ellenére mindkettejük írisze a Shimmer jellegzetes színváltozásait mutatja. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a perspektívákkal való játék közben szem elől vesztettük az „eredeti” Lenát, a klón pedig lemásolta visszatérésre irányuló fixációját. Plauzibisnek tűnik Poon felvetése is, miszerint ahogy a mimézis keretében Lena önpusztításra „tanította” a lényt, az mutációs képességét adta át Lenának[19]. Akárhogy is, a film befejezése is a mitologikus rák-ábrázolást látszik megerősíteni, amennyiben a remisszió itt sem végleges.

[1] Susan Sontag: A betegség mint metafora. Budapest: Európa, 1983.

[2] „In fact, the film is really about two mysteries: What is the Shimmer, and why would someone dare enter it?” David Crow: Annihilation Ending Explained. Den of Geek, 2019. https://www.denofgeek.com/movies/annihilation-ending-explained/  , utolsó letöltés dátuma: 2020.12.15

[3] „Ez egy sejt. Mint minden egyes sejt, ez is egy már meglévő sejtből keletkezett. Ezt kiterjesztve, minden egyes sejt végül is egy sejtből keletkezett, egy egyszerű organizmusból, ami egyedül volt a Föld bolygón, talán egyedül az egész univerzumban. Négy milliárd évvel ezelőtt az egyből kettő lett, a kettőből négy…” Alex Garland: Expedíció. 2018. Netflix. 00:02:57

[4] 00:34:00

[5] 00:37:39

[6] „LENA: Álomszerű volt.

TUDÓS: Rémálomszerű?

LENA: Nem mindig. Néha gyönyörű volt.” 00:38:08

[7] „[…] when Cass is killed by a bear her body is remixed into the mutating assemblage of the bear.” Hon-Lee Poon: Becoming-animal in Annihilation. 2018. https://www.academia.edu/39287699/Becoming_animal_in_Annihilation_2018_ , utolsó letöltés dátuma: 2020.12.15. 2.

[8] „LENA: Tegnap éjjel megvizsgáltam a véremet. Bennem van.

JOSIE: Mindannyiunkban benne lesz.” 01:19:52

[9] 00:25:40

[10] „Rodriguez, best known for her rather sweet television role as the title character in Jane the Virgin plays Thorensen as tough, masculine, volatile. Thompson, on the other hand, is more well-known for her aggressive characters in Westworld and Thor: Ragnarok, but portrays Radek as a shy and retiring scientist.” Rahul Hamid: Annihilation. Cinéaste 43. szám, 2018. ősz, 66

[11] „Olyan különös volt hallani Sheppard hangját annak a lénynek a szájából. Azt hiszem, miközben haldoklott, a lényének egy része… eggyé vált azzal a lénnyel, ami megölte. Elképzelem, ahogy meghalt rémületben és kínok között…és mindössze csak az a része élte túl. Ilyet nem akarnék magamnak. Ventress szembe akar nézni vele. Te küzdeni akarsz ellene. Én viszont nem hiszem, hogy bármelyiket is szeretném.” 01:20:11

[12] „Our inability to stop what Lena variously compares to “tumors” or “dementia” ravaging this land is intentionally evocative of humanity’s inability to stop the pollution and devastation that has given way to climate change. Entire species and ecosystems are being devastated, and eventually rising temperatures will flood and bury marshland and coastal areas alike beneath the waves… yet, we seem incapable to do anything but watch.” Crow

[13] 01:27:39

[14] „Think, for instance, of a cancerous cell, say, a tumor: wouldn’t it–such destructive anomaly that devours itself and everything around it–be just one more possible mode of Nature being itself? Or should we deem Nature demented? Isn’t cancer something natural, laid down in the order of being? On can have it “naturally”; how should we determine the border between the natural and the unnatural, the normal and the abnormal, order and disorder, nomos and anomy?” Rodrigo Ignacio S. Menezes: Annihilation or the Anti-Nature. 2018. https://www.academia.edu/37498054/Annihilation_or_the_anti_nature , utolsó letöltés dátuma: 2020.12.15. 6.

[15] 01:32:20

[16] 01:45:06

[17] „Lena hands a grenade to her alien double, teaching it to self-destruct. The alien assimilates its own annihilation.” Poon 9.

[18] „Fueled by Lena’s violence and anger after she flees the lighthouse, her double does in actuality what Lena already did in spirit; she burns her home down.” Crow

[19] Poon 9.