Március 2-án este a K30 Art Cafe megtelt a kortárs költészet iránt érdeklődők csoportjával. A Beszélő költők vendége Székelyhidi Zsolt költő és fotográfus volt, akit Gál Anna kérdezett többek között írásról, művészetfelfogásokról, valamint a Székelyhidi által készített portrék hátteréről.
A beszélgetést Joó Katalin, a kávézó tulajdonosa vezette fel – elárulta, mindig öröm számára, mikor kultúrakedvelő emberek töltik meg kávézóját, s igyekeznek minél több hasonló rendezvényt szervezni, majd bevezetője után átadta a szót a beszélgetőknek. A legelső kérdés rögtön Székelyhidi költői mivoltát célozta, azt, hogy tulajdonképpen miként tekint magára. Székelyhidi úgy fogalmazott, hogy ezt az énjét nem tudja a háta mögött hagyni, ő „mindig költő”. Ez a költői lét egészen gyermekkoráig nyúlik vissza, amikor először próbálgatta szárnyait a poétika terén, ami azóta jelen van az életében.
Székelyhidi nézete szerint „költőnek nem lehet átképezni magunkat”, sejtetve, hogy az embernek magában kell éreznie mindezt. Arra az igen népszerű elképzelésre is reflektált, mely szerint a költőket gyakran azonosítják az elefántcsonttoronyba való elzárkózással, ettől azonban az ő poétikai felfogása eltér. Székelyhidi munka mellett foglalkozik versírással, így viszonylag kevesebb ideje maradt arra, hogy minden figyelmét az alkotásainak szentelje – ötleteire egyfajta „belső magként” gondol, amelyből bármelyik pillanatban kicsírázhat egy vers.
Az első felolvasott vers a 2016-ban megjelent Csurom című kötetből volt, mely a szerelmi líra tipikus érzésvilágát tárta a hallgatóság elé. Székelyhidi azt is elárulja, hogy éppen ebben a kötetében kezdett el „egyre kevesebbet mondani” verseiben, egyre kevesebb információt átadni. „Egy képben csak talán, s csupán a lényeget”[1], ahogyan azt Radnóti is írta. Maga a szerelem egy bizonyos „láthatatlanul mozgó mellékszálként” jelenik meg Székelyhidi lírájában. Ezt követően Székelyhidi költőbarátjáról esett szó, aki egyszerre támogatja poétikai munkáját, és foglal el egyfajta kritikus pozíciót az alkotásokkal kapcsolatban – itt a baráti őszinteség néhol fájó, máskor kissé idegesítő aspektusaira is kitér a költő.
A második felolvasott költeményben a korábban említett információelvonás még inkább érvényesül. Visszafogottság, rövid, dinamikus sorok jellemzik nemcsak a verset, ám az egész könyvet is. Székelyhidi stílus- és szerkezetfelfogása nem ragad le egy adott formánál, sokkal inkább folyamatként fogja fel a különböző poétikai fázisokat és megoldásokat. Költészetét „multiverzumként” gondolja el, a belső lényeget adó „mag” állandó, ám a megjelenési forma változik, s minden egyes megnyilatkozásában ott tükröződik Székelyhidi maga is.
Ezek után Székelyhidi fotográfusi karrierjére és munkáira tértek át – egy barátja segítette munkájában, amikor a Versmaraton költőiről készített képeket. Ezeket a portrékat igencsak szoros és kötött menetrend szerint kellett megcsinálnia az egyik eseményről a másikra rohanó költők miatt. Célja a képekkel az volt, hogy magába foglalja a portréalany világhoz és versekhez való viszonyát, ebben bizonyos szinten a piedesztálról való leemelést is szerepet játszott, ezzel talán a költők egy új, eddig ismeretlen arcát mutatva meg – ezt segíti elő az egyszerűen beállított fekete háttér és vakuhasználat.
Székelyhidi jelenleg is készülő, Jelenések címet viselő könyvével kapcsolatban az eredeti szövegek „átszűrése” is felmerült, mely a költő szövegalkotási módjaihoz csatolt vissza. Székelyhidi azzal magyarázta mindezt, hogy az interakciók során felgyülemlő ingerek lerakódnak az emberben, s ezek a mindennapi pillanatok – legyenek bármilyen egyszerűek is – pedig a belső költői gondolatok indukálóivá válhatnak. Ehhez a koncepcióhoz kapcsolódik még egy erős, ám nem expliciten kifejtett biblikus háttér és utalásrendszer, ami Székelyhidi legújabb kötetének bázisát adja majd, melyből a költő fel is olvasott egy darabot, melyben az apa-, illetve anyafigura jelenléte szignifikáns volt a vers szempontjából.
Az estet Joó Katalin versfelolvasása zárta Zsille Gábor alkotásaiból, majd a résztvevők személyesen is beszédbe elegyedhettek az esemény fellépőivel.
Mató Rebeka
[1] Radnóti Miklós – Tétova óda
Fotók: Dugár Virág
Leave a Reply